Akik beleőrülnek a diétába

Nem esznek zsírt vagy húst vagy semmit, amiben tartósítószer van, vagy nem bio, esetleg cukrot tartalmaz - ők az ortorexiások, akiknél az egészséges táplálkozás iránti megszállottság több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz. Noha a nemzetközileg elfogadott, pszichiátriai rendellenességeket rendszerező DSM IV. egyelőre nem listázza az ortorexiát az evési rendellenességek között, sok pszichológus és dietetikus egyetért abban, hogy a megszállott "tiszta evés" extrém esetekben ugyanolyan veszélyes lehet, mint az anorexia nervosa, és hosszú távon komoly alultápláltsághoz, illetve halálhoz vezet.

Az ortorexiában szenvedők általában a kényszerbetegekhez hasonló tüneteket produkálnak, csak éppen az ételekkel, étkezési szokásokkal kapcsolatban. Egy 2005-ben napvilágot látott publikáció diagnosztikus kérdőívet is kidolgozott az ortorexia azonosítására. Egy 2009-es Guardian-cikk az ortorexiás betegek számának komoly növekedéséről számol be, megemlítve, hogy ez az evési rendellenesség főleg a harminc fölötti, tanult középosztálybelieket érinti, a nemek közti megoszlás fele-fele (szemben például az anorexiával, amely elsősorban nők között szedi áldozatait).

A fogalom 1997-ben került be a köztudatba, ekkor használta először Steve Bratman az ortorexia nervosa kifejezést egy - véleménye szerint - tünetegyüttes jelölésére. Bratman, aki végzettségét tekintve belgyógyász, egy kommunában dolgozott szakácsként, amikor először figyelt föl erre a jelenségre: "Szakácsként a feladatom volt, hogy a kommuna minden tagjának étkezési igényét kielégítsem (...) a kommunák általában idealistákat vonzanak, a mi kommunánkban ez az idealizmus az ételek terén nyilvánult meg. (...) A főétel mindig vegetáriánus volt, de egy hangosabb csoport követelte a húst. Mivel a vegák egy része nem volt hajlandó olyan ételt enni, amelyet beszennyezett a hús rezgése, külön konyhában kellett készíteni a két csoportnak az ételt. Aztán ott voltak a vegánok, akik még tejet és tojást sem ettek, a hinduk, akik követelték, hogy a hagymaféléket száműzzük az ételekből. Ott voltak a nyers ételeket evők, akik nyers szeletelt zöldségeket ettek, rájuk a makrobiotikus diétát fogyasztók néztek undorral." Az "ételháborúk" miatt, ahogyan Bratman nevezi, kezdett gyanakodni, hogy a diéta is kétélű fegyver lehet.

Az ortorexia felismerését megnehezíti, hogy számtalan formában jelentkezhet. Van akinél vegetarianizmusként vagy vegánizmusként, másoknál paleolit diéta követésében vagy éppen a nyerskosztdiétában (amikor kizárólag nyers, feldolgozatlan ételeket hajlandó valaki fogyasztani). A szakemberek abban egyetértenek, hogy önmagában az egészséges evés nem jelent problémát, a bajok akkor kezdődnek (mint minden ilyen kórkép esetében), amikor az evési szokások betartása komolyan elkezdi a beteget hátráltatni a mindennapi tevékenységében. Túl sok időt, energiát és pénzt ölnek az általuk helyesnek gondolt étrend összeállításába, az alapanyagok felkutatásába, megvásárlásába. Naponta órákat töltenek egészséges ételeken való agyalással, ábrándozással, és gyakran kiszorulnak addigi baráti közösségeikből, mivel nem hajlandóak semmiféle engedményt tenni az ételekkel kapcsolatban. Egy akármilyen szigorú diéta esetében sosem okoz komoly problémát az esetleges megcsúszás, az ortorexiásoknál viszont minden botlásnak komoly bűntudat és további szigorítás az eredménye.

A WebMD által a témában közölt cikk a következő kérdéseket javasolja annak eldöntésére, hogy ortorexiában szenvedünk-e:

• Több mint három órát tölt naponta egészséges ételekről való ábrándozással?
• Mindig megtervezi előre a másnapi menüt?
• Fontosabb az evésben az, hogy helyesen cselekedjen, mint az, hogy élvezze?
• Csökkent az életminőség azzal egy időben, hogy az ételek minősége megnőtt?
• Sokkal szigorúbb lett önmagához?
• Az egészséges étkezés megnöveli az önbecsülését?
• Elhagyott egykor kedvelt ételeket csak azért, hogy egészségesen ehessen?
• Az étrendje megnehezíti, hogy otthonán kívül bárhol máshol egyen?
• Van bűntudata, amikor eltér a diétától?
• Ha az előírt ételeket eszi, kontrollhelyzetben érzi magát?

Ha ezekből a kérdésekből két-háromra igen a válasz, a cikk írója szerint már elképzelhető, hogy enyhe ortorexiánk van, bár azt meg kell jegyezni, hogy az enyhe ortorexia tulajdonképpen az égvilágon semmit nem jelent, csak újabb muníció a hipochonderek számára. Az elgondolásnak persze akadnak bírálói is, ami nem csoda, tekintve, hogy az ortorexiát nem igazán vizsgálták klinikai kutatások segítségével, tehát az igazán komolyan vehető, kemény tudományos bizonyítékok hiányoznak. A bírálók általában azzal érvelnek, hogy pályájuk során soha, egyetlen alkalommal sem találkoztak olyan beteggel, akinél a helyesen evés túlzásba vitele lett volna a probléma - az ortorexiával foglalkozók szerint egyébként a betegség súlyosbodásának egyik oka, hogy az orvosok nem veszik komolyan, ha valakinél ezek a tünetek jelentkeznek.