Sajtószabadság és szocialista demokrácia

 

Népszava

Üzemeinkben, a munkahelyeken ugyanúgy, mint a pártszervezetben, a szakszervezetekben nem lankadó élénkülés, sőt fokozódó érdeklődés jellemzi a Központi Vezetőség júliusi határozatai óta kialakult életet. Legutóbb a SZOT IX. plénumán mérhettük fel a határozatok tisztító és előrevivő hatását és ismeretes, hogy a vitákon, megbeszéléseken túl magában a munkateljesítményben, a dolgozók fokozódó becsvágyában és segítőkészségében is tisztán felismerhető az új szellem buzdító hatása.

Sajtónk nap mint nap veti fel az értékes és figyelemre méltó kezdeményezéseket, s fokozódóan tölti be azt a szerepet, amelyet a XX. kongresszus szellemében, a szocializmus építésének jelen szakaszában juttatott részére a párt júliusi határozata. Újságaink élénken bíráló hangja nem elriasztja a párt és az ország vezetőit sajtónk további támogatásától, hanem ellenkezőleg, jelentős áldozatokkal kibővítették a napi és hetilapok terjedelmét, lehetővé tették példányszámának fokozását és ezzel éppen a sajtó bíráló - és bírálatával a júliusi határozatok politikájának érvényesülését segítő - hívatását fokozták, s ezen az úton még további lépések is várhatók.

A sajtó szabadsága szocializmust építő országunkban mérhetetlen jelentőségű, s ezért természetesen fokozott felelősséget is ró az újságírókra. Amikor sajtószabadságról beszélünk és írunk, nem öncél, hanem eszköz és fegyver a kezünkben a szocializmus építésének útjában álló akadályokkal és gátlókkal szemben. A sajtó bírálata nem támadás, hanem segítség a nehézségek leküzdésére, segítség a hibák felderítésére, a dolgozókat elsősorban foglalkoztató gondok, és kívánságok és nem utolsósorban tanácsok közzétételére.

A sajtószabadság elengedhetetlen velejárója szocialista demokráciánk továbbfejlesztésének, s immár eltelt közel két hónap tapasztalatai nyomán talán helyes megvizsgálni, fejlődésünket, mennyiben fokozta a júliusi határozatok végrehajtásának biztosítását.

Nagyjában és egészében bízvást megállapítható, hogy a két hónap eredménye kisebb kisiklásoktól eltekintve egyértelműen pozitív. A sajtó számos hibát derített fel, nem egy esetben mutatott rá antidemokratikus, szektás maradványokra, a személyi kultusz elleni harc nem mindig következetes véghezvitelére. Néha talán nem emelte ki kellőképpen azokat a gondokat, amelyeket a múlt maradványaival szemben folytatott harc okoz a párt és a kormány vezetőinek, talán nem mindig emelte ki a megkívánt hangsúllyal azokat a pozitív és nagyjelentőségű lépéseket, amelyeket egy-egy párthatározat, vagy kormányintézkedés jelentett. Nem csekély számú a fontos és kevésbé fontos, de a dolgozókat közvetlenül érintő helyes és kedvező intézkedés. Hadd utaljunk a fontosabbak közül olyanokra, mint az értelmiségi határozat, a bérrendezés terén tett kezdő lépések, a tervezett intézkedések nyugdíjrendszerünk javítására, vagy a szabad munkahely-választás korlátainak a közeljövőben érvénybe lépő lényeges csökkentése. A kevésbé fontosak közül utalhatunk arra, hogy a párt és a kormány vezetői mellől eltűntek a kísérő államvédelmi őrök, autóinkon nem égnek a piroslámpák, sűrűbb és közvetlenebb lett érintkezésük a dolgozó néppel. A személyi kultusz feltámadása ellen folyik a vezetőség harca, ha nem is ritkán, akadnak még hívei.

Talán nem felesleges mindennek a megemlítése akkor, amikor a sajtó munkáját megvilágítjuk, de bizonyára nem felesleges az sem, ha némely okokra hívjuk fel a figyelmet, amelyekből talán olykor egyoldalúnak látszó magatartás kifejlődött. Sajtónk túl sokáig nem érezte a szabadság friss levegőjét, túl hosszú időn át gyülemlettek fel az aggodalmat keltő panaszok, rendszerünk mélyen benne rejlő demokratikus tartalmának féltése. A sajtó gyakran nem szólhatott akkor, amikor egyértelműen erkölcsi és hivatási kötelességének érezte volna, hogy megszólaljon, s a szabadabb légkör első mozzanataival - hiszen még azokat éljük - ezeket a feszültségeket vezette le, s talán még ma is azt teszi.

