Szabó Miklós

Egy népvándorlás anatómiája - A történelem és a régészet szembesítése

Az egyik Belgiosz vezérletével megsemmisítette a makedón trónbitorló, Ptolemaiosz Keraunosz seregét, a másik, Brennosszal az élén, Apollón Delphoi szentélyét szándékozott kifosztani. A 280-279-es esztendők eseménytörténetéről görög szerzők, így Diodórosz, Pauszaniasz is tudósítanak és számos forrásból tudunk a delphoi invázió kudarcát követő visszavonulás epizódjairól: a kelták trákiai királyságáról, a scordiscus törzs megtelepedéséről a Száva és a Dráva közötti területen, a Brennos seregéből kivált kelták, akikhez később a galata népnév kapcsolódott, Kis-Ázsiába való átkeléséről.

Animáció: A balkáni kelta vándorlás Pompeius Trogus alapján

Óír hagyomány és antik közhelyek

Ezekről a röviden felidézett vándorlásokról szárazföldi kelta hagyomány nem maradt fenn. Valójában eldönthetetlen, hogy a vocontius Pompeius Trogus származása révén birtokában lehetett-e ilyen eredetű információknak, ami elvben nem zárható ki. Érdemes utalni az óír hagyományra, amely egy klasszikus megfogalmazás szerint "ablakot nyit az európai vaskorra". A mitológiai ciklus egyik alkotása, a Hódítások könyve (Lebor Gabála), az Írországot elözönlő hét inváziót beszéli el, amelyek közül a legutolsóval érkeztek meg "Mil fiai", azaz az írek ősei. Ez a forrás a fentebb tárgyalt népmozgalmak szemszögéből ugyan konkrét hozadékkal nem jár, de közvetett érv a vándorlásokra vonatkozó kelta hagyomány létezése mellett.

A felhasználható írott források a görög-római világ nézőpontját tükrözik, ahogy a bevezetőben fogalmaztunk, a falak mögött lévőkét. A dél felé vándorló kelták a mediterrán világ államalakulataival találták szembe magukat. Az ebből következő, elkerülhetetlen ütközések véres konfliktusokat szültek, amelyek nyomán az ókori irodalomban a keltákról a rablás vágyától hajtott, halálfélelmet nem ismerő, kegyetlen barbárok képe alakult ki. Nyilvánvaló, hogy egyfajta közhely, görögül toposz született, amely alapján azonban jól érthető az ókori népek félelem-komplexusa, amely a rómaiak esetében a Tumultus Gallicusban, azaz a gallok által kiváltott pánikban (timor multus) nyilvánult meg. Más kérdés, hogy az erős félelem "technikai" következménye a háborúra való mozgósítás volt, vagyis a metus Gallicus politikai eszközként is felhasználhatónak bizonyult.