A színház szerelmeseinek

Berniczky Konkoly Edit egy rendhagyó könyvet készített rendhagyó emberekről. A Színházszerelem című interjúkötet főszereplői - nem meglepő módon - színészek, ám a könyv lapjain nem megszokott pózaikban látjuk őket viszont. Válaszaikban hol magánemberként, hol szakemberként, hol pedig művészként nyilatkoznak, és teszik ezt olyan természetességgel, hogy az olvasóban akaratlanul is felmerül a kérdés: miért is kellene ezeket a szerepeket különválasztani?

Részlet a könyvből

"Akkoriban rendkívül félénk, visszahúzódó, gátlásos, könnyen zavarba hozható, minden saját magával kapcsolatos dolgot megkérdőjelező, bizonytalan gyerek voltam. Most nem fogadhatnám el magamat, ha nem tudnék dönteni, ha nem gyűrném le a kétségeket, ha nem lennék magabiztos. Nagyon nehezen képzelhető el, hogy aki bejárt egy utat, és többre vitte az átlagnál, ne változott volna. De azt is megkérdezhetné, hogy az a fiatalkori önmagam volt-e a valódi énem, vagy a mostani, ez a határozott? Lehet, hogy csak lehántódott valami."
Jordán Tamás

Sohasem szerettem a színészinterjúkat. Általában vagy az van, hogy az újságíró ugyan kérdez, mondjuk, hogy mi tetszik lenni művész úr szerepálmának, vagy hogy mit érez a szerep megformálásakor, például, ha a szerepe szerint gyilkol, akkor a magánéletében is hajlamos-e erre; a színész persze, szerencsétlen, válaszol valamit, aztán az interjú végén vagy jót röhög magában, vagy elhiszi, hogy ő tulajdonképpen egyenesen a megváltó.

Ez még a jobbik eset. Mármint, hogy a színészt a színészetről kérdezik. Mert ma inkább az van, hogy a színészt mindenről kérdezik, csak a színészetről nem, ma az a fontos, hogy tud-e főzni és mit, nyakalja-e a viszkit előadás után, netán már előtte is, de legelébb is, hogy hány szeretője van, és melyik milyen nemű. Minél több színészinterjút olvasok, annál inkább azt érzem, senki nem kíváncsi a színészre, legkevésbé az újságíró.

Most itt van ez a könyv, huszonegy színészinterjúval és egy rendkívül, már-már anakronisztikusan kíváncsi újságíró kolleginával.

Aki nem ájul el beszélgetőpartnerétől, de nem is esik neki, udvarias és elegáns, tud kérdezni, mégpedig bennfenteskedés helyett őszinte, civil érdeklődéssel, emellett felkészült, és nem keveri össze Lear királyt Berényi Jóskával, a szappanoperással.

Ja, igen: szappanoperás színész, tévésztár s egyáltalán, színésznek médiaiparilag kinevezett ripacs valahogy nincs a kötetben. Színészemberek vannak benne, emberszínészek, akik Törőcsik Mari szavaival szólva szemérmesek, hogy aztán szemérmetlenül csuda dolgokat mondjanak a hivatásukról és önmagukról. Amit mellesleg, művészekről lévén szó, nem lehet leválasztani egymásról.

Megyesi Gusztáv