Névmutató - (Magyarország)

 

Bata István (1910-1982)

Turán (Pest megye) született. 1935 és 1938 közt kalauzként dolgozott Budapesten. 1930-tól tagja volt az MSZDP-nek. 1935-től a villamos alkalmazottak szakszervezetének helyi titkára. 1939-től tagja a szakszervezet központi vezetőségének. Szakszervezeti aktivista munkája során 1942-ben letartóztatták és rendőri felügyelet alá helyezték. 1945-ben a Közalkalmazottak Szakszervezete Központi Vezetőségének tagja, és beválasztották a szépilonai üzem üzemi bizottságába is. Tagja az óbudai pártbizottságnak. 1947-től 1948-ig az MKP III. kerületi pártbizottságának titkára volt. 1948 és 1949 között a BSZKRT párttitkára. 1949-ben munkáskáderként ezredesi rangban felvették a Magyar Néphadsereg hivatásos tisztjeinek sorába, majd a moszkvai Katonai Akadémiára vezényelték. Az iskola elvégzése után vezérőrnagyi rangban az Országos Légvédelem parancsnoka lett. 1950. október 7-én kinevezték vezérkari főnökké, és altábornaggyá léptették elő. 1951 és 1953 között az MDP KV póttagja. 1953. július 4-én, Farkas Mihály leváltása után honvédelmi miniszterré nevezték ki. A kv júniusi ülésén kooptálták a kv-ba, a pb póttagja lett. 1954-ben vezérezredessé léptették elő. 1955. május 14-én tagja volt a Varsói Szerződést aláíró magyar delegációnak.

1956. október 23-án tagja lett az MDP KV Katonai Bizottságának. Október 24-én három katonai körzetre osztotta Budapestet, és parancsot adott a forradalom leverésére. Október 27-én felmentették miniszteri tisztségéből, és vezető pártfunkcióit is elvesztette. Október 28-án a Szovjetunióba szállították. November 2-án tárgyalt a Moszkvába érkezett Kádár Jánossal, majd részt vett az SZKP KB elnökségének kibővített ülésén. Az MSZMP IIB 1957. február 19-i döntése értelmében egy évig nem térhetett haza.

1958 szeptemberében tért vissza Magyarországra. Kizárták a pártból, majd 1959. február 13-án megfosztották rendfokozatától. Visszatért korábbi munkahelyére. Először remízigazgató, majd a BKV Baleset-elhárítási Osztályának vezetőjeként dolgozott.

Berei Andor (1900-1979)

Budapesten született, kispolgári családban. 1918-tól 1921-es letartóztatásáig bölcsészhallgató volt a budapesti, majd a bécsi tudományegyetemen. 1917-ben belépett az MSZDP-be, 1918-1919-ben ifjúmunkás-szervező volt. 1919 márciusában belépett a KMP-be. A Tanácsköztársaság bukása után részt vett az illegális kommunista mozgalom újjászervezésében, amiért 1921-ben a statáriális bíróság tizenöt év fegyházra ítélte. 1922-ben fogolycserével a Szovjetunióba került, ahol a Kommunista Internacionálé Irodáján, majd annak Központi Apparátusában dolgozott, illetve a Nemzetközi Lenin Iskolán tartott előadásokat. 1934 és 1946 között a belga kommunista mozgalomban vezető funkciókat töltött be. 1946-ban tért haza Magyarországra. 1947 és 1948 között az Országos Tervhivatal első főtitkára, majd 1954-től a forradalomig annak elnöke lett. 1948 és 1951 között a Külügyminisztérium politikai államtitkára, majd a külügyminiszter első helyettese volt. 1948 és 1956 között az MDP KV tagja. Az 1947-ben felállított, az MKP "gazdasági feladatainak" kidolgozására szerveződött bizottság, valamint a párt munkájának megjavítására alakított állandó bizottság tagja. 1948 és 1976 között - néhány év megszakítással - a közgazdaság-tudományi egyetem tanára. 1956. október 28-án feleségével, Andics Erzsébettel és más politikusokkal együtt Moszkvába szállították. Andics és Berei november 5-én Szolnokra érkeztek, ahol a Kádár-kormány tájékoztatási csoportjának vezetőiként az újraindított Szabad Nép szerkesztői voltak. A párt határozatának engedelmeskedve 1956. november 16-án feleségével együtt a Szovjetunióba távozott, ahol szovjet akadémiai intézetekben végzett kutatásokat. 1957 márciusában felvételt nyert az MSZMP-be, de csak 1958 áprilisában települhetett haza. 1958 és 1961 között az Új Magyar Lexikon főszerkesztője, majd 1962 és 1976 között a Kossuth Könyvkiadó Vállalat igazgatója volt. 1960-tól 1971-ig a közgazdaság-tudományi egyetem politikai gazdaságtan tanszékének vezetője, majd 1976-ig tanára volt.

