A mechanikusan szeparált húst szokás white slime-nak, azaz fehér takonynak vagy nyálkának is nevezni, hogy megkülönböztessék a pink slime-tól. Utóbbi hivatalos megnevezése „lean finely textured meat”, azaz sovány, finomtextúrájú hús, előbbié pedig mechanically separated meat (MSM), azaz mechanikusan szeparált hús. Míg a rózsaszínű változat csak marhából készül, addig a fehér mindenféle állatból, ami megjelenik a vágóhidakon: pulyka, birka, sertés, csirke, stb.
Az eljárás nem újdonság: a húsipari hulladék rafinált újrahasznosítása már az ötvenes években teljesen elfogadott volt, a hatvanas években elterjedő gépek csak a hatásfokot növelték, ami persze nem kis dolog, tekintve, hogy ez a hatásfok-növekedés tette igazán népszerűvé a kreatív újrafelhasználási módokat.
Már a gyártók széles körében tette népszerűvé, nem a fogyasztókéban, mert ők sokáig nem nagyon tudták, hogy ami a hot dogban, hamburgerben, mortadellában, parizerben, mirelit fasírtban van, az nem nyesedék, hanem olyan izé, amiben a húscafatoktól kezdve az ízületi folyadékon keresztül a velőig és némi selymesen krémes csontmaradványig minden van.
A fehér és rózsaszín takony különbözőképpen készül, de minden esetben gondos szakemberek ügyelnek arra, hogy az elkészítési mód ne menjen a minőség rovására.
A rózsaszín változathoz a csontokon bontás után maradó húst mechanikusan, azaz speciális késekkel, borotvával, vagy egyéb olyan módszerrel, ami nem töri el vagy deformálja egyéb módon a csontot leszedik (AMR). Ezt a marhanyesedéket először fölmelegítik 40 fok körülire, majd centrifuga segítségével elválasztják a hússzöveteket a zsírszövetektől. A finom sovány húst ezt követően ammónium-hidroxiddal tisztítják meg a benne hemzsegő temérdek e. coli- vagy szalmonellabaktériumtól.
Az ily módon fogyasztásra alkalmassá tett pépet lefagyasztják, és később ízlés szerint hozzákeverik más húskészítményekhez. például virslihez vagy hamburgerhúshoz.
A fehér takony ezzel szemben úgy készül, hogy a vágóhíd szalagján csontozás után megmaradt, nem hófehér, hanem nagyon kevés húscafatot és porcogót tartalmazó csontokról már sehogyan le nem szedhető hús-, ín- és porcogódarabokat választják szét egymástól.
A hivatalos elnevezésben a mechanikus nem arra vonatkozik, hogy szorgos hentes kezek, vagy precíziós robotkarok pengeéles késekkel lenyesik a csontról a húst, hanem mindössze arra, hogy az elválasztás nem kémiai úton történik. Hanem úgy, hogy először a tetemeket/maradványokat szőröstül-bőröstül (értik, szőröstül-bőröstül!) bedobják egy szép nagy, úgynevezett európai értelemben vett szeparátorba, ahol először az egészet összezúzzák, majd a krémesre dolgozott pépet egy hengerpalást szűrőjén átpréselik. Gondoljanak az otthon használt kézi meghajtású paradicsompasszírozóra: ahogy annak a lyukain szépen csorog kifele az eltevésre szánt paradicsomsűrítmény, úgy csöpög kifele a hatalmas szeparátorok hengereiből az állatsűrítmény.
Nya-mi.
Ezzel a sűrítménnyel aztán nagyon sok mindent tud kezdeni a húsipar, a pépes húskészítmények, vagy szép, homogén vágási felületű felvágottak nagy részében jelentős költségcsökkentő szerepe van.
Ha hajlandóak vagyunk túllépni az egész eljárás gasztronómiai vetületén, hogy tehát mégis mennyire un-do-rí-tó már ez az egész, akkor sem teljesen problémamentes a szeparált vagy újrahasznosított hús kérdésköre.
Élelmiszerbiztonsági és egészségügyi kockázatot jelent, hogy ezek a húsok általában igen erősen fertőzöttek e. colival, szalmonellával (ugyanis gyakran időbe telik, míg összegyűlik egy adag szeparálni való hús, tehát fogalmazzunk úgy, hogy nem friss az alapanyag egy része, ami a szeparátorba kerül). A másik probléma a nyolcvanas években, a kergemarhakór-hisztéria idején jelentkezett.
Mivel a mechanikusan szeparált trutyiba a hús, zsír, inak és ízületi folyadék mellett gerinc- és csontvelő is belekerülhet, az 1986-os kergemarha-járvány után Nagy-Britanniában némileg szigorítottak az MSM előállítási szabályokon. (Ekkor kellett kivenni az MSM köréből a marhát.)
A hazai szabályozás lehetőséget ad a mechanikusan szeparált hús húskészítményekben való használatára.
Az élelmiszerkönyvben (Magyar Élelmiszerkönyv 1-3/13-1 számú előírás Húskészítmények 2. kiadás, 2008.) „csontokról mechanikusan lefejtett hús (MSM)”-ként szerepel, és „olyan termék, amelyet a csontozást követően a friss, húsos csontokról, vagy a bontott baromfiról mechanikai eszközökkel úgy nyernek, hogy az izomszerkezet sérül vagy módosul.” A Vidékfejlesztési Minisztérium 2010-októberében kiadott útmutatója (Húskészítmények és egyes friss húsok, előkészített húsok jelölésének kérdései és helyes gyakorlata) is foglalkozik az MSM-mel.
Az ilyen húsnak a termék összetevőinek felsorolásakor külön kell szerepelnie az állatfajta nevének megnevezésével együtt. Például: „csontokról mechanikusan lefejtett sertéshús”. Különbség van a „gépi csontozású” és a „mechanikusan szeparált hús” között.
A gépi csontozású „olyan termék, amelyet fogyasztásra feltétel nélkül alkalmasnak minősített baromfiból, vágóállatból vagy ezek részeiről mechanikai eszközökkel úgy nyernek, hogy az izomszerkezet nem sérül vagy módosul, a darált húséra jellemző marad. Szemcsemérete minimum 3 mm. Jelölése 'HÚS'.”
A mechanikusan szeparált hús definícióját a 853/2004/EK rendelet adja meg (1.14. alpont). Az MSM-nél a „csontozást követően a friss, húsos csontokról vagy a bontott baromfiról mechanikai eszközökkel úgy nyernek, hogy az izomrostszerkezet sérül vagy módosul”. Az ilyen termékek „nem tartoznak a hús fogalomkörébe, azokat az összetevők között külön kell megadni”.