A látható légió

 

Az első országos parancsnokká tett Halas Lajos- akinek kinevezését a már említett memoár tanúsága szerint Münnich és Földes mellett a politikai bizottság (pb) legmilitánsabb tagja, Apró Antal támogatta a legintenzívebben - rohamtempóban állította fel a zászlóalj- és századparancsnokságokat. Mi több, az említett pártdokumentumok tanúsága szerint olykor jó érzékkel használta ki a honvédség és a rendőrség közötti rivalizálást. Április végéig több mint 21 ezer, a nyár közepére pedig mintegy 30 ezer munkásőrt fegyvereztek fel, akik azon frissiben bevetve állandó résztvevői, főszereplői lettek az erőfitogtató demonstrációknak, így például a kádári hatalom által átütő sikernek aposztrofált 1957. május elsejei több százezres nagygyűlésnek.

Kádár János az 1957. május 1-jei felvonuláson

Az első hónapokban mindenki, aki munkásőr lett, "otthon tartható önvédelmi fegyvert", vagyis pisztolyt, valamint dobtáras géppisztolyt is kapott. Ami azonban korántsem ment problémamentesen. A szervezet belső statisztikái szerint például a fővárosi munkásőrök majd harmada korábban nem volt katona, de volt, ahol arra panaszkodtak, hogy az állomány háromnegyedének kiképzését az alapoknál kellett kezdeni. A fegyverbirtoklás ténye, a hatalmi gépezethez való tartozás - kezdetben központilag is táplált - öntudata azonban alig néhány hónap alatt feszültségek forrásává is lett.

E feszültségeket persze elsősorban nem a munkásőrök önkényeskedései okozták. Akár kivételes esetnek is mondható, hogy végül kivizsgálás követte 15 ember megveretését a Heves megyei Kál községben 1957 áprilisában, arról nem is szólva, hogy az esetet egyszerű pártfegyelmivel zárták le. De az is bocsánatos - tehát pártintőkkel és -rovókkal megúszható - bűnnek számított, ha a munkásőrök az otthon tartható pisztolyokkal ittas állapotban lövöldöztek. Pedig már az 1957-es csonka esztendőben is feltűnően sok "rendkívüli esemény" történt: a hivatalos - és persze szigorúan titkos - statisztika 38 "fegyverrel okozott szolgálaton kívüli, halálokozással járó balesetet" és 25 "fegyverrel történt öngyilkosságot" regisztrált.

A pártvezetői szemöldökök összevonását sokkal inkább a munkásőrség "avantgardizmusa" váltotta ki. Amikor 1957. április 17-én a párt operatív szervezete, a titkárság áttekintette a munkásőrség felfegyverzésének újabb fejleményeit, a szervezet tevékenységével addig roppant elégedettnek látszó Kádár már elégedetlenkedett: "Nem tudom, hogy a fegyverek mindenütt jó helyre kerültek-e?... Az országos parancsnokság kezébe ragadja a kezdeményezést... önkényes megoldásokat alkalmaznak. Emlékszem, hoztunk határozatot, hogy a munkásőrségnek nemzetiszínű szalagja legyen, ezt különböző meggondolások támogatták... Ennek ellenére olvasom az újságban, hogy vörös a karszalagjuk. Volt határozatunk, hogy egyelőre nem lesz egyenruha... ennek ellenére olvasom az újságban, hogy van egyenruha... Ilyen öntevékeny fegyveres erőt mi nem szeretünk."

E megjegyzésen is felbátorodva az éppencsak kinevezett új honvédelmi miniszter, Révész Géza is támadásba lendült. Azt állította, hogy a munkásőrök szinte már jobban fel vannak fegyverkezve, mint a katonatisztek, s azt indítványozta, ezentúl már csak a munkásőrparancsnokokkaphassanak önvédelmi pisztolyt, és javasolta, hogy a házhoz kiadott géppisztolyokat "rendeljék vissza" a pártbizottságok épületébe. A meghívottként jelen lévő munkásőrparancsnok, Halas Lajos replikájában azt ecsetelte, milyen "súlyos helyzetet teremtene mindez, hiszen eddig mindenkinek adtunk pisztolyt".

"Legalább sajnálni fogják, miért nem előbb léptek be a munkásőrségbe" - kívánta lezárni a vitát Révész javára Kádár. De már jött is az ellennyomás: "Amennyiben a munkásőrség nem lesz ellátva önvédelmi fegyverekkel, úgy teljes mértékben ki lesz szolgáltatva mindennemű ellenforradalmi fasiszta provokációnak" - figyelmeztetett a szóban forgó titkársági határozat veszélyeire a Heves megyei munkásőrparancsnok, Deák Ferenc. A budapesti munkásőrök hangulatát összegző jelentés szerint pedig elvtársi körökben az volt az általános nézet, hogy az intézkedés végrehajtása "egyet jelentene a munkásőrség feloszlatásával".

A pártvezetés 1957 kora nyarán visszakozott, és engedélyezte, hogy a munkásőrség további 15 ezer Csehszlovákiából importált - pisztolyt osszon szét az újonnan belépők között. De Kádár szinte ezzel egy időben vissza is vágott, és megvétózta a korábban kb-tagságra javasolt munkásőrparancsnok jelölését. Noha Halas 1959-ben a párt tagja lett, Kádár a későbbiekben sem igen engedte be a munkásőrség mindenkori parancsnokát a párt legfőbb testületeibe; az 1962-ben kinevezett Papp Árpád is csak kb-tag lehetett, míg az őt váltó - s az 1989-es feloszlatás előtt két nappal funkciójáról lemondó - Borbély Sándor a kb-titkári posztról bukott a munkásőrség élére.