Névmutató - (Magyarország)

 

Tildy Zoltán (1889-1961)

rev.hu

Losoncon (ma: Szlovákia) született. Édesapja vármegyei tisztviselő volt. A pápai Református Teológiai Akadémián szerzett diplomát, majd egy évig az írországi Belfast Assembly College ösztöndíjasaként tanult. Szennán, majd 1921 és 1929 között Tahitótfalun volt lelkipásztor. 1924-ben másodmagával megalapította a Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet Rt.-t. A magyar reformátusság egyetlen országos napilapján, a Keresztény Családon kívül szerkesztette a Téli Újságot, a Református lelkipásztort és a Magyarföldet. 1928 és 1932 között a Magyar Traktátus Társaság igazgató lelkésze, majd 1946-ig Szeghalom gyülekezetének lelkipásztora. Még 1917-ben belépett az Országos Függetlenségi és '48-as Gazdapártba. 1922-től az Egységes Párt tagja. 1929-1930-ban Nagy Ferenccel és másokkal együtt megszervezte a Független Kisgazdapártot, amelynek ügyvezető alelnöke lett. 1936-tól a szeghalmi kerület, 1939-től a békési kerület országgyűlési képviselője. 1940 januárjától a párt megbízott ügyvezető elnöke. 1942-ben részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság létrehozásában. Szorgalmazta a munkáspártokkal való szövetség megvalósítását. Az elsők között sürgette Kállay Miklós miniszterelnöknél, illetve magánál Horthy Miklósnál is a kiugrást, valamint ő volt az egyik szerzője az FKGP 1943. évi háborúellenes memorandumának is. A német megszállás után illegalitásba vonult. 1945 után országos pártvezető, a Független Kisgazdapárt című politikai hetilap szerkesztőségének vezetője. 1945 szeptemberétől 1946 februárjáig miniszterelnök, 1946. február 1-jén Magyarország első köztársasági elnökévé választották. 1948. július 30-án - arra hivatkozva, hogy vejét, Csornoky Viktort korrupció és hűtlenség vádjával őrizetbe vették - lemondatták. 1948. augusztus vége és 1956. május 1-je között házi őrizetben tartották Budapesten. 1956 szeptemberében felszólalt a Petőfi Kör gazdaságpolitikai vitáján.

1956. október 27-től Nagy Imre nemzeti kormányának, majd november 3-tól a koalíciós kormánynak államminisztereként gyakorlatilag miniszterelnök-helyettesi funkciót látott el. Ez idő alatt főleg a paraszti szervezetekkel és az egyházakkal épített ki kapcsolatot. Rádióbeszédeiben síkraszállt a többpártrendszer, a nemzeti függetlenség és a szabadság mellett, felszólított a Kisgazdapárt újjászervezésére is. November 4-én a szovjet kordonon keresztül távozott a Parlament épületéből. A Nagy Imre és társai-perben a Legfelsőbb Bíróság 1958. június 15-én hat év börtönbüntetésre ítélte.1959 áprilisában idős korára (valójában betegségére) való tekintettel egyéni amnesztiával szabadult. Haláláig teljes visszavonultságban élt.

Vég Béla (1922-)

Német eredetű, angyalföldi munkáscsaládban született, apja hajóipari szakmunkás, szakszervezeti vezető, MSZDP-tag volt. Eredetileg famintakészítő szakmunkásnak tanult.
1949-ben a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szövetségének főtitkárhelyettese lett. 1950-ben az SZKP Politikai Főiskolájára küldték tanulni. A hároméves programot nem tudta befejezni, már 1952-ben hazahívták és novemberben kinevezték a KV-iroda vezetőjévé. 1953 elején részt vett Péter Gábor, az ÁVH letartóztatott vezetője elleni vizsgálatban. A KV 1953. júniusi ülésén kooptálták a testületbe, egyidejűleg beválasztották a titkárságba is. 1954-ben, az MDP III. kongresszusán megerősítették tisztségében.

