Jó szexuális életre vágyik? Egyen rukkolát!

pár
Vágólapra másolva!
A rukkola, vagy borsmustár a Földközi-tenger térségéből származik. Levelei sötétzöldek, az íze pedig kesernyés a benne lévő olajoknak köszönhetően. Segíti a fogyókúrát, csökkenti a cukorbetegség és a szívbetegségek kialakulásának kockázatát, illetve pozitív hatással van az energiaszintünkre. Ez már önmagában is elég indok a fogyasztására. Emellett azonban tudunk még legalább hatot mondani.
Vágólapra másolva!

1. Segíti az emésztést

Mint a zöld leveles zöldségek általában, úgy a rukkola is jótékony hatással van az emésztésre. Ezért különösen ajánlott

nehezebb ételek mellé fogyasztani, mint a húsok vagy a tésztaételek.

Noha a pármai sonkás, rukkolás pizza mennyei, kezdetben pont amiatt tettek rá rukkolát, hogy könnyebb dolga legyen a gyomrunknak az emésztés tekintetében.

2. Tápanyagtartalma kiemelkedő

A vitamin- és ásványianyag-tartalma rendkívül magas: A-, B2-, C-, K-vitamin, magnézium, foszfor, kalcium, kálium, vas és szilícium is van benne. Ezeknek köszönhetően szabályozza a koleszterin- és a vércukorszintet, valamint csökkenti az egyes daganatos betegségek kialakulásának kockázatát.

Rosttartalma segíti a bélmozgást, és a belek tisztítását Forrás: Shutterstock

3. Hidratál

A rukkola 90%-a víz, amely különösen a nyári időszakban teszi tökéletes alapanyaggá.

4. Tisztítja és méregteleníti a testet

Rosttartalma segíti a bélmozgást, és a belek tisztítását. A benne található fitokémiai anyagok, az antioxidánsok és az esszenciális mikroelemek

segítenek kipucolni a szervezetben lévő toxinokat.

5. Jó kiegészítője lehet egy diétának

Kitűnő választás, ha minél több tápanyagot akarunk hasznosítani. Plusz előnye, hogy két csésze rukkola mindössze 80 kalóriát tartalmaz. Tehát bátran fogyaszthatjuk.

6. Afrodiziákum

A rukkolát az első század óta használják erős afrodiziákumként. A kutatások kimutatták, hogy a sötét leveles zöldségekben, így a rukkolában lévő antioxidánsok elengedhetetlenek az egészséges szexuális élethez.

Blokkolja azokat a környezeti szennyeződéseket és behatásokat, amelyek negatívan befolyásolják a libidót.

Ezért az ókorban gyakran készítettek rukkolából és egyéb növényekből, mint a levendula, szerelmi bájitalt. Az ókori Rómában pedig a szerencse szimbóluma volt, ezért ették rendszeresen.

Hogyan fogyasszuk a rukkolát?

A rukkola rendkívül népszerű az olasz konyhában. Használhatjuk saláták alkotóelemeként, tésztákra vagy pizzára szórva, vagy húsok mellé köretként. Ízesíthetjük vele a házi szendvicskrémeinket, sőt hozzáadhatjuk a pesztóhoz is.

Forrás: Simply Recipes

Rukkolás tészta

Hozzávalók:

  • 155 g kecskesajt, reszelve
  • 2 csésze apróra vágott rukkola
  • 1 csésze felvágott koktélparadicsom
  • ¼ csésze olívaolaj
  • 2 teáskanál összetört fokhagyma
  • egy csipet őrölt fekete bors
  • egy csipet só
  • 226 g tészta

Elkészítés:
Főzze meg a tésztát a szokott módon.
Keverje össze egy tálban a sajtot, a rukkolát, a paradicsomot, az olívaolajat, a borsot, a sót és a fokhagymát.
Amint a tészta elkészült, öntse rá a sajtos keveréket, és forgassa össze.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!