Apa és lánya megváltja a világot a Mátrában

Kovács Zita mátrai borász interjú. 2018.01.31 Fotó: Csudai Sándor

Hogy egészen pontosan miért is kerülte el eddig a Mátrát, mint borvidéket, az őrült hype? A választ a divatot és a fogyasztói szokásokat meghatározó rejtélyek valamelyike őrzi. A helyzet azonban az, hogy ez a rejtély talán ma már nem is annyira fontos, hiszen az Év Bortermelője is éppen egy mátrai borász lett tavaly. Ugyanakkor Szőke Mátyás mellett is megannyi izgalmas történetet rejt az egyik legnagyobb magyar borvidék. Ilyen például a lélegzetelállítóan mesebeli tájon található gyöngyöstarjáni Fajzatpuszta egyik kedves és felfelé ívelő csillaga, a Kovács és Lánya Borászat, amely elbűvölő boraikkal már egyre több borbárban gyűjti a rajongókat. Mi a Lánnyal, vagyis Kovács Zitával beszélgettünk.

Talán fontos adalék egy vallomás, amellyel tartozunk: elfogultan közelítünk a Kovács és Lánya Borászathoz. Egy budapesti borbárban a merő véletlennek köszönhetően megismerkedtünk Kovács és Lánya Syrah-jával, illetve a Fajzattal. Szájban robbanó, mosolyt szétfeszítő gyümölcsös élmény volt az, amely letaglózott bennünket. Hamarosan a borok menthetetlen és visszavonhatatlan rajongóivá váltunk. Aztán egy napon szóltak nekünk, hogy a névadó párosból a fiatalabbik, vagyis a Lánya, Kovács Zita itt lesz Budapesten. Megragadtuk hát az alkalmat és leültünk vele beszélgetni a mátrai borok napján, a Gellért Hotelben.

Elárulná kérem, hogy mi is az a cukormentes extrakt?

Értem, hogy mire gondol. (Nevet.) Higgye el, hogy egyre kevesebben vannak azok, akik szakértőnek próbálják feltüntetni magukat és rögtön egy ilyen kérdéssel indítanak a kóstolókon. Persze még mindig megvan az a réteg, aki megpróbálja ezt előadni. Ugyanakkor van olyan, aki ért is hozzá és valamiért tényleg fontos információ lehet ez számára. Finoman kell kezelni ezeket a dolgokat.

Kovács Zita, mátrai borász a Gellért Hotel teraszán Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hogy jött az, hogy csatlakozik édesapjához? Teljesen nyilvánvaló volt az, hogy a borászkodás családban marad?

Nem egészen. 18 évesen semmi más nem számított nekem, egyedül az, hogy elmenjek otthonról, vagyis Gyöngyöstarjánból. Ez egy viszonylag pici falu, 80 kilométerre Pesttől. Érettségi után mindannyian azon gondolkodtunk a barátaimmal, hogy a fővárosba kell mennünk világot váltani. Mivel nagyon szerettem írni, ezért úgy gondoltam, hogy majd újságíró leszek. Akkoriban nem volt könnyű bekerülni a Kommunikációs Főiskolára, én pedig sajnos sosem arról voltam híres, hogy szeretek tanulni. Így hát azt elég gyorsan el is buktam, maradt a PR-marketing-reklám irány, ami viszont annyira nem jött be. Becsületből persze elvégeztem. Sőt, a végére odáig jutottam, hogy bormarketingből írtam a szakdolgozatomat.

A témaválasztást is a lustaság szülte? Adta magát, hogy a családi vállalkozásról szóljon a szakdolgozat?

Nem, mert addigra már megvilágosodtam: tudtam, hogy nekem is ebben kellene tevékenykednem otthon.

Azt láttam, hogy apa folyamatosan rengeteget dolgozik, egyre csak fejleszti a családi vállalkozást és egyszeriben megtalált a gondolat, hogy mi lesz akkor, ha ő már ezt nem tudja tovább folytatni? Egyáltalán kinek csinálja ezt ilyen keményen?

Az vezérelt, hogy egyedüli és jó gyermekként inkább hazamegyek és segítek neki. Meg azért hozzátenném, hogy nem volt ez idegen számomra, hiszen gyerekkoromtól kezdve az volt a program, hogy hétvégente bort házasítottunk otthon a konyhaasztalnál. Mindig azt mondta az apám, hogy jól kóstolok és jó érzékem van hozzá. Nem vagyok benne biztos, hogy tudatosan mondogatta ezt, mindenesetre annyit hallottam, hogy a végén már elhittem. Sok mindennek köszönhető tehát az, hogy egy napon hazaállítottam és azt mondtam, hogy itt vagyok.