Biszku Béla (1921- )

www.rev.hu

Márokban (Baranya megye) született. Apja földműves volt. A család 1929-ben felköltözött Budapestre. 1937-ben lakatosinasnak szegődött a Magyar Felvonó- és Gépgyárba, 1938-ban bekapcsolódott az ifjúmunkás-mozgalomba, 1943-ban belépett a Vasas Szakszervezetbe. 1944-ben felvették a kommunista pártba. 1944-1945-ben az angyalföldi fegyveres ellenállás egyik szervezője volt. A háború után az MKP XIII. kerületi szervezője. 1946-tól az MKP Budapesti Pártbizottságán dolgozott. 1949 májusában hat hétig az MDP KV Káderosztályának alosztályvezetője, majd a Budapesti Pártbizottság Káderosztályának élére került. 1951-ben leváltottak, a X. kerületi pártbizottság titkára lett. Itt dolgozott 1953 szeptemberéig, amikor megkezdte tanulmányait a Politikai Főiskolán. 1955 tavaszától a XIII. kerületi pártbizottság első titkára.

A forradalom első napjaiban a XIII. kerületi pártbizottság tagjaiból, párttagokból és munkásokból fegyveres csapatokat szervezett az utcai felkelők ellen. Október 30-án a Parlamentben tárgyalt Apró Antallal és Földes Lászlóval. Október 31-től (1985-ig) az MSZMP KB, november 7-től az MSZMP IIB tagja. December 6-án a Népszabadság sztrájkoló dolgozóival tárgyalt, akik végül felvették a munkát. December 8-án az MSZMP Budapesti Pártbizottság Intézőbizottsága elnökévé választották.

1957. február 28-án a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tagja lett, a belügyek vezetésével bízták meg, május 9-én belügyminiszternek nevezték ki. Az 1957. június 27-29-i MSZMP Országos Értekezleten a PB tagjává választották. 1957. augusztus 26-án Moszkvában tárgyalt a Nagy Imre-per előkészítéséről. 1958-tól 1971-ig, majd 1975 és 1985 között országgyűlési képviselő. Az 1960. március 30-i kb-ülésen az amnesztiatervezet előterjesztője volt. 1961. szeptember 13-án a Minisztertanács elnökhelyettesévé lépett elő. 1962. november 27-én, a VIII. kongresszuson a kb adminisztratív ügyekért felelős titkárává választották, és párhuzamosan felmentették kormánytisztségei alól. A kb 1963. decemberi ülésén pártszervező kb-titkár lett. 1966-ban pártszervező és adminisztratív titkár lett, 1978-ig a Pártépítési Munkaközösséget vezette. 1972 őszén - szovjet támogatást élvezve - Komócsin Zoltánnal és híveivel szövetségben konzervatív, reformellenes politikai fordulatot akart végrehajtani, megpróbálták Kádár Jánost is megbuktatni. 1973 januárjában a kb frissen létrehozott Testnevelési és Sportbizottságának vezetőjévé nevezték ki. A kb 1978. áprilisi plénumán felmentették tisztségei alól, és nyugdíjazták. 1980-tól 1989-ig a SZOT Számvizsgáló Bizottságának elnöke.