Alvással, féreggel vagy szesszel fogyna?

Byron ecettel hánytatta magát, Elvis Presley alvással próbált fogyni, Maria Callas pedig galandféreg petéket nyelt le. Összeszedtük a történelem legbizarrabb fogyókúráit.

Hogy mit kéne tenni azzal, aki nem tud lefogyni? Egyszerűen be kell varrni a száját. Thomas Szasz amerikai pszichiáter szerint ez az elképzelés egy orvosi konferencián komolyan felmerült a múlt század elején. Ahogy Thomas Short is komolyan állította 1727-ben, hogy az emberek attól lesznek kövérek, mert közel laknak a mocsarakhoz. Aki tehát fogyni akar, az egyszerűen költözzön el. Bár ezek a fogyókúrás technikák nem terjedtek el, számos hasonló őrültségnek volt divatja. Összeszedtük a legelképesztőbbeket.

Gombócarthúrizmus macsóknak

1087-ben Hódító Vilmos, Anglia királya szörnyet halt, miután leesett a lováról. Olyan kövér volt, hogy alig bírták eltemetni, pedig akkor már túl volt sajátos fogyókúráján: napokig ki sem mozdult az ágyából, és kizárólag alkoholt fogyasztott. A kúra egyébként valószínűleg sikeres volt, mert korábban a lóra sem bírt felszállni. Bár arról nincs adat, hogy hányan követték diétáját, a fekve fogyás elve sokáig fennmaradt, és a hetvenes években Csipkerózsika diéta néven újra népszerűvé vált. A módszer lényege az volt, hogy az emberek leszedálva napokig félkómásan feküdtek az ágyukban, enni nem ettek, így a kalóriamegvonástól nyilván vesztettek is a súlyukból. Egy időre. Elvis Presley legalábbis ezt állította.

Lord Byron kedvenc fogyókúrája, az 1820-as években népszerű Ecetdiéta sem lehetett sokkal hatékonyabb. A költő teája, egy kevés krumpli és nyers tojás mellett kizárólag ecetet és vizet fogyasztott, aminek mellékhatásaként hányt és folyamatos hasmenése volt. Nem csoda, hogy fogyott.

Amikor egy üzlet beindul

Bárhogy éheztette magát a viktoriánus arisztokrácia, a fogyókúraipar igazi virágzása a 20. század elején indult be. Jöttek is csőstül az eszement ötletek. Ott volt rögtön a San Francisco-i Horace Fletcher, aki azzal fogyott 18 kilót, hogy soha nem nyelte le a megrágott ételt. A nagy darálónak becézett kereskedő veszélybe került egészségbiztosítása miatt kezdett fogyókúrába, amely során minden falatot harminckétszer rágott meg, hogy minden fogára jusson egy mozdulat, majd kiköpte az ételt. Úgy gondolta, hogy ennyi idő alatt épp elég tápanyagot vesz magához a szervezete, de zsírt már nem tud elraktározni.

Diétázni, főleg az Egyesült Államokban, annyira menő lett, hogy a harmincas évek elején a Lucky Strikes az éhségcsökkentő hatásával reklámozta a cigijét, és nők százai vásárolták a kálium-kloridos fogyasztó szappanokat, amit a reklám szerint minden doktor és kémikus melegen ajánlott, ráadásul úgy is hatott, hogy sem a bevitt kalóriákra, sem a testmozgásra nem kellett közben figyelni. Pont, mint a mesében. A szappannal ellentétben, a harmincas évek közepén fogyókúrás tablettaként népszerű dinitrofenol legalább hatott. A sejtméreg azonban amellett, hogy felpörgeti az anyagcserét, bőrirritációt és vakságot is okoz, ráadásul túladagolása halálos, így néhány végzetes baleset után gyorsan eltűnt az amerikai piacról.

Titkok és csodák

A legundorítóbb fogyókúrás termék díját egyértelműen a Galandféreg-diéta megálmodói vihetik haza, akik a galandféreg petéket tablettában árulták, és az alapkoncepció szerint addig hagyták nőni a férgeket a bélben, amíg a kedves diétázó el nem érte a kívánt súlyt. Akkor aztán féreghajtóval távolították el az esetenként 7 métert is elérő állatot. Persze csak akkor, ha még nem okozott gutaütést, agyhártyagyulladást vagy épp szellemi leépülést. A városi legendák szerint a híres operaénekesnő, Maria Callas 30 kiló mínuszt köszönhet a galandférgeknek.

A hetvenes évek nagy csodaszere volt a Prolinn, Roger Linn doktor találmánya, ami főként vágóhídi hulladékokat: szarvakat, csontokat tartalmazott porítva, ízesítve, vízzel keverve. A Prolinn napi adagja 400 kalóriát volt, és mivel mást nem is lehetett enni mellette, nyilván látványos eredményeket lehetett vele elérni. A diétába 58-an haltak bele, mielőtt betiltották.

Nem tanulunk

Ha azt hiszi, ezeknek a diétáknak ma már senki nem dőlne bele, jussanak eszébe a fényevők. Vagy azok a japánok, akik kizárólag kék szemüvegben étkeznek, mert a kék szín állítólag csökkenti az étvágyat. Vagy azok a szerencsétlenek, akik vattát esznek, mondván, hogy az milyen jól eltöm, ráadásul rostok is vannak benne. Mondjuk nem pont olyanok, mint amikre szükségünk van.

Úgy tűnik tehát, hogy bármire hajlandóak vagyunk ahelyett, hogy szépen ennénk és rendesen mozognánk. Pedig azzal, ami nincs benne a diétaenciklopédiába, nincs értelme bajlódni.