A szakértők is csak találgatják, hogy mikor és hol lehet majd a történelmi esemény.
A tőketerebesi nő csak azt vallotta be, hogy már egy éve szállították neki a herbal összetevőit.
Az általános iskolás fiú azzal védekezett, hogy csak egy sört ivott.
A bevásárlóközpontot 5 éve építési engedély nélkül alakították át egy régi gyárépületből.
Tibor Gaspar közölte, hogy nem fog engedni a civil szervezetek követeléseinek, csak az új belügyminiszter menesztheti.
Tomás Drucker nem volt hajlandó leváltani az országos rendőrfőkapitányt, inkább ő távozik.
Az első jelentés szerint az épületből sikerült mindenkit kimenekíteni.
Bankrablási kísérlet miatt 12 évre is ítélhetik.
A pozsonyi törvényhozás volt elnöke négy éve egy korrupciós ügy miatt mondott le tisztségéről.