Névmutató - (Magyarország)

 

Ács Lajos

1922. szeptember 22-én született Budapesten. 1943-ban munkásmozgalmi kapcsolatai miatt kényszerült abbahagyni egyetemi tanulmányait. 1945-ben belépett az MKP-be, 1948 szeptemberében lett a KV Instruktorosztályának vezetője. 1949-ben az KV Szervezési Osztályán dolgozott, majd a következő évben Somogy megyei első titkárnak nevezték ki. 1951 februárjában az MDP II. kongresszusán KV-póttagnak választották. Moszkvában pártakadémiát végzett. 1951 szeptemberében a KV Párt- és Tömegszervezetek Osztályának helyettes vezetője lett. 1953. június 26-27-én, az MDP KV újraválasztásakor PB-tag lett, Rákosit támogatta Nagy Imrével szemben. 1954-ben, az MDP III. kongresszusán a KV Titkárságának tagjává nevezték ki. 1955 áprilisától 1956 októberéig ideológiai titkárként dolgozott.

1955-ben tagja volt a Moszkvában tárgyaló MDP-delegációnak. A magyar párt- és kormánydelegáció 1956. októberi jugoszláviai útja idején Gerő Ernőt helyettesítette. Az 1956. október 23-24-re virradó éjszakán tartott KV-ülésen kimaradt a vezető testületekből, október 30-án a lengyel követségen kapott menedéket. 1958 őszétől a Magyar Nemzeti Bank osztályvezetője. 1961-ben közgazdaság-tudományi kandidátusi címet szerzett, két év múlva főosztályvezető-helyettessé léptették elő. 1965-66-ban Ford-ösztöndíjjal az Egyesült Államokban tanult. Hazatérése után a Pénzügyminisztériumba került főosztályvezető-helyettesként, nemzetközi pénzügyekkel és pénzelmélettel foglalkozott. 1968. szeptember 14-én munkahelyén öngyilkos lett.

Andics Erzsébet (1902-1986)

Budapesten született, kispolgári családban. Margit nővére Karikás Frigyes első felesége volt. Az első világháború miatt gimnáziumi tanulmányait munka mellett, magánúton kényszerült folytatni 1917-től, 1920-ban érettségizett. A háború alatt a Galilei Kör és a szociáldemokrata nagygyűlések rendszeres hallgatója. 1919 tavaszán belépett a KIMSZ-be és a KMP-be. A Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe emigrált, az emigránsmozgalom szervezése mellett beiratkozott a bécsi tudományegyetem történelem szakára. 1921 elején hazatért, de hamarosan letartóztatták, és a statáriális bíróság illegális kommunista tevékenységért tizenöt év fegyházra ítélte. 1922-ben fogolycserével a Szovjetunióba került, ahol a Nyugati Népek Egyetemén folytatta félbehagyott tanulmányait. 1928-ban tudományos kutatóként helyezkedett el. 1930-tól főiskolákon tartott előadásokat, 1937 és 1941 között a Moszkvai Állami Egyetem tanára volt. 1940-ben kandidátusi fokozatot szerzett. A második világháború idején hadifoglyokat tanított a krasznogorszki antifasiszta iskolában, amelynek 1943-44-ben vezetője lett. 1945-ben, hazatelepülése után azonnal magas párt- és állami tisztségekhez jutott, fontos szerepe volt a kommunista pártoktatás- és propagandairányítás megszervezésében. Pécs küldötteként 1944. december 17-től az Ideiglenes Nemzetgyűlés tagja, majd nemzetgyűlési, illetve országgyűlési képviselő 1957-ig. 1946-1948-ban az MKP KV póttagja, 1948 és 1956 között az MDP KV tagja, illetve az Elnöki Tanács tagja. 1946-1949-ben a debreceni, majd a budapesti központi pártiskola tanára és helyettes vezetője, 1949-től vezetője, számos propagandakiadvány szerzője. 1948-tól a Magyar Közgazdaság-tudományi Egyetem tanára, 1950-től az ELTE BTK új- és legújabb kori magyar történeti tanszékének professzora. 1953-1954-ben oktatásügyi miniszterhelyettes, majd az MDP KV kulturális osztályának vezetője lett. 1949 és 1958 között a Magyar Történeti Társulat elnöke, 1949 után az MTA levelező, 1950-től rendes tagja. 1949-ben Kossuth-díjat kapott. 1950 és 1956 között az Országos Béketanács elnöke és a Békevilágtanács tagja.

