A tanulmányt a Dél-karolinai Egyetem hez tartotó Arnold School of Public Health készítette, és a The International Journal of Applied and Basic Nutritional Sciencesben publikálta.
A kutatók fél éven keresztül vizsgálták a véletlenszerűen kiválasztott diétázókat, akiket öt csoportba osztottak. A vegánokon (akik semmiféle állati eredetű élelmiszert nem esznek) és mindenevőkön kívül voltak még ovo-lakto vegetáriánusok (ők tejet és tojást fogyasztanak, peszketariánusok (halat és tengeri állatokat fogyasztanak) és olyanok, akik alkalmanként, nagy ritkán azért ettek húst.
Az eredmények szerint az állati termékek teljes mellőzése átlagosan havi egy kilóval nagyobb súlycsökkenést eredményez, mint bármelyik másik étrend, még úgy is, hogy a vegán csoport képviselői jóval több szénhidrátot fogyasztottak húsevő társaiknál.
Rovatunkban a makrobiotikus étrenddel kapcsolatos személyes tapasztalatainkat a linkeken olvashatja, a makrobiotika közel áll a vegán étrendhez, csak kicsit máshogy durvább, de az állati zsiradékokat szintén mellőzi – és a hozzáadott cukrokat is –, ami nagyon komoly fegyvertény a fogyásban. A makrobiotikus étrend alatt személyesen is tapasztaltuk a fogyást, és még sok minden mást. Érdemes elolvasni.