Az Aldiban találtuk, osztrák gyártmány. A felnyitás után örömmel láttuk, hogy elég jó a színe, kiöntést követően az állaga is korrektnek bizonyult. Melegítve az illatában megjelent a kellemes füstösség.
Elég sok húst lelt a szemünk, sőt az ízében is jelen van, kár, hogy az alattomos savanyúság ebben is összekuszálja a harmóniát. Más baja nincsen, igazából ehető – mivel a sok rossz közül ez volt a legjobb, így duzzogva jár neki az arany.
A Lidlben kapható konzerv állagával nincs baj, sőt az illat sem fenyegető: pont úgy néz ki, mint egy, a kondérba beledermedt, átlag magyar valami, amit csilis babnak csúfolnak. Önkínzóak vagyunk, hidegen és melegen is kóstolunk: mikrózás előtt inkább csak a vasas alap érvényesül, fogyasztási hőmérsékleten már felélednek az aromák – sajnos túlságosan is.
Ereje nincsen, nem kap bele a szájba, a pikánssága nagyjából nulla. A színe sem túl paprikás, barna, mint egy menzai vadas.
Aki volt kollégista, annak egy ilyen ünnepi eledelnek számítana”
– mondta kollégám, majd elmerengve a kanál fölött hozzátette. „Még jó, hogy vége a nyolcvanas éveknek.” És nem jön újra el.
Ismét egy lidl-s versenyző, 800 grammos családi kiszerelésben. „Úristen, visszajött a bolgár kempingezések emléke” – ábrándozott egy korábbi évjáratú kolléga, kiemelve, hogy tipikus konzervíze van.
„Ebből bizony bármi lehetne, olyan, mint egy alapszaft, amit oda hajlítanak, ahova akarnak.” A fűszerezés nagyon visszafogott, meg sem próbálja elnyomni a konzervekre sajnos jellemző rozsdás utóízt.
„Ez most sólet akar lenni, vagy csilis bab?” – jött a jogos kérdés, hiszen valóban semmi köze nincs a chili con carnéhoz – ez tényleg egy sólet, amiből kivették a kolbászt, és tettek a helyére kukoricát. Minek?
Gyalázatosan fémes íze van, amit nem nyom el semmi - ilyen lehet betonvasat szopogatni télvíz idején. A húsosság élménye is elmarad – amúgy is csak mechanikusan lefejtett hús, azaz ismertebb csúfnevén fehér takony van benne. Arra senki nem jött rá, hogy lehet a babok egyik fele kemény, a másik fele meg túlfőtt – tényleg olyan, mintha összekevertek volna mindent, amit találtak. A faforgácsot is.
Egyet a papának, egyet a mamának, egyet a vegáknak: a Mexicana szószos bab vállaltan nem tartalmaz húst. A színe nagyon piros, felbontva olyan, mint egy iskolai paradicsomleves. Az íze is hasonló: képzeljenek el vízzel higított ketchupot sok cukorral, némi zöldséggel.
Nagyon műanyag sajnos, a húsról lemondóknak nem tudjuk jó szívvel ajánlani. Előnye, hogy vasas, konzerves mellékíze nincsen, cserébe a zöldfűszeres utóízt kapjuk, ami ugyan nem rossz, de meglepően domináns.
Ezt is a Lidlben találtuk, mivel vállaltan mexikói és babos, bevettük a versenybe annak ellenére, hogy egy kicsit pörköltösebb, mint a mezőny többi tagja. A tesztelők nagy részének semmi baja nem volt az állaggal, igaz, volt, aki meglepődött azon, hogy zöldbab is van benne.
Az ízbe viszont többen belekötöttek:
Francba, magam ellen fordítom a kanalat!”
- jajdult fel egy sokat látott, Afganisztánt is megjárt férfi, de a lányok sem rajongtak: „Löncshús van benne – ez a legrémesebb kendácsélmény, amivel mostanában találkoztam. Ezek tényleg összeönthettek minden maradékot?”
Jól rágjuk meg: ezer forint, ennyit kérnek érte. A CBA-ban találtuk az osztrák cuccot, ami állítólag a szomszédban a námbervan – naná, hogy ennek felbontását vártuk leginkább. Sajnos az ováció elmaradt.
Savanyú, és a levet uraló római kömény töménysége többeknél kiverte a biztosítékot. „Gyalázatos az utóíze!” – nyögött fel valaki, majd letéve a kanalat kisomfordált a céges teakonyhából. Az osztrák csilis bab felülete olajos, színe sápadt, vöröses – ha már valami nem finom, legalább legyen olcsó.
„Ú, mi az, ami ilyen savanyúan szájba csap?” – berzenkedett a sokat látott férfiember, és megkapta a választ is: „A jövőnk basszus, a jövőnk.” Szomorúan kanalaztak a tesztelők, látszott a fejükön, hogy inkább kigyomlálnak hét hírügynökségi anyagot, csak mehessenek már végre.
„Házias ízek? Ha ilyet kapnék otthon, megszöknék!” – az érzékenykedés cunamija megállíthatatlanul elmosta a tesztet.
Sűrű, mint az élet Kőbányán!”
– mondta a kilences buszt gyakran használó emberünk, és gyorsan a vizespohárhoz nyúlt. Nemcsak a színe és az állaga rossz, hanem az íze is: mindent agyonver a megégett, bekeseredett paprika aromája.
Olyan olcsó volt, hogy nem vártunk tőle csodát – hús ebben sincs, csak szósz meg babok, melyek amúgy meglepően szépek, egészségesek. Csak az a lé ne lenne: „Ez már a kicseszés kategóriája: csípni ugyan csíp, de pont úgy, mint a B kategóriás zöldpaprika.” Az sem korrekt dolog 2016-ban, hogy nincs rajta bontófül - elég retro dolog mostanra a bicskás nyitogatás.
„Egy kis darált hússal meg plusz fűszerekkel ehető lenne, így talán alapnak alkalmas – az ára is alacsony. Én más esélyt nem látok neki.” A Fruppyból egy kanálnál többet senki sem kért.