Csülökről álmodozik, aki ilyet kóstol

Ahogy mesélem a szomszédomnak a rebarbara-körte-alma-őszibarack-erős paprika kombinációjú kreálmányomat, látom, ahogy a távolba pillant, de nem a tájat nézi, hanem a szeme előtt megjelenő csülköt. Majd hangot is ad a képnek: ő már fejben össze is pásszította a szószomat egy jó kis szaftos, zsíros husival. Mi azzal nem próbáltuk, de a grillen sült csirkeszárny és comb kifejezetten szerette, amikor belemártogattuk az édes-savanykás-erős csatniba.

Gasztroszempontból is szerencsések vagyunk a Kárpát-medencében, különösen itthon: amilyen kicsi az ország, olyan gazdag a szezonális gyümölcs- és zöldségkínálat. Akinek kertje van, az tudja, hogy az ősz gazdagon ontja a finomságokat, csak győzzük elfogyasztani, feldolgozni, eltenni.

Egyszerre adja a kert az őszibarackot, almát, körtét, rebarbarát, korai szilvát, kései málnát, szedret,

sőt az igazán napfényes lejtőkön még a fügét és gránátalmát is. A kilónyi mennyiségeket aránylag gyorsan fel kell dolgozni, hogy a természet adta ízek ne menjenek kárba. Ami már a hasba nem fér, az nálunk üvegbe kerül. Napokig alszik a meleg dunsztban a sok üveg, és hogy mi kerül bele, az mindig attól függ, mi maradt a pulton. Most pár barack, alma, körte és rebarbara nézett rám kérdően – én meg vissza rájuk.

Bedobtam a szépségeket egy lábasba, hozzá minimális nádcukrot tettem, összerottyantottam, majd egy botmixerrel jól összedolgoztam. Az alma és körte pektinje önmagában remekül sűrít, nem kell aggódni az állag miatt. A savanykás rebarbarának jót tesz az édes körte és alma, de ahogy kóstolgattam, hiányérzetem volt. Addig mélázó szemem a fűszeres kerámiapolcról lecsüngő pirospaprikára esett. Ez az! Ez kell bele! Egy kis erős. De már késő lett volna belefőzni a csípős paprikát.

Ám a konyhafiók kincseket rejt: előkerült az erőspaprika-olaj.

Pár csepp a kész lekvárba, amit aztán szépen ki is adagoltam az üvegekbe. Egy kanálnyit kimertem egy pohárba, és pár óra múlva a kihűlt szószt kóstolhattam. Jól sikerült. Máris elképzeltem, ahogy egy jó kis őszi grillezéskor mindenki boldogan mártogatja falatkáit az édes-savanykás-erős csatniba.

Forrás: Szende Gabriella

Csatni, nem lekvár

A csatni (angol írásmóddal: chutney) az indiai konyha egyik hétköznapi étele, egy fűszeres mártás. Szinte bármiből készítik: alapja gyümölcs vagy zöldség, illetve ezek kombinációja. Lehet édes, sós vagy savanyú, hagymás, és gyakran csípős, általában erősen fűszerezik. Húsok és rizs kellemes kiegészítője, körülbelül olyan, mint a hazai konyha klasszikusa, a natúr marhaszelet és krumpli mellé adagolt meggy vagy rebarbara szósz, azzal a különbséggel, hogy magyar szájnak az alapanyagok kombinációja és a fűszerezés pikánsnak mondható.

Bátran nekifoghatunk megmaradt gyümölcsökből, zöldségekből. Ha nincs az alapanyagok között savanykás, tehetünk bele kevés ecetet, és kifejezetten jót tesz neki az aranybarnára pirított vöröshagyma is.

A fűszerektől sem kell tartanunk: a csípős paprikán kívül használhatunk zöldborsot, rózsaborsot, és persze az indiai konyha ízeit, mint koriander, kurkuma, lepkeszegmag, gyömbér, fahéj vagy római kömény.