2020. január 26-án helikopter-baleset következtében életét vesztette a Los Angeles Lakers ötszörös NBA-bajnok legendája, Kobe Bryant, és a lánya, Gianna. A játékos halálhírére az egész világ óriási megdöbbenéssel reagált. A nyomozók már egy éve dolgoztak az ügyön.
A Nemzeti Közlekedésbiztonsági Ügynökség (NTSB) február 9-én szeretné bemutatni a vizsgálat eredményeit egy élő stream közvetítésben
-derül ki a TMZ oldaláról.
Az ügynökség elmondása szerint a baleset után megvizsgálták a helikoptert, de akkor nem találtak bizonyítékokat a motor meghibásodására. Hónapokkal később az NTSB szakértői azt mondták, hogy a gépet vezető pilótát, Ara Zobayant egy ködfelhő zavarta meg vezetés közben, és így nem láthatta azt a szikfalat, aminek nekicsapta a helikoptert. A szakértők azt is elárulták,
hogy a pilóta azt hitte, hogy kifelé tartanak a ködből, de közben már lefelé zuhantak.
A boncolási eredmények azt mutatták ki, hogy a baleset előtt Zobayan nem fogyasztott alkoholt és kábítószert sem.
A kosaras sztár, Kobe Bryant és a pilóta mellett még hét másik ember halt meg: a lánya, Gianna mellett Alyssa Altobelli, Keri Altobelli, John Altobelli, Christina Mauser, Payton Chester és Sarah Chester is életét vesztette.