Nem csak a nagyi tud isteni körtebefőttet készíteni

körtebefőtt
Vágólapra másolva!
Már érik a körte a kertben, imádom a puha lédús húsát. Mindig azt hittem, hogy nincs jobb a friss gyümölcsöknél, de aztán megkóstoltam a nagyi körtebefőttjét. Annyira finom volt, hogy később muszáj volt nekem is ellesni a receptet. Én azóta egy kicsit továbbgondoltam a hagyományos receptet, és hozzáadtam egy kis fahéjat meg vaníliát.
Vágólapra másolva!
Körtebefőtt. A kép csak illusztráció! Forrás: Shutterstock

Körtebefőtt fahéjjal és vaníliával

Hozzávalók:

  • 6-7 db körte
  • 4 l víz
  • 1 kg cukor
  • 8 fahéjrúd
  • 2 vaníliarúd
  • 3-5 szegfűszeg
  • 1 citrom kifacsart leve
  • egy csipet szalicil üvegenként

Elkészítés:

Mossuk és hámozzuk meg, majd vágjuk fel nagyobb kockákra vagy ékekre a gyümölcsöt.
Tegyük fel a vizet főni, keverjük el benne a citromlevet, a cukrot, tegyük bele a fahéjat és a vaníliát.
Amint szirupos lesz, tegyük bele a körtét, főzzük további 20-25 percig.
Ha letelt az idő, szedjük előre megtisztított befőttesüvegekbe a körtét, majd öntsük rá a levet is.
Arra figyeljünk, hogy jusson minden üvegbe a fahéjból és a szegfűszegből.
Vágjuk fel a vaníliát, kaparjuk ki a belsejét, azt is az üvegekbe szórhatjuk.
Mindegyik tetejére tegyünk egy csipet szalicilt, jöhet rá a celofán, zárjuk le és tegyük száraz dunsztba, amíg teljesen kihűl.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!