Penészes kolbász, jelöletlen disznózsír

Megfagy a levegő, amikor előkerül az igazolvány. Egy ellenőrzéstől még az is tart, akinek nincs takargatnivalója. Elég kimondani: „Jó napot, a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivataltól jöttünk” – máris komor arccal kerül elő a bolt vezetője.

Reggel hat, ülök a vaksötét nappaliban, kezemben a mobiltelefon. Várom a Nébih üzenetét, hogy hol lesz aznap ellenőrzés, hová kell mennem, hogy velük tarthassak. Nem mondhatták meg előző nap, ez titkos információ. Az utolsó korty kávét nyelem, amikor pittyenés, felvillan a kijelző, itt a cím. Megfogom a slusszkulcsot és a fényképezőgépet, irány egy Pest melletti kisváros.

Munkavédelmi köpeny a fekete dzseki fölött, így szabályos Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Nem örülnek az ellenőrzésnek

Esik az eső, sietve lépünk be a boltba. Kolbászok, szalonnák, nyers húsok, felvágottak. Előkerül az igazolvány, az eladók önkéntelenül is hátralépnek. A raktárra nyíló kétszárnyú ajtó mögött feltűnik a tulajdonos, látszik, hogy nagy levegőt vesz, mielőtt kilépne.

A raktárba vezet mindenkit. A Nébih emberein fekete dzseki – a fellépés tökéletes, az NCIS sem csinálná szigorúbban. A ruhák fölé fehér munkavédelmi öltözetet, egyszer használatos védőköpenyt húznak, én is kapok egyet. A bolt tulajdonosa próbál segítőkész lenni, de látszik rajta, hogy a háta közepére sem kívánja az egészet.

A hűtőházban az ellenőr Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Az ellenőrzést a Kiemelt Ügyek Igazgatóságának munkacsoportja végzi. Nyilvánvaló az összeszokottság: a szűk hűtőkamrákban gyakorlottan térnek ki egymás elől, mozdulataikon látszik, hogy nem először csinálnak ilyet. A nyakamat nyújtogatva figyelem őket, precízen mennek végig a polcokon, a kampókon lógó áru vagy a műanyag ládákban levő húsok mindegyikét átnézik.

Összeszokott munkacsoport

Nincs felesleges szó, nem kérdeznek potyára. A tulajdonos egyik lábáról a másikra áll, néha leveti a sapkáját, majd gyorsan visszaveszi. Hoppá, az első műanyag láda, amit az ellenőrök kiemelnek a hűtőkamrából a folyosóra: „Szabálytalan tárolás” – súgnak nekem, a különböző higiéniai megítélésű élelmiszereket nem szabad közös légtérben tárolni.

„Nem fért be a másik hűtőbe” – próbálja menteni a helyzetet a tulajdonos, de a tételes ellenőrzés megy tovább a maga ritmusában. Egy ottfelejtett kolbászon akad meg a nébihes szeme – a körömnyi penészfolt nem kerülte el a figyelmét. A bolt tulajdonosa nem mond semmit, de itt már tényleg megjelenik szeme előtt a megcsappanó bankszámla rémképe.

Látják a penészpöttyöket? Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

„Hol a cetli? Milyen áru ez?” – kérdi a páclében ázó bőrös malac fölül kiegyenesedő ellenőr. „A lányom szabadságon volt, nem tudta megcsinálni, én meg nem értem rá.” A munka megy tovább: előbb egy adag darált marhahús, majd befűszerezett kolbászhús kerül ki a folyósra a nyomonkövethetőség hiánya miatt.

Na, hol a cetli?

A bokszban egymásra tornyozva sertészsírok: egyenként átforgatják mindet, jelölés vagy címke egyiken sincs, se alul, se felül. Szemre vagy száz darabot pakolnak ki – mivel nem ismert az eredetük, ezekre is megsemmisítés vár.

A bolt felé vezető ajtó ablakán néha kíváncsian pillantanak be az elárusítók, a húsbontó helyiségből kinéznek a hentesek, mintha siettetnék, hogy náluk is megjelenjen a négy ellenőr, de azok előbb még a mélyére néznek egy-két ládának, nem hiába: az egyikben címkézés nélküli körmöt, a másikban szintén nyomon követhetetlen töpörtyűt találnak. Egyre nagyobb a kupac a folyosón.

Jelöletlen disznózsírok Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Egy pillanatra mindenki lelassul, a hentesek rutinja megbabonázó, félelmetes tempóval és precizitással bontják a sertést. Laikusként a szaladó kést figyelem, de az ellenőrök pillanatok alatt felmérik a helyzetet: a sarokban egy erősen rozsdás fémpolc előtt lassítanak. Hús nincs rajta, csak eszközök, de ez éppen elég ahhoz, hogy az egyre hosszabb listájukra ez is felkerüljön. „Már ki akartam cserélni…” – sóhajtja a tulajdonos, de inkább csak magának.

