Kiderült, hol és mikor találkozhatnak kedvenc világsztárjukkal a magyar nők

Vágólapra másolva!
Michele Morrone maga árulta el, hogy a hétvégén hol lehet vele találkozni Budapesten.
Vágólapra másolva!

A 365 nap sztárja, a világ egyik legszexibb férfijának kikiáltott Michele Morrone ismét Magyarországon van, szombaton pedig a Megan Foxszal közös filmje, a Subservience bemutatóján is részt vesz az egyik budapesti moziban – derült ki Hajdú Péter Instagram-posztjából:

Bár Hajdú Péter a pontos helyszínt nem nevezte meg – és egyébként is zártkörű vetítésről írt –, maga Michele Morrone egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban meghirdette az eseményt: mint kiderült, 

szombaton az Etele Plazába várja a rajongóit.

Ha valakit emellett érdekel a film cselekménye is, a Subservience-ben Michele Morrone egy túlterhelt családapát alakít, aki háztartási segítségként vásárol egy élethű androidot (Megan Fox) – amely aztán hamar öntudatra ébred.

Michele Morrone nem először jár Magyarországon

Michele Morrone korábban Magyarországon forgatott reklámfilmet a Hell Energyvel, majd több magyar sztár mellett azon a partin is megjelent, amelyet májusban a szikszói gyár átadása kapcsán tartott a cég.

Michele Morrone, Megan Fox, Subservience
Michele Morrone a háta mögött Megan Foxszal a Subservience-ben
Fotó: XYZ Films / XYZ Films

Az említett reklámfilm producere volt egyébként Hajdú Péter, aki a közös munka mellett óriási kárt is okozott Michele Morronénak: biliárdozás közben annyira produkálni akarta magát a világsztár előtt, hogy egy rosszul sikerült lökéssel összetört egy kétmillió forintos vázát. A műsorvezető elmondása szerint döbbent arccal mutatta a darabokat a sármos színésznek, Michele Morronét azonban nem hatotta meg különösebben a baleset, jót nevetett az eseten.

Ki az a Michele Morrone?

Michele Morrone olasz színész, aki a 365 napnak köszönhetően egy szempillantás alatt világsztárrá és szexszimbólummá vált, egyből olyanokhoz hasonlították, mint Brad Pitt, George Clooney vagy Pierce Brosnan – holott a filmben egy maffiavezért játszott, aki elraboltatott egy nőt, és fogva tartotta 365 napig: ennyi időt adott neki, hogy beleszeressen. Világszerte rajonganak érte a nők, magyarországi tartózkodása során is megesett, hogy egész csapat rohamozta meg, miután kiderült, hogy hol szállt meg – ami miatt a reklámfilmje forgatása is több mint egy órát csúszott.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!