![]() |
Ember a jégben |
Blaine mutatványának pont az volt lényege, hogy egy pillanatra sem lazulhatott el vagy merülhetett álomba, hiszen az egyenlő lett volna a fagyhalállal. Ugyanakkor az a szűk, kifejezetten a testére szabott üreg, amelyet a jégtömbben kialakítottak, egyáltalán nem tette lehetővé, hogy leüljön vagy jobban megmozgassa a tagjait, ha elfáradt az állásban, és mivel minden oldalról jég vette körül, a saját érdekében még csak nem is támaszkodhatott neki semminek. A mínusz három fokos hidegben Blaine mindössze egy kötött sapkát, szövetnadrágot és csizmát viselt, bár később már kért egy pólót is. Levegőt és ivóvizet egy csövön keresztül juttattak számára. Az alapvető életfunkcióit folyamatosan figyelemmel kísérte egy orvosi csoport, akiket baj esetén Blaine előre kitalált jelbeszéddel riasztott volna, erre szerencsére nem került sor.
![]() |
Michael J. Fox arca jéggé dermedt a csodálkozástól |
Az ilyesfajta vádaskodás persze nem fog megártani Blaine hírnevének, amit tavaly alapozott meg, amikor hét napot töltött a föld alatt, egy üvegtetejű koporsóba zárva. Következő attrakciójaként azt tervezi, hogy leugrik a Brooklyn-hídról - és túléli, természetesen.
Ajánló: