A cél
Ma két helyzet motiválhatja, ha valaki nem akar sütéssel bajlódni. Nem akar, vagy nem tud sütni. Mindkettőt produkálja eleget az élet, ahogy az sem ritkaság, ha a társaság a világ legjobb spárgapitéje fölött húst követel. Ezt a kettőt fogjuk most egy fedél alá hozni.
A tatár
A cikk itt véget is érhetne, hiszen pont a leghangosabb húskövetelők egyik kedvence a tatárbifsztek. A legegyszerűbb receptet a linken találják és a képen láthatják. Kiváló mentőöv arra az esetre is, ha a marhahús amit vásároltak nem elég szép egy steakhez, tatárnak összevágva több esélye lesz. Ha igazán jót akarnak, ne darálják le, mert az csak roncsolja a szöveteket, hanem vágják össze durvára egy jó késsel és a harapható állag sokkal jobb ízt is ad. Lóból állítólag jobb, mint marhából, de ilyet mi nem eszünk.
Bár Franciaországban is előszeretettel készítik lóhúsból -Olaszországban is - a világ legjobb tatárjának a marhahúsból készített, párizsi Bar des Theatres tatárját tartják, aminek természetesen titkos a receptje.
A legenda szerint a tatárok nyereg alatt puhított húsa a tatár őse, de aki volt már közeli kapcsolatban lovakkal, és látta, mi van egy nyereg alatt pár óra lovaglás után, kevéssé hiszi ezt el. Az sokkal hihetőbb, hogy a húst -jobb híján- feltörések kezelésére használták a tatárok, a tatárt pedig a cári Oroszországban találta fel valaki, mert az étel abból az irányból származik.
Egy kellemes alaprecept a linken. Aki meg darálná és mustározná, itt talál útmutatást hozzá.
A carpaccio
A carpaccio neve már pontosabban jelöli ki az étel származását. A történet az ötvenes években egy bárónővel kezdődik, akinek orvosa nyershúsdiétát írt elő. Neki készítették először ezt a fogást a világhírű velencei Harry's Bar-ban, - a Bellini koktél is innen származik - az elnevezés pedig a szintén velencei reneszánsz festőnek, Vittore Carpaccionak köszönhető, ugyanis a bártulajdonos az ő festményeinek koloritját vélte felfedezni a vadonatúj tányéron.
Az étel egyszerű. Kérjék meg a hentest, vágja minél vékonyabbra a bélszínt, vagy hátszínt, ezt finoman nyomkodják áttetszőre, helyezzék tányérra, egy kevés olívaolaj, citrom, só és bors, kész a carpaccio.
Természetesen nem csak marhahúsból, halból is kiváló carpacciókat lehet készíteni, sőt, zöldségekből, vagy akár birkából, ami elsőre rendhagyónak hangzik, de a lenti linken található ribizlis birkacarpaccio bizony mindent visz.
Jellemzően előétel, körete nincs, saláta elfér mellé, esetleg parmezánforgácsok rajta.
Carpaccio recept itt. Birkacarpaccio ribizlivel recept pedig itt.
Egyéb carpacciók:
A só
Ez már egy sokkal időigényesebb folyamat, cserébe a sóban pácolt hús a tatárbifsztekhez hasonló reakciókat vált ki a fogyasztókból és az elkészítése valahol kettő és öt perc között van, plusz pácolási idő.
Itt ismét meg kell említenünk a különböző halakat - bár a hal nem hús- viszont az egyik legközismertebb és ősibb sóban eltett fehérje a gravad lax, ami eredetileg nem csemege volt, hanem egy sima tartósítási eljárás. Csakúgy, mint a corned beef, a sóban eltett marhahús.
Ezeket az ősi technológiákat utánozhatjuk ma, a hűtőszekrény idején is.
A gravlax elásott lazacot jelent, ami a kifogott és besózott hal tényleges elásására utal, de ha ma el akarják készíteni, ezt már nem kell elkövetniük. Az eljárás a középkorban alakult ki, mert a lazacok tavasszal északra vándoroltak, de a feldolgozás és a lakosság délebbre telepedtek le, és képtelenség lett volna követni a halakat a jeges-havas erdőkön át. A só viszont még drága volt, ezért tisztességes sóban tárolásra nem használhatták, ezért a halat enyhén besózva egy sekély gödörbe helyezték, és így tárolták, ahol annak húsa megerjedt - a hús erjedés közben lecsökkenő ph-szintje nem jó táptalaj a mikroorganizmusok szaporodásához-, nem pedig megrohadt.
A corned beef, azaz sózott marha - a corn nem kukoricára, hanem kukoricaszem-nagyságú sókristályokra uta l- egy sokkal fiatalabb recept, hiszen ehhez már sok és olcsó só kellett, bár a kifejezés több, mint ezer éves. A termék a 17. században lett Írország legjelentősebb exportcikke, őshazájában a lakosságnak a marhahús - a corned beef alapanyaga - viszont túl drága volt, ezért ők elsősorban sertést fogyasztottak, a corned beef ezért ott ünnepi ételnek számított, Szent Patrik napján a hagyományos menü része, bár az nem egyértelmű, hogy ez az Újvilágba bevándorló írek, vagy az Óhazában maradt, szintén írek szokása. A lényeg, a sóban tartósított hús finom, ráadásul a linkeken olyan recepteket találnak, amelyeket fogyasztás előtt nem egyáltalán nem kell hőkezelni, mert a corned beef-t, vagy akár a pastramit bizony kell.