Hiba lenne elhallgatni azt is, hogy szocialista demokráciánk kibontakozásával együtt fokozódóan mutatkozik a pártért, a népi demokratikus államunkért s további egészséges fejlődéséért aggódó dolgozóink, elvtársaink várakozása és reménykedése. A Népszava szombati számában számolt be a Ganz Vagongyárban tartott munkás-értelmiségi megbeszélésről, s híven igyekezett visszaadni az ott kialakult hangulatot. Ezen az értekezleten sok pozitív megnyilatkozás mellett, némi aggodalom, bizonyos tartózkodás is megmutatkozott. A dolgozók, munkások és értelmiségiek egyaránt a júliusi határozatok gyorsabb végrehajtására számítottak talán. Helyes lett volna rámutatni arra, hogy a várakozók nem számolnak kellő mértékben a gyakorlati nehézségekkel, nem számolnak azzal, hogy a dolgokat elrontani, rosszul csinálni, helytelen vágányra terelni sokkal rövidebb idő alatt lehet, mint az elrontott dolgokat jóvátenni, helyreállítani, és a hibák elkövetésének lehetőségét is kiküszöbölni. Pártunk és kormányunk nem állhat meg a hibák kijavításánál, hanem menet közben, a második ötéves terv megvalósítása, a szocialista demokrácia kifejlesztése közben kell a múlt maradványait felszámolva a jó alapokat lefektetni, vagy a lefektetett jó alapokra szilárd falakat húzni. Ez a feladat nem könnyű. És érthető, indokolt és helyénvaló a dolgozók - és természetesen sajtónk - ébersége, vagy kedvetlensége.

De a tempó gyorsítását nem kedvetlenséggel, hanem fokozódó aktivitással érhetjük el - a népgazdaság kereteinek és a fejlődés lehetőségeinek adott határai közepette. Persze okos és jogos, ha egyes intézkedések, határozatok vagy tervek kapcsán rámutatunk a fogyatékosságra, esetleg a nem teljes megoldást hozó hiányaikra, vagy kétértelműségükre. De tegyük ezt optimistán, eltelve bizalommal a párttagság egységes akaratában, s abban, hogy a vezetés a párttagság demokratikus akaratának szellemében irányítja a szocializmus építésének munkáját, gazdasági, kulturális és társadalmi téren. Ha egyes kérdésekben halogatás, huzavona, bizonytalanság mutatkozik - ne hallgassuk el, hanem mondjuk meg bártan, mert erre szólít fel bennünket, erre utasít a Központi Vezetőség júliusi határozata. De ha valamiben jó és pozitív intézkedés történik (s ilyen elég sok akad ahhoz, hogy kezdeti optimizmusunk és bizalmunk meg ne inogjon), akkor beszéljünk róla örömmel és példaként hivatkozzunk mint olyanra, amely követendő más területen is.

Megnyugtató és megvalósítható az értelmiségi határozat vagy az üzemi demokrácia kiszélesítését illető most vitára bocsátott javaslat. Örvendetes tünet (s egyben reméljük, hogy szimbolikus is!), hogy az Írószövetség holnapi közgyűlésén íróink minden befolyástól menten választhatják meg vezetőiket, mert a párt nem kívánt beavatkozni. Ám nyugtalanságot kelt néhány író és újságíró ügyének megkezdett, de máig sem lezárt rendezése, amit sokan hajlamosak a funkciókban helyenként megmaradt szektás szellemnek tulajdonítani.

Dolgozóink haragja az utóbbi néhány hétben arra mutat, mintha a júliusi határozatok végrehajtásnak következetességében bizonyos megtorpanástól tartanának. Helyes, hogy sajtónk a párt ilyen féltésének továbbra is hangot ad és helyes, ha ezzel egyidejűleg rámutat arra, hogy az aggodalom hol látszik indokoltnak, s hol nyilvánvaló az indokolatlansága. Így teljesíti jól a hivatását, így segíti a pártot és a kormányt a júliusi határozatok maradéktalan érvényesítésében, következetes és megalkuvást nem ismerő végrehajtásában.

Horváth Zoltán

Június 17-én volt a Petőfi Kör vitája a sajtó és tájékoztatás kérdéseiről a Központi Tiszti Házban, mintegy hétezer résztvevővel. Vitavezetők: Horváth Márton, Losonczy Géza, Máté György. Tardos Tibor sajtószabadságot követel, Déry Tibor először veti fel a szocialista rendszer strukturális átalakításának szükségességét és támadja Révai Józsefet, Horváth Mártont és Darvas Józsefet. Az MDP KV jelen lévő tagjai - Nógrádi Sándor, Horváth Márton, Vas Zoltán - mentegetik és magyarázzák a pártvezetés álláspontját. Losonczy Géza Nagy Imre politikájának és személyének teljes rehabilitációját követeli.