Aki minden évben befőz, és nem osztja be annyira őrült ügyesen az éves adagot, hogy éppen elfogyjon, mire elkészül az idei főzés,
szeptemberben jó pár üveg tavalyi lekvárral lesz körülvéve.
Az ösztön pedig mindig a friss felé húz, legszívesebben csak az idén főzött adagból ennénk, holott a tavalyinak sincs még semmi baja. Hogy gyorsan átlendüljünk ezen az átmeneti időszakon, mindenféle lekváros ételt készítünk, olyasmibe is beletesszük, amibe máskülönben talán nem annyira szokás.
Míg a friss lekvár vajas pirítóson, palacsintába tekerve, gofrin a legjobb, a tavalyinak jót tesz egy második hőkezelés, ezért süteményekbe töltve, húsokhoz, szószokban, vagy éppen melegszendvicsben érvényesül a legjobban.
Ne a menzás főtt marha mellé adott almaszószra gondoljunk, ennél sokkal több lehetőség rejlik egy üveg lekvárban. Bármilyen egyszerű sült csirke vagy hirtelen kisütött steak mellé jól megy, de különösen a svéd húsgolyóhoz csodálatos.
Az eredeti golyóhoz vörös áfonyából készült szószt adnak, ami nálunk nem tartozik a legáltalánosabb lekváralapanyagok közé,
ezért bármilyen savas bogyós gyümölcsből – fekete ribizliből, piros ribizliből, áfonyából, szederből – jó lesz. A svéd húsgolyó máskülönben nem sokban különbözik egy hagyományos fasírttól, a fontos különbség csak annyi, hogy szegfűbors van benne. Ennek a fűszernek az édeskés-karácsonyos íze passzol jól a lekvárhoz – vagy ebben az esetben lekváros öntethez.
Alapanyagok:
A vajon megpárolom a nagyon finomra aprított hagymát, belekeverem a lekvárt, az ecettel és a fűszerekkel ízesítem, és körülbelül húsz percig alacsony lángon főzöm.
Klasszikus lekváros bukta
Mi az, amitől a legtöbb pékségben rossz a bukta? Hát a lekvártól. Jó buktát csak és kizárólag finom lekvárból lehet készíteni, mert bár a foszlós, levegős tészta is fontos, mégis ez adja meg a sütemény ízét.
Alapanyagok:
A tejet meglangyosítom, belekeverem a cukrot és az élesztőt, majd a tojást is beleütöm, és az egészet egy nagy tálba öntöm. Belekeverem a lisztet és a sót, majd egy nagy fakanállal addig keverem, míg össze nem áll. Ekkor hozzáadom az olvasztott, de nem forró vajat. Sima felületű tésztát gyúrok belőle. Letakarva, langyos helyen körülbelül háromnegyed óra alatt a kétszeresére kelesztem.
Téglalap alakúra és fél centi vastagságúra nyújtom, és kis téglalapokat vágok belőle.
Mindegyik közepébe egy csapott kiskanálnyit teszek a lekvárból, és összehajtom. A széleit egy villával vagy egyszerűen ujjbeggyel lenyomkodom, lezárom, hogy ne folyjon ki belőle sütés közben a lekvár. Letakarom, és további 40 percig kelesztem. Ha megkelt, lekenem egy felvert tojással mindegyik tetejét. 180 fokon körülbelül fél óra alatt sülnek meg.
A lekváros sütemények királynője nyilvánvalóan a rácsos, ezt mindenki ismeri, nemrégiben elkészítettük egy egészségesebb és lustább változatát csökkentett cukor- és liszttartalommal, formázgatási cécó nélkül, a receptet hozzá itt találják. Most az abszolút klasszikus lekváros rácsost sütöttem meg, mert annyira jó, hogy nem kell rajta bonyolítani. Annyit változtattam rajta az olaszok crostatája alapján, hogy több vajjal és tojássárgájával készítettem, és egy kevés mandulát is tettem a tésztájába. Így még omlósabb, lágyabb lett a végeredmény. Bármilyen lekvárral elkészíthető.
Alapanyagok:
A jéghideg vajat felkockázom, vagy nagy lyukú reszelőn lereszelem. Hozzáadom a lisztet, a mandulát, a cukrot, a sót és a reszelt citromhéjat, és gyors mozdulatokkal összemorzsolom. Akinek van késes aprítógépe, az egészet tegye bele, és dolgozza egyenletes morzsává. Mikor ez megvan, hozzáadom a tojássárgákat, és gyorsan gombóccá gyúrom az egészet.
Minimum fél órára a hűtőbe teszem, majd egyharmad-kétharmad arányban kettéosztom a tésztát, és a kisebb darabot visszateszem a hűtőbe. A nagyobb tésztát vékonyra nyújtom, olyan nagyra, hogy az általam választott kerek formába úgy feküdjön bele, hogy oldalt másfél centiméter magas pereme legyen. Megkenem a lekvárral, és visszateszem a hűtőbe, formástul.
Előveszem a kisebb darab tésztát, kinyújtom, és csíkokat vágok belőle.
Előveszem a hűtőből a piteformát, és egyenletesen ráfektetem a tésztacsíkokat. Egy felvert tojással lekenem, és 180 fokosra előmelegített sütőben aranyszínűre sütöm.
A bolti gyümölcsjoghurtokra nem lehet eleget fújni, tele vannak műanyaggal, színezékkel, sok, túlságosan sok cukor van bennük, de a legnagyobb baj velük mégis az, hogy műanyagízük van.
A legegyszerűbb házi megoldáshoz is csak jó lekvár és finom, sűrű natúr joghurt kell. Még csinosabb lesz, ha üvegpohárba teszem, és rétegezem a lekvárt a joghurttal.
Alapanyagok:
A vajat vagy zsírt egy serpenyőben felolvasztom, és megsütöm benne a májat úgy, hogy belül ne legyen véres, de még rózsaszín maradjon. Hagyom kicsit hűlni, majd megsózom, és a tejszínnel együtt aprítógépben krémesre, habosra aprítom. Tálba öntöm, beteszem a hűtőbe.
A zseléhez a zselatinlapokat hideg vízbe áztatom öt percre. Kifacsarom, és egy kis lábosba teszem egy kiskanálnyi lekvárral.
Kevergetve melegítem, míg fel nem oldódik, és a lekvár többi részéhez öntöm.
Alaposan elkeverem, és az egészet a májra öntöm. A tálat az asztallaphoz ütögetem, hogy egyenletesen eloszoljon a máj tetején a zselé. Néhány órára hűtőbe teszem.
Buli utáni józanodó hajnalokon a gasztronómiai élmények csúcsaként tudtuk értékelni az ilyen jellegű, édes-sós melegszendvicseket. Azért egyszerű vacsorának is nagyon jó, különösen feketeribizli- vagy áfonyalekvárral.
Alapanyagok (egy szendvicshez):
Ha kenyérből készül, akkor a sajtot, almaszeleteket és a lekvárt két szelet kenyér közé pakolom, és melegszendvicssütőben sütöm össze.
Ha éppen kéznél nincs ilyesféle gép,
akkor nyitott melegszendvicsként, sütőben pirítom meg. Ha pitából készül, egyszerűen beletömöm a pita belsejébe az alapanyagokat, és melegszendvicssütőben megsütöm.