9+1 érdekesség, amit nem tudtunk a sóról

só
Vágólapra másolva!
Valaha fizetőeszköz volt, még a nevének eredete is ebből a szóból származik. Manapság pedig mindenki károsnak gondolja, holott semmi nem olyan jó reflux ellen. Mire gondoltunk? A konyhasóra. Arra az ásványi anyagra, amely nagyrészt nátrium-klorid. Íme 9 érdekesség, amelyet valószínűleg nem tudtunk a sóról.
Vágólapra másolva!

A só annyira értékes volt az ókori Rómában, hogy a katonákat néha azzal fizették ki. Valójában az angol salary, vagyis fizetés szó a latin sal előtagból ered, amiből a só (salt) is. Értékét az is jól mutatja, hogy valaha a „föld fehér aranyának" nevezték.

Érdekesség továbbá, hogy Japánban a sót arra használták, hogy távol tartsák a gonosz lelkeket.

Az Olaszországban található Velence a 13.század végén kereskedelmi hatalom volt, főleg a sóimport miatt. A történelemben azért volt értékes,

mert az ételeket ezzel tartósították.

Ennek köszönhetően szimbolikus jelentése is van: a tartósság és a meggyőzés metaforája lett.

Forrás: Shutterstock

Az 1920-as években a só a jódhiány okozta pajzsmirigy-rendellenesség elleni küzdelem elsődleges fegyvere volt.

Az amerikai konyhákba bevezették a jódozott sót, és a betegség szinte teljesen eltűnt.

Nem könnyű elkerülni a sót, hiszen attól, hogy mértékkel használjuk ételeink elkészítéséhez, vannak bizonyos élelmiszerek, amelyek sok hozzáadott sót tartalmaznak.

Egy 2012-es tanulmány szerint, amely a különböző országokból származó gyorséttermi menüket vizsgálta, a pizza és a hamburgerek több nátriumot tartalmaznak, mint a hasábburgonya a nagyobb kiszerelés miatt.

A szakértők szerint a tengeri só sem egészségesebb,

mint az asztali, mert ugyanolyan arányban tartalmaz nátriumot. Ha szeretnénk visszafogni a sófogyasztást, használjunk helyette természetes, aromás fűszernövényeket, mint a fokhagyma, az oregánó, a zsálya, a rozmaring stb.

Egy kis sóra azonban mindenképp szükségünk van, hiszen azon túl, hogy a gyomornak jó,

elősegíti a tápanyagok és az oxigén szállítását, lehetővé teszi az idegek számára az üzenetek továbbítását, és segíti az izmok működését.

Minden sejtünk tartalmaz nátriumot, és mivel a só a legfőbb forrása, a minimális bevitel nem árt. A WHO, vagyis az Egészségügyi Világszervezet ajánlása szerint azonban a napi ajánlott sómennyiség 5 gramm, amely körülbelül egy teáskanálnyit jelent.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!