A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl

Serényi Kriszta - A nőiesség ereje

Vágólapra másolva!
Az IFBB profi fitneszversenyzőjét látva be kell látnunk, mit sem tudunk az emberi anatómia titokzatos világáról. Biztosan akadnak, akik a szikárabb, határozottabb formák láttán azonnal szalonna után nyúlnak, de azt még nekik is el kell ismerniük, hogy az emberi vázrendszer alapadottságait figyelembe véve tökéletesen és pontos aránnyal "munkálta meg" egyébként sem elhanyagolható szépségű idomait.
Vágólapra másolva!

Forrás: PLAYBOY

Nem hagyhatja el magát, nem engedhet a minket ellustító tömegvonzás kényszerének. Nem lazíthat, inkább nap mint nap fellázítja az izmait, hiszen csak így érheti el, hogy a szó szoros értelmében formában tartsa magát. Nyilván ennek - no meg geometriai ismeretek nélkül is pontosan kivehető, lenyűgöző arányainak - köszönhetően választotta a Sexiest Women Alive ebben az évben a ma élő legszexisebb nők galériájának tagjai közé s kapott felkérést Boris Vallejótól, hogy modellt álljon tervezett képeihez.


Júliusi ajánlónkból:

Modern amazonok - Gyorsak, hevesek, dögösek
Királyi élet - fejedelmi halál
Budapest nukleáris gyűrűben

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!