"Gyerekkoromtól kezdve az volt a program, hogy hétvégente bort házasítottunk otthon a konyhaasztalnál." Fotó: Csudai Sándor - Origo

Hogyan lehet kiteljesedni egy olyan vállalkozásban, amelyet azért mégis csak az édesapa határoz meg?

Az elején ez nehezebben ment, de pont azért, mert semmit nem tudtam erről az egészről. A mai napig megőrjít az, ha valamibe úgy állok bele, hogy alig tudok még róla valamit.

Ráadásul akkoriban még nagyon erősen élt az apa-lánya fölé-alá rendeltség, vagyis ő volt a főnök, én pedig az új jövevény. Fontos volt, hogy beleálljak, leüljek és elkezdjek tanulni, illetve folyamatosan ott legyek a nyomában.

Ő ugyanis nem az a típusú ember, aki leül türelmesen, simogatja a fejemet és közben arról mesél, hogy miért fontos a cukormentes extrakt. Ha ott vagy, figyelsz és érdeklődést mutatsz, akkor mindent megtanulhatsz, egyébként pedig nem fogja erőltetni. Egymásra kellett hangolódnunk, mint munkatársak. Egy idő után pedig nagyon jól ki tudtuk egészíteni egymást, mivel az ő szakmai tapasztalata és tudása mellé nagyon jól jött az én fiatalosabb lendületem. Büszke vagyok arra, hogy nyitott az újdonságokra és most már azért elég komoly mértékben ad szabad kezet.

Mikor érezte, hogy most már tényleg munkatárs, nem csak "a lánya"?

3-4 éve lehetett az, amikor hazajött és azt mondta, hogy bizonyára tudom azt, hogy ő ezt az egészet nekem építi.

"A mai napig megőrjít az, ha valamibe úgy állok bele, hogy alig tudok még róla valamit." Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ezt én úgy képzelem el, hogy ültek egy-egy pohár borral a gyertyafénynél egy hosszú nap végén és úgy beszélgettek, mintha egy Márai-regényben ülnének.

Ennyire azért nem vagyunk romantikusak! (Nevet.) Az én apukám egy nagyon határozott, elsőre picit marconának tűnő ember, sokan félve közelítik meg. Nem volt gyertyafény, hanem azt mondta, hogy ő úgy gondolja eljött az ideje annak, hogy egy komolyabb ütembe kezdjünk és vásároljunk még földterületeket, telepítsünk még be szőlőt, adjunk be pályázatot, építsünk egy új borászatot. Ő úgy érzi, hogy mi ketten erre képesek leszünk és van értelme így csinálni.

Egyszer sem volt "nagy a kabát"?

Most inkább úgy tűnik picit nagyobbnak az a bizonyos kabát, hogy egy elég komoly munkát vettünk a nyakunkba. Amikor hazatértem Budapestről, akkor nagyjából 20 hektárnyi földünk volt, azon dolgozott egyedül az apám. Az sem kevés, de mátrai léptékekben mérve nem is számít soknak, hiszen azért mégis csak ez a második legnagyobb borvidékünk, hatalmas területekkel. Egy pici családi pincészet szintjén teljesen kezelhető volt.

Most viszont ott tartunk, hogy 110 hektár a termőterületünk.

Hirtelen, mindössze három év alatt jött ez a növekedés, a növénynek meg azért mégsem mondhatod, hogy fú most egy picit megcsúsztam, várj már, ne nőjj olyan gyorsan. A tavalyi év volt az, amelyikre azt mondtam, hogyha túléljük úgy, hogy nem bolondulunk bele, akkor bármit átvészelünk.

Kovács és Lánya Borászat palackjai Fotó: Csudai Sándor - Origo

Miért jó az a munka, amibe bele lehet bolondulni?

Az eleje nagyon nehéz, iszonyatos odafigyelésre és koncentrációra van szükség, de aztán egy olyan fantasztikus terület és lehetőségek lesznek a kezedben, amelyeknek köszönhetően szinte korlátlanul tudsz majd játszani a borokkal.

Miért biztos benne, hogy azt a kis esszenciát, amelyet alig néhány tucat hektáron meg tudtak őrizni, azt tovább tudják vinni egy nagyságrendekkel tekintélyesebb méretű területre?

