A látható légió

 

Munkásőrök és karhatalmisták lőni tanulnak (1956 december)

1957 végétől egyébként egyfajta állóháború is zajlott a munkásőrség átszervezésének mikéntjéről a legfelső politikai vezetésben. Az év novemberében például pb-határozat született arról, hogy az acélszürke egyenruhások létszámát 40 ezer főre kell felemelni. Ezzel egy időben kezdték mondogatni: a párt fegyveres katonáit ne csak megalázó "segédrendőri" feladatokra használják, hanem kapjanak végre külön igazoltatási, sőt letartóztatási jogot is. Az elképzelést az időközben Kádár erős emberévé vált Biszku Béla -1957 márciusától belügyminiszter - söpörte le azzal, hogy ez az igény is bizonyítéka a testületnél tapasztalható "nem egészséges törekvéseknek".

Két évvel később, a Nagy Imre-pert követően született meg "az idős munkásőrök szolgálati könnyítéséről" szóló pb-határozat, melyet nem kevesen úgy értelmeztek, hogy a mind gyakrabban konszolidációt emlegető kádári pártvezetés immár e területen is nekilátott a számára kényelmetlenné vált "balosok" háttérbe szorításához. Ekkor terjedt el a munkásőrség feloszlatását emlegető szóbeszéd is. Ami olyannyira tartotta magát, hogy 1960 júniusában Kádár a fővárosi munkásőr-parancsnokságra látogatva a maga szokásos módján, ha közvetve is, de szükségesnek látta cáfolni az ezzel kapcsolatos "kósza híreket". Közel háromórás beszédében azonban mindjárt meg is jelölte a továbbélés egyetlen lehetőségeként felkínált új stratégiai célt, miszerint a testület tevékenységében "mind nagyobb szerepet kell hogy kapjon a dolgozók önkéntes társadalmi munkája a termelésben".

Germuska Pál, Murányi Gábor

(HVG, 2001. február 3., 7377. o.)