Érkezik az igazgató

A mellettem álló ellenőr telefonja megcsörren. Két rövid mondat, és nyitja is a hátsó ajtót – a Nébih Kiemelt Ügyek Igazgatóságának vezetője, dr. Helik Ferenc érkezik villámlátogatásra. A folyóson a megsemmisítésre kijelölt árut pakoló melós csak bólint, az orra alatt mormogja: „Hö, mennyien lettek…”

Az igazgató fél szemmel felméri az áruhalmot, tekintetén látszik, hogy látott már ennél jóval nagyobbat is. Kilépünk az esőbe, hogy nyugodtan beszélhessünk: „2012 szeptemberében alakultunk, azóta közel 1100 ellenőrzést folytattunk le – a kiszabott bírság összege meghaladja a félmilliárd forintot, miközben több mint 3600 tonnányi terméket foglaltunk le. Huszonöten alkotják ezt a munkacsoportot, amelyben nemcsak ellenőr, hanem informatikus és jogász is van. Akár egyszerre, több helyen is megjelenhetünk, képesek vagyunk az egész ország területén komplex akciókat lebonyolítani. Az általunk feltárt áfaelkerülés mértéke 8,6 milliárd forintra rúg.”

Jelöletlen kolbászhús Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Miközben a szél az arcunkba fújta az esőt, dr. Helik Ferenc hozzátette: „A kiszállások nem találomra szerveződnek – úgy képzelje el, mint egy láncot, az egyik helyen felhívja valami a figyelmünket egy másikra.” Szóval nem véletlenül vagyunk ebben az épületben.

Megvárják, míg a vevők távoznak

„Kérem, zárják be a boltot!” – kérik nyugodt hangon a tulajdonostól. A vevők nem látnak az ellenőrzésből semmit, talán csak a szokásosnál feszültebb eladók kelthetnének gyanút, de a hatóság türelmes, megvárják, míg mindenkit kiszolgálnak, és ráfordítják a zárat a bejárati ajtóra.

A körmökkel nem volt semmi gond Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Egyik a fűszereket nézi végig, a másik a felvágottak dátumát olvassa, a harmadik a füstöltárut vizslatja, a negyedik a hűtőpultba néz bele. Kapás van, a pulton szárított olasz marhasonka landol – gyárilag nincs rajta dátumozás. Mellé egy, két, három zacskó tészta kerül, majd sorra újabbak és újabbak. „Lejárt a minőségmegőrzési idejük” – magyarázzák nekem, miközben igyekszem úgy állni, hogy ne akadályozzak senkit a nyolctojásos sor átnézésében. Nem mindig sikerül – nem ennyi emberre méretezték az eladóteret.

„Ez egy pedáns üzlet amúgy” – súgják fülembe, „Nem találtunk komoly hibákat, de a jelöletlenség és a lejárt minőségmegőrzési idő pénzbüntetést von maga után. Az árut is meg kell semmisíteni, soron kívül kell kirendelni az erre specializálódott vállalkozást.” Érdeklődöm, hogy drága-e. „Nem lesz olcsó az extra kanyar, de ez az előírás.”

Szép, szép, de nem nyomon követhető Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Túl öreg a fűszer

A hátsó iroda polcán előre csomagolt fűszerek sorakoznak – a saját készítésű termékekhez, kolbászhúsokhoz, hamburgerpogácsákhoz használják fel, magyarázza a bolt tulajdonosa a nébiheseknek. „Ezeknek is lejárt a minőségmegőrzési idejük” – akasztják meg a mondókáját. Az ember legyint, már nem magyarázkodik, inkább hívja a megsemmisítésért felelős céget.

Oldalról ismét súgnak nekem. A vállalkozó nem viheti el maga, a lefoglalt áruért ki kell jönni, az előírások értelmében mindent jegyzőkönyvezni kell. Közben kiderül, hiába a kora reggeli időpont, a közel 175 kilónyi holmi elszállítását már nem vállalják aznapra – a konyhába pakolnak be mindent, amire hatósági zár kerül.

Hatósági zár, ami mögötte van, azt meg kell semmisíteni Fotó: Zirig Árpád - Táfelspicc

Jegyzőkönyv több példányban készül, mindenki mindent aláír.

„Mehetünk” – mondják nekem, de csak a cégvezető könnyebbül meg igazán, hogy vége. Még csak kilenc óra, kinyithatnak újra. Lekerülnek az eldobható köpenyek, újra a szigorú, fekete nébihes dzseki van felül. Kilépünk az épületből, zuhog az eső. A cekkerrel, esernyővel ballagó nyugdíjasok laposan néznek ránk. A Nébih terepjárója elhajt, hozzám fordulnak bizalmaskodva: „Na, találtak valamit?”