Pont azért, mert már kicsiben láttuk hogyan kell jól csinálni ezt. Pontosan tudom azt, hogy a syrah már bebizonyította azt, hogy működik a Mátrában. Tudom azt, hogy mikor kell leszüretelnem, milyen területre van szüksége. Tulajdonképpen most csak arról van szó, hogy a 20 hektáron tanultakat bővítjük ki, nem kezdünk új dolgokba.

A volumenen van itt most a hangsúly - például azért, hogy ne forduljon elő az, hogy a borbárban nem tudnak Syrah-t, vagy Fajzatot inni. (Nevet.)

"Tulajdonképpen most csak arról van szó, hogy a 20 hektáron tanultakat bővítjük ki" Fotó: Csudai Sándor - Origo

Miről szólnak a boraik?

A Mátra fehérboros borvidék. Ez nagyjából a mai napig így is van. 80 százaléka biztosan fehér és abból is inkább az illatosabb Muskotály, olaszrizling, Irsai Olivér és társai. Apukám viszont kísérletező szellem. Nagyon jó barátságot ápolt néhai Gál Tibivel, aki megfertőzte sok mindennel.

Még a csattogtatós kislepkémet tologattam, amikor apukám már csillogó szemekkel arról beszélt nekem, hogy micsoda syrah-ültetvényeink lesznek. Neki mindig vannak ilyen nagy álmai. Nem azért csinálja, mert éppen menő a syrah, hanem azért, mert kíváncsi.

Így lett először pinot noir-unk, aztán viognier, így lett a syrah, majd a Fajzat alapját adó Tempranillo. Mindenki hülyének nézett minket, hogy spanyol fajtákat akarunk a Mátrába telepíteni. Apa viszont mindig azt mondta, hogy a Mátrában, egy alapvetően jó adottságú területen nem az a nagy dolog, ha jó fehér bort tudsz készíteni. Ahhoz ugyanis minden lehetőség megvan. Az a nagy szó, ha vörösekben is meg tudod mutatni a Mátrát. Így lett nálunk a vörös a fő irányvonal, azon belül is a különlegesebb fajták. Fontos lépés volt továbbá az is, amikor 5 éve azt mondtuk, hogy nincs több barrique hordó, csak nagy ászok hordók. Nagyon átalakult az utóbbi években a fogyasztói trend, ma már sokan örülnek annak, ha nem telíti el a szájukat a tannin, nem tapad be és esetleg többet is meg tudnak inni a borból. Így alakult ki az, hogy a szó jó értelmében vett könnyen fogyasztható vörösborokat készítünk.

Eddig nem éppen a Mátra volt a legsikeresebb borvidék...

Valóban, eleve hátrányból indultunk, ezért nagyon is kellett már az, hogy az Év Bortermelője a Mátrából kerüljön ki. Ugyanilyen nagy dolog volt, amikor néhány éve pedig Babiczki Lacit választották be a juniborosok közé.

Mi tartotta az apában és lányában a lelket akkor, amikor még mindenki inkább lehúzta a Mátrát?

A hazafias lendület. (Nevet.) Egyébként nem volt éppen a legkönnyebb, amikor szinte az összes rendezvényen azt kellett tapasztalnunk, hogy még mindenki azt hiszi a Mátráról, hogy az Egerhez tartozik.

Hiába a Kékeskető, hiába a sok egyéb, egyedül csak a Szőke Matyi bácsi volt a támpont, róla hallottak, őt el tudták helyezni a térképen. Rengeteget köszönhet neki a borvidék.

Azt ugye tudja, hogy előbb-utóbb nem csak munkatársak lesznek az édesapjával, hanem önnek kell majd vinni a prímet...

Ezt most már egyre gyakrabban hallom.

"A szó jó értelmében vett könnyen fogyasztható vörösborokat készítünk." Fotó: Csudai Sándor - Origo

Lesznek majd ahhoz hasonló tekintélyes álmai, vagy merész elképzelései, amelyek ennek az egésznek az alapjait jelentették?

Nekem egyelőre más irányban vannak merész elképzeléseim.

Éspedig?