1956. október 28-án férjével, Berei Andorral és más politikusokkal együtt Moszkvába szállították. Andics és Berei november 5-én Szolnokra érkeztek, ahol a Kádár-kormány tájékoztatási csoportjának vezetőiként az újraindított Szabad Nép szerkesztői voltak. Az MSZMP IIB határozatának engedelmeskedve 1956. november 16-án Berei Andorral együtt a Szovjetunióba távozott, ahol szovjet akadémiai intézetekben végzett kutatásokat. 1957 márciusában felvételt nyert az MSZMP-be, de csak 1958 áprilisában települhetett haza. Két évig az MTA Történettudományi Intézetének kutatója, majd 1960 és 1974 között az ELTE BTK új- és legújabb kori magyar történeti tanszékének vezetője volt.

Apró Antal

Az elemi iskola után Makón, majd Budapesten szobafestőként dolgozott. 1944 szeptemberében a Békepárt Központi Bizottságának tagja lett, megbízták az ellenálláshoz szükséges fegyverek beszerzésével. Az 1945. április 13-án létrehozott KV Szakszervezeti Bizottság élére került. 1948 és 1951 között kimaradt a legfelső pártvezetésből, a Szakszervezeti Tanács főtitkárává választották. Rákosi és Gerő bírálta "szindikalizmusa" miatt. 1952 elején építőanyag-ipari miniszter. 1956. október 6-án beszédet mondott Rajk László és kivégzett társai temetésén. Október 23-án éjszaka az MDP KV Katonai Bizottság tagjává választották. Október 27-étől Nagy Imre nemzeti kormányában a Minisztertanács elnökhelyettese és építésügyi miniszter. Október 28-án bekerült a párt irányítására létrehozott elnökségbe. November 2-án a tököli szovjet parancsnokságra menekült, majd Szolnokra vitték. November 4-étől a Kádár-kormányban az iparügyek felelőse. 1956. november 7-étől az MSZMP IIB tagja, decembertől a Gazdasági Bizottság vezetője.

1957-ben a Minisztertanács elnökhelyettese, 1958. január végétől 1961 szeptemberéig a Minisztertanács első elnökhelyettese volt. 1961-ben a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának élére helyezték. Magyar részről ő írta alá a Barátság I. kőolajvezeték megépítésének szerződését és az atomerőmű-programmal kapcsolatos dokumentumokat. 1971. május 12-én felmentették addigi tisztségeiből, az Országgyűlés elnökévé választották - ezt a pozíciót 1984 decemberéig töltötte be. 1980-ban kimaradt a PB-ből, majd az 1988. májusi pártértekezleten a KB-ból is. 1989. május 8-án lemondott a képviselői mandátumáról, és visszavonult a politikától.

Asztalos János (1918-1956)

rev.hu

Pozsonyban született. Apja cipész volt. Négy polgári osztály elvégzése után, 1932-től aranyművestanonc volt. 1936-ban belépett a Vasas Sport Clubba, 1937-ben tagja lett a Nemesfémipari Munkások Szakszervezetének és az MSZDP-nek. Részt vett a Vörös Segély munkájában. 1940 februárjában katonai szolgálatra vonult be, részt vett az erdélyi bevonulásban. 1941 őszén szakaszvezetői rendfokozattal szerelt le. Bekapcsolódott a függetlenségi mozgalomba, emiatt 1942 májusában letartóztatták és másfél év szabadságvesztésre ítélték. Kiszabadulása után Nagykanizsára internálták. 1945-ben részt vett Nagykanizsán az MKP megalakításában, majd Zalaegerszegen végzett pártmunkát. 1945 áprilisában az MKP IX. kerületi bizottságán dolgozott, később a Budapesti Pártbizottság tömegszervezeti osztályának volt instruktora. 1946 őszén a budapesti I. kerületi pártbizottság titkára. 1947 júniusától a budatétényi pártiskola vezetője. 1948 áprilisában vonult be a Magyar Néphadsereghez, századosi rendfokozattal beosztották a Műszaki Hadosztályhoz nevelőtisztnek. 1948 őszén őrnagyi rangban áthelyezték a Kossuth Akadémia Politikai Osztályára. 1948 végétől a törzs- és a főtiszti tanfolyam, 1949 júliusától a Térképészeti Intézet politikai tisztje, szeptembertől a Tüzértiszti Iskola pártbizottságának titkára. 1950 májusában a Dózsa gyalogostiszti iskolára került, ahonnan 1951 novemberében az 1. honvéd kerület parancsnokának politikai helyettesévé nevezték ki. 1950 augusztusában alezredessé léptették elő. 1953 májusától a HM Hadtápszolgálat Főnökség Politikai Osztályát vezette ezredesi rangban. 1956. október 23-tól az MDP Budapesti Bizottsága Köztársaság téri épületében lévő ÁVH-s egység egyik parancsnoka, Tóth Lajos ezredes politikai helyettese. Október 30-án, a pártház ostromakor a védelem egyik irányítója. Az épület elfoglalásakor agyonlőtték, és holttestét a tömeg meggyalázta.