A legutolsók legyőzték az elsőket, mindkét házigazda kiesett, a legnagyobb sztárok már haza is mentek.
Továbbra is veretlen mindhárom esélyes.
Az újrainduló jégkorongliga egyik vesztese lehet később a legnagyobb győztes.
22 NBA-csapatot zártak össze a Disney Worldben, hogy bajnokot avathassanak 2020-ban.
A világ jelenleg egyetlen úszóversenyén Kapás komoly meglepetésben részesült.
Övé a legemlékezetesebb visszavonulás, de voltak mások is, akiknek mesébe illően ért véget a pályafutásuk.
Minden jel arra mutat, hogy az NHL visszatér a téli olimpiára. Nem csoda, hiszen a kínai piac rengeteg bevételt hozhat.
Az NBA 18 éve nem tud elszámolni azzal, amit művelt a Sacramento Kingsszel. A csapat azóta a liga vicce lett.
Alekszandr Mogilnij nélkül a jégkorong nem tartana ott, ahol. Idén tizenegyedszer hagyták ki a Hírességek Csarnokából.
Öt fantasztikus NFL-játékos bemutatkozását elemezzük. Egyik sem volt túl meggyőző.