Építünk egy teljesen új borászatot. A mostani pince is nagyon közel áll a szívemhez, mert a dédnagymamám régi parasztházában van, jelenleg is ő a kóstoló. Itt található az üzemi rész is, meg minden. Ezt azonban már kinőttük. Ezért nekiállunk és építünk egy szép újat, amiben lesz egy olyen rész is, amelyben minőségi vendéglátást tudunk kínálni a borok mellé. Mindenhol ezt csinálják az országban, nem nagy szó, viszont a Mátrában ez még nagyon nincs kiforrva. Lesz végre egy olyan hely, ahol minőségi környezetben tudom megmutatni ezeket a borokat. A következő lépés pedig az lesz, hogy egy jó borozás után fel tudjuk kínálni azt, hogy nyugodtan feküdjenek le nálunk, maradjanak. Egy nagyon szép kis különleges szállót szeretnénk létrehozni. Kihagyhatatlan ez a projekt, hiszen konkrétan a birtokkal szemben van a Kékes és a Mátra. Hihetetlen a panoráma.

Emellett hogyan menedzsel családot?

Nem könnyen, úgy meg aztán pláne nem, hogy a férjem vendéglátós, egy szállodája van. Próbáljuk magunkat azzal bíztatni, hogy tényleg az a hosszú házasság titka, hogy ritkán találkozunk. (Nevet.)

Egyébként szerintem lehet, hogy így van.

(Nevet.) Komolyra fordítva: nem könnyű. Sokáig abban a hitben éltem, hogy oké, én erre tettem fel az életemet, szeretem, imádom, mást nem is tudnék elképzelni. Elfogadtam azt, hogy be leszek szorítva Gyöngyöstarjánba és elfogadtam azt is, hogy nem fog majd bevágtatni a herceg a fehér lován azzal, hogy úristen, Zita, te kellesz. Aztán mégis így lett.

"Elfogadtam azt, hogy be leszek szorítva Gyöngyöstarjánba" Fotó: Csudai Sándor - Origo

Egy ilyen típusú személyiségnek jó az, hogy be van oda szorítva?

Azért annyira mégsem helyhez kötött a munka ez. Nyilván imádok a pincében is lenni, de ma például itt vagyok Budapesten, holnap pedig már Debrecenben kóstoltatok. Állandó mozgásban vagyok. Jó ez.

Mi a helyzet azzal, hogy a magyar bor csak Magyarországon világhírű?

A magyar bor nagyon jó.

Régóta az a helyzet a boltokban, hogy egyre nehezebb választani a rengeteg jó minőségű bor közül. Tele vannak a polcok. Ugyanakkor azt gondolom, hogy vannak olyan fajták - mint például a chardonnay -, amivel nem feltétlenül szerencsés itthon dolgozni. De ilyen a sauvignon blanc is. Ha megkóstolod a hazájában, akkor be kell látnod, hogy soha nem fogsz tudni olyat készíteni. Bár lehet, hogy nem is kell, hiszen nem is ott vagy. Egy világversenyen viszont soha nem fogunk tudn elérni ezekkel a fajtákkal arra a szintre.

Syrah-val lehet?

Szerintem a vörösekkel még mindig könnyebb. Ha megnézzük a nagy világversenyeket, akkor azt láthatjuk, hogy a vörösbor hoz el arany és ezüstérmeket, nem a fehér, kivéve persze a Tokajit. Szerintem ez egy tipikusan vörösboros ország.

"Szerintem ez egy tipikusan vörösboros ország." Fotó: Csudai Sándor - Origo

És jó magyar borfogyasztók vannak?

Vannak. Egy ideje már azt a világot éljük, amelyben mindenki ért a borokhoz. Ezzel együtt itt Pesten is kialakult egy olyan borbár-világ, amelynek köszönhetően igenis trendi lett jó bort inni. Ez nagyon szuper!

Mi a cél? Hová akarnak eljutni? Szeretnének akkora névvé válni, mint mondjuk a Bock és a Gere, akiknek a borait még a sarki közértben is megtalálni?

Nem feltétlenül. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek ilyen álmaim. Mindenki szeretné azt, hogy amin dolgozik, az befusson, eljusson odáig. Apa viszont soha nem volt ilyen ambíciózus. A mai napig azt érzem rajta, hogy ő saját kedvtelésből, öröméből csinálja ezeket a borokat. Ő elvan a saját kis világában. Persze örül a visszajelzéseknek, de nem a siker hajszolása élteti. Mi most jutottunk el arra a szintre, hogy mégis csak itt van ez a 110 hektár.

Most jönnek majd az igazán nagy dolgok!