Megtettük a szokásos kört, körbeszaladtuk az elterjedt kereskedelmi láncokat, szigorúan kihagyva a kávés szakboltokat – célunk az volt, hogy az átlagos boltok átlagemberek számára kínált választékát teszteljük. Találtunk teljesen ismeretlen márkákat, de például olyan alapterméket, mint egy százszázalékos arabica Lavazza, egyik boltban sem találtunk.
Nem bajlódtunk hiperszuper, egymillió bar nyomású, Tanganyika és Zanzibár éves GDP-jét érő olasz kávégéppel. A szerkesztőség jól bevált, atombiztos, magyar gyártmányú, átlagos Szarvasiját (azóta zárlatos – a szerk.) használtuk – tény, hogy nem ez a világ legjobbja, de legalább olyan ízeket kaptunk, amivel jó eséllyel olvasóink nagy része találkozni fog, ha egyik-másik most tesztelt kávét kipróbálja. Arra figyeltünk, hogy mindből ugyanannyit tettünk a gépbe, pontosan kimérve a vizet is – egyenlő körülményeket teremtettünk.
Ugyan többféle kávécserje is létezik, de élvezeti célokra kettőt, az arabicát és a robustát használjuk. Az első exkluzívabb és drágább, a másik olcsóbb, kevésbé kiemelkedő ízű, cserébe sokkal ellenállóbb, alacsonyabb tengerszint feletti magasságon is sikerrel termeszthető.
Arabicának, vagyis arab kávénak hívjuk, mégis Etiópiából származik: az ottani hegyvidéki erdőkben őshonos. Abból, hogy a robusta olcsóbb és ellenállóbb, sokan azt szűrik le, hogy több is van belőle – ez tévhit, hiszen az arabica teszi ki a világ kávétermelésének mintegy háromnegyedét. Az aktuális arány kicsit rosszabb, hiszen a legnagyobb kávétermelőként ismert Brazíliában tavaly óriási szárazság pusztított, alacsonyabb volt a termés, ami az árakon is meglátszik.
Az arabica a hegyvidékeket kedveli, termesztése 1000–2000 m magasságban megszokott. Sav- és koffeintartalma alacsonyabb, mint a robustának. Mivel az íze lágyabb, kellemesebb, sokkal több játékteret enged meg pörkölés közben. Természetesen sok presszórajongó mégsem ilyet iszik: nem egy szakértő a 80-20 arányú keveréket ajánlja – szerintük egyötöd robusta kell a jó kávéba.
Kíváncsiak voltunk, akad-e az olcsóbbak között titkos csodafegyver, sunnyogó befutó, vagy elviszik az aranyat a nagy, neves márkák? Azzal, hogy a Davidoff 57 és az Illy rokkolt, azt hiszem, nem lövöm le a poént. Az sem tűnik államtitoknak, hogy a jól bevált Segafredo Emozioni megkapja a maga dicsérő félmondatát. Azonban az, hogy a Spar saját márkás, biotanúsítványos Natur Pur Regiója ennyi ember elismerését kivívja, kellemes meglepetés volt.
Ha aranyérmet kell adni, akkor teljes egyetértésben a Davidoff nyert, kicsivel mögötte megérdemelten jön a temesvári Illy Ferenc által alapított olasz cég arabicája. A harmadik hely a különlegesen rossz csomagtervű sparos biokávénak jár, amellyel holtversenyben megkapta a dobogót a Segafredo Emozionija.
A legrosszabbak a durvára őrült, jellegtelen ízű aldis Hoferek lettek. Abból, hogy saját márkás termék, nem lehet ítélni, hiszen a Lidl Melangerie arabicája egész kellemes volt többek véleménye szerint. Kipróbáltuk a Segafredo Philtre d’Or-ját, ami ugyan filteres gépekhez ajánlott, de sok kotyogós és presszógépes kávés erre esküszik.
Sajnos nem tudjuk visszaigazolni véleményüket, mert a csomagolást kibontva azonnal éreztük, hogy a korrekt minőségmegőrzési idő ellenére valami nincs rendben. Az orrunkat megcsapó illat leginkább nagyanyám kicsit dohos, naftalinos, ezeréves papírokat és kincseket rejtő mindenes szekrényére hasonlított – sajnos ez főzés után is megmaradt, így ezt bebuktuk.
Lapozzanak, jön a részletes értékelés, nem őrizzük meg a titkokat!