Rovarból készítenének lisztet a süteményhez

mezei tücsök
Vágólapra másolva!
Bizonyos rovarok ehetőek. A fűtött nappaliból úgy tűnhet, hogy ez valami új dolog, pedig már évmilliók óta része az emberi gasztrokultúrának, igaz, a szerencsés helyeken erről már rég elfeledkeztünk.
Vágólapra másolva!

A legújabb hóbort a kitinpáncélból készült liszt és az ebből készült brownie. Minden apró sütibe 12 tücsöknyi jut – ugyan sokak szerint a rovarok a jövő fehérjeforrásai, de azért bízunk benne, hogy a cukrászdákban egyelőre nem kell majd ezzel szembesülni.

Tücsökliszt brownie Forrás: Kickstarter

A Cricket Flour, azaz a tücsökliszt jelenleg Kickstarter kampánnyal próbál pénzt gyűjteni arra, hogy a hőkezelt, majd porított rovarjait kereskedelmi forgalomba juttassa. A gluténmentes, magas protein tartalmú termék piacra kerüléséhez 25 ezer dollárt kérnek, de az adakozók egyelőre nem tömték degeszre a kasszát.

A tücskös brownie-por egyszerű sütéssel és remek tápértékkel kecsegtet – felidézve a múltkori fűszeres rovartesztünket, nem mondjuk őszintén, hogy drukkolunk nekik.

Szavazzon!

Ha jön az apokalipszis, mibe harapna legszívesebben?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!