Amikor a méhek tavasszal és nyáron kirajzanak, két dolgot gyűjtenek: virágport és nektárt. Utóbbiból készítik a mézet, előbbiből pedig saját maguk számára gyúrják a méhkenyeret (na jó, nem gyúrják, hanem préselik, de tényleg ez a neve). A lábaikon található szőrökre golyócskák formájában tapadó pollent a dolgozók a fejükkel belegyömöszölik a kaptár sejtjeibe, és tejsavas erjesztéssel készítik el (mint az emberek a savanyú káposztát vagy a kimcsit). És aztán ezt eszik. Persze nem az összes hazavitt pollenből készül méhkenyér, a méhészek ugyanis a méz mellett a virágporra is utaznak, nem véletlenül.
Mi van a pollenben?
Az összegyűjtött, majd gondosan kiszárított pollen igen kedvező élettani tulajdonságokkal bír az ember számára.
Kiemelkedően magas, akár 35%-os proteintartalommal is rendelkezhet attól függően, hogy milyen virág porát gyűjtötték össze a méhecskék. Emellett 55% körüli szénhidráttartalommal rendelkezik, többféle vitamin megtalálható benne, és antioxidánsokban is gazdag. Számtalan egészségügyileg kedvező hatása van, jót tesz a bőrnek, az emésztőrendszernek, segíti a szívet, gyógyítja a prosztatát, sőt még a teherbe esés elősegítésére is használják. Úgyhogy nincs mit csodálkozni azon, hogy szuperélelmiszerként emlegetik (ami persze az égvilágon semmit sem jelent, bármi lehet szuperélelmiszer). Viszont ezeknek a hatásoknak nagy részét ugyan még nem vizsgálták laboratóriumi körülmények között (az FDA nem is engedélyezi, hogy az USA-ban forgalmazott virágporokat az említett előnyös tulajdonságok kommunikálásával próbálják eladni.) A kedvező egészségügyi hatások eléréshez nem is kell belőle túl sok: egy teáskanálnyi reggel és este már elvileg hozza a hatást.
De hogy kerül a virágpor a zacskóba?
Mivel a méhek sokkal több virágport gyűjtenek, mint mennyire szükségük van, és a mézmennyiség sem csökken, ha a virágpor nem kerül mind a kaptárba, a méhészek általában leszedik a kaptárba hazatérő méhek lábáról a virágport.
"Van egy speciális berendezésünk, azzal szedjük le a méhek lábára ráragadt pollent. Ezt kell aztán kiszárítani, és miután ez megtörtént, fogyasztható" – mondja Kutasi Tamás a Brunner Méhészettől. A kiszárítás kényes és odafigyelést igénylő művelet: lassan kell csinálni, hogy a golyócskák külseje és belseje is egyszerre, azonos tempóban száradjon ki, különben vagy szétesik, vagy bedohosodik.
Milyen az íze?
Egyik kollégánk még gyerekkorában, nagyanyai szoktatásra állt rá a rendszeres virágporfogyasztásra, amiről azóta se jött le.
"Mindennap eszem fél-egy teáskanállal, nem keverem semmibe, simán mintha cukorka lenne, mert imádom az ízét, kicsit savanyás, tejszínes és nagyon édes, halványan curryre emlékeztet."
Nyami-nyami
Ha valaki mindezek után kedvet kapott a virágpor megkóstolásához, egy dologra vigyázzon, figyelmeztet Kutasi:
"Lehetőleg mindig a lakóhelyünkhöz közeli forrásból szerezzünk virágport, hogy az allergiás reakciók lehetőségét minimalizáljuk. Én például semmire nem vagyok allergiás, se a méhcsípésre, se a pollenre, mégis, amikor egyszer dél-amerikai virágport kóstoltunk, éreztem némi allergiás irritációt. De nem kell ilyen messze menni: ha valaki allergiás a parlagfűre, és olyan területről szállítanak neki virágport, ahol sok parlagfű van, akkor szinte kikerülhetetlen, hogy parlagfűpollent is fogyasszon, hiszen a méhek azt is összeszedik."