A rackát és a többi régi juhfajtát ma főleg génmegőrzés miatt tenyésztik. A ciktának és cigájának különösebb gazdasági haszna nincsen, sem a gyapjúmennyisége, sem a hús mennyisége és minősége nem kiemelkedő. A fajtanemesítések következtében ma már akár gyapjúra, akár húsra sokkal jobb fajták vannak, pedig Oláh Mihály tenyésztő szerint a húsuk nem értéktelen, sőt, kevésbé faggyús, mint sok más fajtáé.
A gyapjú célú tenyésztés itthon egyébként sem éri meg – mondta Oláh. Az állatok 90%-a Olaszországba megy, ahol még bárányként elfogyasztják, a maradék 10% pedig általában arab országokban köt ki.
A hazai piacon ezek az őshonos juhfajták gyakorlatilag teljesen ismeretlenek, ezért a fogyasztók nem is keresik egyik fajtát sem, nem hungarikumok, és kiemelt nemzeti értéknek sincsenek nyilvánítva, mint például a szürkemarha húsa. Ráadásul olyan sikeresnek sem mondhatók, mint a mangalica. A racka megmentésére program már alakult, amelyen keresztül tudnak rackahúst vásárolni.
Őshonos kecskefajtákról, olyan értelemben, ahogy juhfajtákról, nem érdemes beszélni.
A sokféleség oka, hogy a Kárpát medencébe több hullámban, több irányból érkeztek a különböző fajtájú kecskék, amelyek aztán itt keveredtek.
„Eleve volt itt egy valamilyen őshonos fajta, aztán a rómaiak is hozták a saját kecskéjüket, később a népvándorláskor keleti fajták is jöttek.” – Mondja Baranyai Gábor A Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség kecsketenyésztési ágazatvezetője. A sok fajta keveredése következtében aztán létrejött egy hosszúszőrű, szaknyelven gatyás, tincses fajta. Ez az, amit ma parlagi kecskeként tartunk számon, és aminek az országban több színű változata is van: az alföldön fehér, a Dunántúlon ordas (sötétebb színű), a jászságban pedig szürke. A juhokhoz hasonlóan a parlagi kecskét is elsősorban génmegőrzési céllal tenyésztik.
Részletesebb fajtaleírását a Magyar Juhtenyésztők és Kecsketenyésztők Szövetsége oldalán találja, de ennél sokkal több részletet ne keressen.
Itthon a kecskehús elég ritka, elsősorban azért, mert a gazdák inkább importra adják el az állatokat. Ami itthon marad, azt általában ők megeszik. Az állatokat 6-8 hetes korukban lehet elkezdeni vágni, legalábbis Olaszországban ezeket az általában 8-12 kilós állatokat keresik, és mivel az export nagy része Olaszországba megy, a gazdák az ottani vásárlók ízléséhez kénytelenek igazodni.
Aki szeretné megkóstolni, kénytelen közvetlenül a tenyésztőtől beszerezni. Kecsketejet és kecskesajtot már valamivel könnyebben tudunk vásárolni, bár az tény, hogy ezek árában nagy az országos ingadozás, mondja Baranyai. A keleti országrészben egy liter kecsketejet 200 forintért is meg tudunk venni, míg Budapesten ugyanez a tej 4-600 forintba is belekerülhet.
A tehéntejhez viszonyított magas árat a tenyésztők a kecske ritkaságával, illetve a kecske tehénhez viszonyított jóval kisebb tejhozamával magyarázták. Egyébként nincs olyan tartásbeli körülmény, ami miatt a kecske szükségszerűen többe kerülne: ha a legelése megoldott, és nem kényes fajtáról van szó, akkor igénytelen, jól tartható és tenyészthető.
A kecskehússal érdemes tenni egy próbát, ha valaki még nem kóstolta, gyenge, a bárányhoz hasonlóan fűízű húsa van egy jól tartott állatnak. A megfelelő tartási körülmények a hús és a tej szempontjából is fontosak, hangsúlyozta Baranyai, aki szerint a kecsketej kellemetlen illatáról rossz hírek kizárólag nem megfelelő tartáskörülmények esetén igazak.