Ha megkörnyékezzük a Vörösmarty téri Gerbeaud-házat, belebotlunk a tematikus szlovák-kirakatba, amely szlovákiai nyaralásra próbálja sarkallni az arra járókat. Mindennek megvan az oka:
a Gerbeaud Bisztró egy hétig, szeptember 7. és 12. között szlovák ételeket vesz fel étlapjára.
Nem is akárhogyan, a konyhájukat ugyanis elfoglalja a poprádi gigaüdülő, az AquaCity szakácsa és csapata.
A nyitóeseményen megkóstolhattuk a séf legjobb fogásait: klasszikus szlovák ételeket, apró újításokkal. Szimpatikus húzás volt, hogy nem annyira a külső, mint inkább az ízes belső volt a fontos. Pintér Katalin, a Gerbeuad-ház vezetője elmondta:
„Számunkra a kiválóság képviselete nagyon fontos, és be kell látni, a szomszéd is tud főzni, méghozzá nagyon jól”.
Utóbbiakat nem is cáfolnánk. A szláv konyhát tiszteletben tartva volt cékla, de füstölt pisztránggal, tormakrémmel és manírozott áfonyával. Akadt knédli is, nem is akármilyen, vörös párolt káposztával és mézes sült kacsamellel.
A sztrapacska is megkapta az innovációs közeget:
sertés szűzpecsenyével és füstölt sajttal tálalták.
A juhtúró sem maradt otthon, a salátába került. Desszertnek palacsinta volt forró túróhabbal és mentás erdei gyümölcsökkel. A menü végigkóstolása után bátran ajánljuk a Gerbeaud Bisztrót, ha valaki a szlovák konyhával ismerkedne. A cél ugye az utazásra való inspirálás lenne, de
talán a kiránduló emberhez is a gyomrán keresztül vezet az út.
A projekt sikerrel járhat, különösen, ha az egyszeri látogatónak már nem kell végigküzdenie magát a beszédekkel tűzdelt nyitóeseményen, ahol a szlovák közlekedésügyi- és területfejlesztési miniszter szláv stílusban közölte, miszerint szeretné felszólítani a magyar turistákat, látogassanak el Szlovákiába. Láthattunk még prezentációt a csodás Magas Tátráról és a kicsit megalomán poprádi luxusszálló- és fürdőről, az AquaCity-ről.
Ezt követte az esemény csúcspontja, amikor bemutatták a szépen fotózott reklámfilmet, amelyben a Windows-kék ég előtt csodás tájakon boldog emberek kirándulnak fáradhatatlanul. A narrátor szerepében Nagy Ferót hallhattuk, aki, mint kiderült, nagyon sokat tett a szlovákiai turizmus érdekében, illetve ő maga is rengeteg időt tölt Szlovákiában. Egy papírtáskát is átadtak neki, megköszönték a munkáját. A táska tartamát sajnos nem mutatta meg nekünk. A Slovakia Travel részéről Sona Jelínková elárulta, az utóbbi fél évben tizenkét százalékkal nőtt a magyar turisták száma Szlovákiában – szerinte ebben Ferónak is komoly szerepe volt.
Megmutatjuk a videót is, amely alatt a Beatrice frontembere arról beszél, mi vár ránk a szlovák határon túl: