Ettől az öt zöldségtől lesz igazán tápláló a turmixunk

turmix
Vágólapra másolva!
A turmixkészítés egyre inkább begyűrűzik a hétköznapjainkba. Ez a legegyszerűbb mód arra, hogy minél több tápanyagot vigyünk be a szervezetünkbe. Főleg, ha kedvenc receptünket kiegészítjük a következő zöldségek valamelyikével. Sőt, akár váltogathatjuk is őket.
Vágólapra másolva!

Cékla

Az első turmixba csak egy kisebb méretű cékla felét tegyük bele, és fokozatosan növeljük az adagot. A cékla természetes méregtelenítő a máj számára.

Gazdag betainban, amely javítja a máj és a szív egészségét.

Sárgarépa

Tele van béta-karotinnal, így jó forrása az A-vitaminnak. Nemcsak a szem, de a bőr egészségéhez is hozzájárul. Van benne még B-, C-, K-vitamin, valamint kalcium, réz, magnézium, mangán, kálium és foszfor is.

Ha több összetevőt használunk egy-egy turmix elkészítéséhez, még több tápanyagot kapunk Forrás: Shutterstock

Zeller

A friss zeller jót tesz a vérnyomásnak és a szívnek. Egy igazi csodazöldség, minimalizálja a test gyulladásait, méregtelenít és megvédheti a sejteket is. Bogyós gyümölcsökkel párosítva igazán finom.

Uborka

Hozzájárul a vesék egészségéhez, nemcsak turmixként, hanem zöldséglé formájában is fogyaszthatjuk.

Kelkáposzta

Az egyik legnépszerűbb szuperétel több okból is: gazdag A-, B-, C- és K-vitaminban, kalciumban, rézben, mangánban és káliumban.

Nem kell a fent említett öt zöldséget egyszerre használni a turmixainkban.

Összekeverhetjük más zöldségekkel és gyümölcsökkel, de akár önmagukban is élvezhetjük őket. A legjobb azonban, ha több összetevőt használunk egy-egy turmix elkészítéséhez, hiszen így még több tápanyagot kapunk.

Próbáljuk ki a következő receptet!

A kép csak illusztráció! Forrás: Ács Bori

Almás zöldturmix

Hozzávalók:

  • 1 marék kelkáposzta, aprítva
  • 1 nagy citrom, meghámozva, felvágva
  • néhány karika gyömbér
  • 1 kisebb uborka vagy egy kígyóuborka negyede
  • 2 nagy zöldalma, apróra vágva
  • 4 egész zellerszár

Elkészítés:
Mossuk meg és vágjuk fel az alapanyagokat.
Tegyük egy turmixgépbe és dolgozzuk össze.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!