Élelmiszerbiztonsági és jelölési hibákat talált zabkásáknál a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Jelölési problémák miatt a 17 termékből 14-nél indult hatósági eljárás.
A Michelin Kalauz Main Cities of Europe kiadványát szerdán mutatták be Bécsben. A kalauzban 38 európai nagyváros legjobbnak ítélt éttermei szerepelnek.
Így már a Stand Étterem, amelyet Szulló Szabina és Széll Tamás nyitott meg 2018-ban, illetve a Babel, amely 2016-ban tárta szélesre kapuit, is büszkélkedhet egy-egy Michelin-csillaggal.
Hagyományosan citromot úgy facsarunk, hogy félbevágjuk, majd kézzel belenyomunk egy keveset a teánkba vagy a süteménybe. Ezzel azonban van két nagy probléma. Videó.
A koriander nemcsak az ételeink még finomabb és változatosabb ízéhez járul hozzá, de szuperételként számos egészségügyi előnnyel is kecsegtet: támogatja a szív- és érrendszer, valamint az emésztés és az anyagcsere normális működését.
A koriander a zellerfélék családjába tartozik, már ősidők óta használják fűszerként – mind a leveleit, mind a magját egész vagy őrölt formában. Persze nem véletlenül, hiszen már akkor is ismerték kincset érő tulajdonságait.
Az átlagos felnőttnek naponta 0,8 gramm fehérjére van szüksége kilogrammonként. Tehát ahány kilogramm, annyiszor 0,8 gramm. Egy tojás 6-7 gramm fehérjét tartalmaz.
Egyszer azt mondta nekem egy táplálkozási szakértő, hogy mindig mindennek a legegészségesebb és legtermészetesebb alternatíváját válasszam. Sok esetben ez teljesen egyértelmű.
Ilyen például, hogy a dobozos narancslé helyett inkább mi magunk facsarjuk ki a narancsot, vagy hogy előre csomagolt hasábburgonya helyett inkább megvesszük külön a burgonyát és felszeleteljük, ám nem mindig ennyire kézenfekvő a csere.
A legtöbb háztartásban már annyi bögre sorakozik a polcon, hogy egyszerűen nem férnek tőlük. Még jó, hogy itt van nekik ez a szuper konyhai trükk, amellyel spórolhatnak némi helyet – gyorsan és egyszerűen.
Az avokádó manapság az egyik legnépszerűbb gyümölcs. Tudjuk róla, hogy egészséges, hogy egy igazi tápanyagbomba, ám azt is, hogy rendkívül borsos az ára. Ettől függetlenül néha azért belefér egy-egy darab megvásárlása az elképesztő egészségügyi előnyei miatt.
Miért együnk avokádót? Az egyik oka, hogy telítetlen zsírokban gazdag, valamint A-, B-, C- és E-vitamint, káliumot, foszfort, vasat, nátriumot, kalciumot és magnéziumot is tartalmaz. Kiváló antioxidáns, és jó hatással van a szívre, valamint az érrendszerre.
A San Pellegrino által a 10 legjobb fiatal skandináv séf közé választott, mexikói származású Santiago Lastra Rodriguez hamarosan Londonban nyitja meg éttermét. Előtte azonban még Budapesten mutatja meg senkivel össze nem hasonlítható stílusát.
A királyi baba születésének napja rohamosan közeledik: a hírek szerint április végére várják. Nem csoda hát, hogy mindenki egyre izgatottabb, és egyre többet akar tudni. Szerencsére most kaphatunk néhány információmorzsát, ugyanis Meghan Markle egyik barátja elárult néhány titkot a hercegnéről.
Ez egy nagyon boldog időszak Meghan és Harry számára. Ez a baba még közelebb hozta őket egymáshoz – árulta el az egykori színésznő egy barátja. Hozzátette, hogy Meghannél csak a tiszta élet jöhet szóba. Hogy mit jelent mindez, a cikkből kiderül.
Krumplit sütni bárki tud, ám igazán jó krumplit sütni csak kevesen. Számtalan technikát ki fogunk próbálni, mire végre sikerül elkészíteni a tökéletes sült burgonyát. Íme egy újabb, amely viszont nagy eséllyel válik a kedvencünkké.
Az országos akció a húsvéti ünnepek végéig, vagyis április 22-ig tart. Az ellenőrzés-sorozat középpontjában ezúttal is a szezonálisan népszerű termékek, valamint az azokat előállító- és forgalmazó helyek állnak.
Az Under a világ legnagyobb víz alatti étterme. Sőt, Európában ez az első ilyen jellegű étterem. Az Under ugyanis Norvégiában, egy Lindesnes nevű községben található. És hogy milyen a kilátás a tengerfenékre? Nézze meg!