Ha nagyon elnéző vagyok, azt még csak-csak megértem, hogy a tengerparti strandon nem árulnak sült halat, de azt már nehezebben, hogy a tengerparti éttermekben is úgy kell keresni az étlapon. Amit végül találtam: halleves, rántott tintahal és tonhalsteak. Pedig saját lábammal tapostam majdnem el egy durbincsot a tenger kövein. Bár miért is csodálkozom: ó mely sok hal terem az nagy Balatonban, de egyik sem hekk, mégis jószerivel csak azt forgatják paprikás lisztbe a tóparti sütödék.
Szóval itt vagyok Murter szigetén, életemben először a dalmát tengerparton, végigbámultam majdnem az összes étterem utcára kiállított étlapját, de hallevesen, tonhalsteaken és tintahalon kívül nemigen láttam mást. Kuna drága minden, de mégsem lehet pizzaszeleten el az ember lánya egy héten át, és egy ismerős egyébként is ajánlotta, hogy kóstoljak tonhalat a Kezo Steak House-ban, ami egyébként a TripAdvisor Best of Murter tízes listáján is szerepel.
A felszolgálónő akcentus nélkül beszél magyarul, a félhomályban elsőre azt hittem, hogy elrontotta a rendelést, és marhasteaket hozott ki; vastagságra, sőt ízre is nagyon hajazott a klasszikus húsra, de panaszra nincs okom:
a grillen sült halat elképesztően finom bazsalikomos-fokhagymás olívaolajjal locsolták körbe, a tányéron feküdt egy negyed citrom, amit szépen rá is csepegtettem, és az elegy igazi ízorgiát adott.
Az adag nagy volt, ketten ettük.
Murter egyetlen keskeny sétálóutcáján sétálgattunk majd minden este, és egy ponton mindig megcsapta az orromat egy hívogató illat. A hatodik nap már nem mentünk el az illat mellett, hanem fellépcsőztünk az emeletes kőházak közt sorakozó, egyáltalán nem hivalkodó étterem emeleti teraszára. És milyen jól tettük!
Barbara a hely neve. Bár pizzériának és spagettizős helynek aposztrofálja önmagát, nagyon gazdag étlapra leltem mindenféle jóval, és reménykedve kutattam helyi, frissen fogott halkülönlegesség után – mindhiába. Tenger gyümölcsei pizza, rántott tintahal és tonhalsteak – ezek voltak a vízben élt alapanyagok felhasználásával készült fogások. Sebaj, itt is berendeljük a tonhalat, legalább lesz összehasonlítási alapunk. A hal az én mániám, másé egyéb gerinces, így került az asztalra egy vegyes hústál is.
A tonhal itt egy egész feketeborsos, olívaolajas öntetet kapott, mellé mángolddal kevert krumplit halmoztak.
A mángold egyáltalán nem lepett meg, gyakran párolok tejszínben spenótlevelet a pisztráng, süllő és lazac mellé itthon is. Jól áll nekik, ahogy a tonhalsteaknek is, ami szinte omlott a számban.
A hústál tulajdonosának sem lehetett oka panaszra: pontosan pácolt, fűszerezett csirkemell, sertéscomb, marhasteak, kolbász, és a grillezést is tökéletesen elkapta a séf. Plusz pont, hogy az ajvárt külön kis tálkában tálalják, és nem kényszeríti a vendégre az akaratát a konyhafőnök: a köretet szabadon lehetett kiválasztani. Jókora adag került a tányérra itt is, még az elvívős dobozba is jutott, és bónuszként a hely atmoszférájára sem lehet panasz.
Az utcán házi olívaolajat áruló nénivel szóba elegyedtünk – pontosabban az unokájával, aki fordított –, és elújságoltam, mennyire ízlett a Barbarában a tonhal, mire azt mondta, hogy csak kóstolnám meg az övét, és kérés nélkül elárulta a családi ünnepekkor, saját olívaolajjal készített tonhalsteak receptjét.
Hozzávalók (2 főre):
Elkészítés:
A mángoldot megtisztítjuk, a levelet kettéhajtva megszabadítjuk vastag szárától, azt kihúzzuk az egész levélből hosszanti irányba, majd nagyon kis vizet aláöntve, fedő alatt megpároljuk. A krumplit megpucoljuk, kockákra vágva feltesszük főni.
A tonhalsteaket két vastag szeletre vágjuk, bekenjük a szétnyomott fokhagymás, borsos, sós olívaolajjal, majd nagyon magas lángon egy serpenyőben mindkét oldalát olívaolajon 2-2 percig sütjük. Még jobb, ha szabad tűzön grillezzük.
A mángoldot összekeverjük a krumplival, egy gerezd szétnyomott fokhagymával, sózzuk, és a tonhal mellé tesszük. Olívaolajjal meglocsoljuk, és egész borssal megszórva tálaljuk.