A KV 1956. október 23-24-i ülésén - 34 évesen, bukott politikusként - kikerült a kommunista párt legfelső vezetéséből. 1956 novemberében Szolnokon a szovjet főparancsnokságon az MSZMP képviselője volt.

1957 májusától az MSZMP Budapest XIII. Kerületi Bizottságán dolgozott az ipari és kereskedelmi osztály vezetőjeként. Bár a vezető közéleti tisztségektől eltiltották, képviselői mandátumát megtarthatta. 1959-től nyugdíjazásáig a Budapesti Vegyipari Gépgyár igazgatója volt.

Veres Péter (1897-1970)

Balmazújvároson született, szegényparaszti sorból emelkedett ki, de sosem tagadta meg őseit, akik pásztorok, uradalmi cselédek voltak. Korán bekapcsolódott az agrárszocialista mozgalmakba, 22 évesen már a tanácsköztársasági direktórium egyik helyi tagja volt, előbb román fogságba, majd magyar börtönbe került. A két világháború között a Népszava, a Korunk, a Századunk, a Válasz és a Kelet népe közli írásait, a Márciusi Front és a népi írók balszárnyának vezetője. 1936-ban jelent meg első könyve, Az Alföld parasztsága című szociográfiája, majd Számadás című önéletrajzi könyve 1937-ben. 1945 után a Nemzeti Parasztpárt és az Országos Földbirtokrendező Tanács elnöke, újjáépítési, illetve honvédelmi miniszter, 1954-56 között az Írószövetség elnöke. 1956-ban a Petőfi Párt vezetőségének tagja lett..

Zöld Sándor (1913-1951)

Nagyváradon született, apja cipész- és kőművesmunkával tartotta el családját. Szüleivel a trianoni békeszerződés után áttelepült Magyarországra, Berettyóújfaluban telepedtek le. Az érettségi után beiratkozott a debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem orvoskarára, 1939-ben szerzett diplomát.

Tanulmányai kezdetén, 1932-ben Kállai Gyula beszervezte az illegális kommunista pártba. Bekapcsolódott a hivatalos ifjúsági mozgalmakba, 1933-ban a Bihar vármegyei egyetemi hallgatók Tisza István Köre titkárává választották; munkája nyomán 1936-ban sikerült baloldali fordulatot elérni az egyetemi Turul Szövetségben; az egyetemi reformmozgalom résztvevője. 1937-ben a Debreceni Egyetemi Kör nevében ő írta alá a Márciusi Fronthoz való csatlakozásról szóló nyilatkozatot. 1942-től a berettyóújfalui kórház orvosa. A nyilas hatalomátvételt követően rövid időre illegalitásba vonult.

1944. november 18-án kinevezték Bihar vármegye főispánjává. 1944 decemberétől haláláig parlamenti képviselő. December 3-tól 1945. július 15-ig az Ideiglenes Nemzeti Kormány belügyi politikai államtitkára. 1945. márciustól az MKP Központi Vezetősége közigazgatási és közgazdasági osztályvezetője. 1946. novemberben Szegedre helyezték, ahol a városi pártbizottság titkára.

Az MDP 1948. júniusi, alakuló kongresszusán az egyesített párt Központi Vezetősége póttagjává választották, 1949. szeptembertől rendes tag, 1950. májustól a Politikai Bizottság tagja. 1948. október 30-án adminisztratív államtitkárként visszakerült a Belügyminisztériumba. Kádár János felmentése után, 1950. június 23-án őt nevezték ki belügyminiszterré. Az MDP PB 1951. április 19-én tartott ülésén Rákosi élesen megbírálta a tárca működését, és elítélte az időközben letartóztatott "hazai", a Márciusi Frontban szerepet vállalt kommunistához fűződő baráti kapcsolatai miatt. Az ülés másnapján egész családjával együtt holtan találták, a hivatalos tájékoztatás szerint végzett két gyermekével, feleségével és édesanyjával, majd öngyilkos lett. Halála napján felmentették belügyminiszteri tisztéből, és párttisztségeitől is megfosztották. Hamvait 1957. június 1-jén a Kerepesi temetőben díszsírhelyre temették, de a történtek pontos tisztázása elmaradt.