A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
2
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
HUNMagyarország
13:00VívásJapan-Hungary
HUNMagyarország
15:00VízilabdaAusztrália-Magyarország
HUNHámori Luca
17:22ÖkölvívásImane Khelif-Anna Hamori
NyílNyíl

Magas pH, alacsony pH – a lúgosító diéta

grill, zöldség
Vágólapra másolva!
Diétás sorozatunkban közismert fogyókúrákhoz állítunk össze egyhetes étrendet. Olyan étrendet, amit mi is megennénk – tehát igyekszünk a lehető legtöbb ízt és élvezetet becsempészni a szűk keretek közé –, és amit kis változtatással a fogyókúrázó családja is fogyaszthat nyávogás nélkül. A lúgosító diéta következik.
Vágólapra másolva!

Amikor 1909-ben Soren Peter Lauritz Sorensen dán kémikus a vegyületek savasságának és lúgosságának mérésére kiötölte a pH-számítási módot, egészen biztosan nem gondolta, hogy pár évtizeddel később sok egyéb mellett diétát is fognak alapozni a koncepcióra.

A pH-érték egy 1-től 14-ig terjedő skála, minél alacsonyabb valaminek a pH-ja, annál savasabb, minél magasabb, annál lúgosabb. A semleges pH a 7-es. Az emberi testben többféle pH-t mérhetünk, a gyomorsav például az erősen savas 1,35–3,5 között mozog, a vér pH-ja enyhén lúgos (7,35–7,45).

A pH-diéta mögötti elv szerint az elfogyasztott ételekkel segítünk helyreállítani a szervezet sav-bázis egyensúlyát. Mivel a legtöbb étel savasít, az egyensúly általában a lúgos kárára bomlik meg, tehát az elgondolás szerint ételekkel kell visszalúgosítani magunkat.

Forrás: AFP/Bildhuset/Björn Lindberg

Mi a baj vele?

Hát az, hogy az elgondolás, miszerint az étkezéssel megváltoztatható a vér pH-ja – tudományosan legalábbis – ingatag lábakon áll. És az ingatag ebben a szövegkörnyezetben azt jelenti, hogy egyetlen komoly (tehát kontrollált körülmények között végrehajtott, duplavak klinikai) kutatás sem támasztja alá a lúgosítás elméletét.

Az viszont tudható, hogy ha a vér pH-ja elkezd csökkenni, tehát savassá válni, akkor elég hamar beáll az acidózisnak nevezett állapot, ha pedig a pH 7 alá csökken, akkor kóma és halál következik. Aki nagyon szeretné tudni, milyen érzés, amikor a vér pH-ja tényleg elkezd megváltozni, tartsa vissza a levegőt jó sokáig. Hahaha, ugye, nem olyan kellemes.

Ha pedig a vér túlzottan lúgos lesz, akkor beáll az alkalózis, ami súlyos esetben epilepsziás rohamhoz hasonló izomgörcsöket okoz. Úgyhogy nagy szerencsénk van, hogy a szervezet egy bonyolult rendszeren keresztül mindig úgy intézi, hogy a vér pH-ja megmaradjon a 7,35–7,45 közötti értéktartományban.

(Persze ne tartson vissza senkit, ha jobban érzi magát attól, hogy egy nagyjából vegetáriánus diétát lúgosításnak nevez, komolyan.)

Forrás: Táfelspicc

Miért fogyaszt?

Mert aki ezt a diétát tolja, nagyon sok zöldséget és gyümölcsöt fog enni, a nagyon sok zöldségben és gyümölcsben nagyon sok rost van, ami sokáig okoz teltségérzetet, tehát kevesebbet fogunk enni, tehát valószínűleg kevesebb kalóriát viszünk be. Kellően kevesebb kalória pedig egyenlő fogyás.

A rosszak:

Ezek azok az ételek, amelyek nagyon savasítanak, ezért nem szabad fogyasztani őket. Vagy legalábbis, ha fogyasztjuk őket, mindig jó sok lúgosító ételt fogyasszunk melléjük: hús (főleg a zsíros, vörös húsok, de ha lehet, kerüljük a halat és a fehér húsokat is), tejtermékek, finomított cukor, finomliszt, szénsavas üdítő, koffein, ecet, alkohol, dohány, bab.

A jók:

Természetesen vannak olyan ételek, amik a többinél jobban lúgosítanak. Ezek a következők: citrom, narancs, grépfrút, avokádó, keresztes virágú zöldségek, mint a brokkoli és a karfiol, tengeri alga, tökmag, szója (tofu), fokhagyma, dinnye, kivi, körte, spárga, gyömbér.

Forrás: Táfelspicc


Étrend:

Hétfő

Reggeli: Omlett sok zöldséggel, kaliforniai paprikával, egy csésze zöld tea

Ebéd: Tökéletesre pirított csirkemell, narancsos-datolyás vöröskáposzta-saláta

Vacsora: Sopszka saláta

Kedd

Reggeli: Rucola balzsamecettel, dióval, körtével és parmezánforgácsokkal, Céklalé
Ebéd: Spárgaleves, báránymáj friss füvekkel
Vacsora: Zöldfűszeres sárgadinnye-saláta

Szerda

Reggeli: Zelleres paradicsomlé
Ebéd: Pisztráng zöldfűszerekkel töltve, sültzöldség-saláta
Vacsora: Körtés-rozmaringos zellerpüré

Csütörtök

Reggeli: Valamilyen idénygyümölcs
Ebéd: Korianderes avokádó
Vacsora: Sütőtökös pite

Péntek

Reggeli: hagyjuk ki, nem kell állandóan reggelizni
Ebéd: Mentás zöldbabsaláta
Vacsora: Spenótsaláta ribizliöntettel és csípős-édes mandulával

Szombat

Reggeli: 3 tojás főzve, paprika, paradicsom
Ebéd: Gránátalmás bulgursaláta, pirított csirkemell
Vacsora: 2 alma, dió, wasabis-korianderes tökmag

Vasárnap

Reggeli: Gyümölcssaláta

Ebéd: Fetás paprikacsíkok kaporral, olajban

Vacsora: Paradicsomos padlizsán

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!