Nagymamákkal whiskyztünk, és virágot ettünk

whisky
Vágólapra másolva!
A hét elején a Bocuse d'Or válogatója miatt izgultunk, ám utána teljesen elvette a figyelmünk a nyári hőség. Szerencsére rájöttünk, melyik desszerttel tudunk harcolni ellene. A kánikula után, késő délután épp a kertben sétálgattunk, amikor megláttunk egy csomó gyermekláncfüvet a kerítés mellett nőni. Rögtön felkapkodtuk, és kirántottuk vacsorára. Meglepődtünk, amikor kiderült, hogy megálmodták a jövő zsömléjét, de akkor is, amikor összehasonlítottuk a fagylaltgépeket. Heti gasztro-összefoglaló.
Vágólapra másolva!

Ha ezt a reggelit készíti a hétvégén, ne üljön autóba

Noha épp most hagytuk magunk mögött a hétvégét, ezt a desszertet érdemes eltenni a kellemes szombat és a napsütötte vasárnap reggelekre. Legyen a reggeli egy kis málnalikőrrel ízesített francia pirítós.

Ezek a legjobb otthoni fagylaltkészítő gépek

Ugye, milyen jól tud esni egy gyümölcsös fagylalt egy tikkasztó nyári napon? Hát még akkor, ha házi készítésű! Nem kell többé jeges desszertért szaladni a boltba vagy a fagyizóhoz, ha van otthon fagylaltkészítő gép.

DeLonghi IC 8500: forgólapátjainak köszönhetően a géppel készült fagylalt még krémesebb. Ára: 16 491 forint Forrás: AromaVerde

Mindig lesz egy adag hűs desszert a fagyasztóban, amely ráadásul a saját szájunk íze szerint, friss gyümölcsökkel és adalékanyag-mentes hozzávalókkal készülhet. És még a gyümölcsök sem mennek kárba.

Megálmodták a jövő zsömléjét

Az egyetemi hallgatók egy magas rost- és fehérjetartalmú zsömle-különlegességgel szerezték meg az első helyet az élelmiszer-innovációs versenyen. A pékárut sörtörköly, illetve savófehérje felhasználásával állították elő.

Magyar szakács a tajvani világbajnokságon

A Chaîne des Rôtisseurs világszervezet által szervezett nemzetközi versenyt sokan a Bocuse d'Or előszobájának tekintik szigorú szabályai miatt. A hazai előválogatón összesen tizenkét 27 év alatti séf mérettette meg magát.

Forrás: Ákos Suba

A hazai versenyt Kiss Erik nyerte a Four Seasons étteremből, így ő képviseli hazánkat 2018. szeptember 7-én az Ifjú Szakácsok Világbajnokságán, Tajvanon.

Egyen lótuszt!

Baráti beszélgetést tervez délutánra? Netán egy kellemes estét egy jó filmmel? Legyen szó bármilyen összejövetelről, ez a könnyen elkészíthető, mégis ízletes finomság bárhol megállja a helyét.

Egyszerű, de nagyszerű ügyek a Seasons Bistro-ban

Nem a Michelin-csillagokat akarják lehozni az égről a Liszt Ferenc téri Seasons Bistro-ban, de egy ettől függetlenül is szép célt szolgálnak: egyszerű, de mégis tisztességes és jó minőségű ételekkel kínálják a térre tévedőket.

A Seasons Bistro a Liszt Ferenc tér és a Király utca sarkánál Fotó: Polyák Attila - Origo

Nincs nagy meglepetés, vannak viszont napjainkhoz igazított hagyományos fogások és finom ízek. Meg egy kellően következetes séf, Fazekas Tamás. Kóstoltunk és beszélgettünk.

Kevesebb cukor lesz az üdítőkben

Csökkentik az üdítők cukortartalmát a hazai üdítőital-gyártók: az alkoholmentes italok cukor- és kalóriatartalma 2020. év végéig 50%-kal lesz kevesebb, mint 2010-ben volt.

Nyolcadik helyen végzett a magyar csapat a Bocuse d'Or válogatóján

Pohner Ádám és csapata – Vomberg Frigyes coach, Csillag Richárd commis, valamint Hamvas Zoltán president – ott lesz jövőre Lyonban, a Bocuse d'Or-döntőn. Ádámék sikere azért is óriási dolog, mert Ádám a mezőny legfiatalabb versenyzője: mindössze 25 éves.

Pohner Ádám Forrás: @Szindbadazutazo

A magyar csapat sikerével bebizonyosodott, hogy a vidék is egyre inkább nyomot hagy országunk gasztrotérképén, hiszen Ádám a balatonszemesi Kistücsök étterem séfjeként vett részt a torinói megmérettetésen.

Ezzel a desszerttel harcoljon a nyári hőség ellen

Imádjuk a nyarat. Mármint abban az esetben, ha épp a tenger- vagy a Balaton-parton üldögélünk egy pohár hideg koktéllal a kezünkben, és nem a fülledt irodában. Szerencsére ezzel a desszerttel sokkal könnyebben vehetjük fel a harcot a kánikula ellen.

Gluténérzékenység gyerekszemmel

A cöliákia egy élethosszig tartó autoimmun betegség, amelyet a kalászos gabonákban – búza, rozs, árpa – található fehérje, a glutén okoz. Ez a leggyakoribb, élelmiszerek által kiváltott krónikus betegség Európában: száz gyerekből egyet érint.

Forrás: Shutterstock

A cöliákiadiéta zéró toleranciát jelent, és rendkívül szigorú. Ennek fényében jogosan tesszük fel a kérdést: vajon hogyan birkóznak meg ezzel a gyerekek?

Ezeket a virágokat bátran megehetjük - képek

Néhányért elég csak a kertbe kinézni. A gyermekláncfű virága például saláták és desszertek hozzávalója. Sőt, panírba forgatva akár ki is ránthatjuk.

Megmutatjuk, milyen étellel nyert ezüstérmet a magyar versenyző

Két hallgató is dobogós helyen végzett az Olivier Roellinger nemzetközi szakácsversenyen. Ramocsai Barbara ezüst-, Csukás Norbert pedig bronzérmet szerzett.

Először isznak whiskyt a nagymamák

Ezek a nagymamák még sosem ittak azelőtt whiskyt, mégsem rettennek meg tőle. Sőt, talán ez az ital lesz az új kedvencük. Lássuk, hogyan reagálnak az erős alkoholra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!