Mit tegyünk az életlen sajtreszelővel?

egy konyhából sem hiányozhat, konyhai eszköz
A reszelő többcélú: a kemény sajtoktól a csokoládén át a citromhéjig és a zöldségfélékig bármit lereszelhetünk vele
Vágólapra másolva!
Minél öregebbek konyhai eszközeink, annál inkább elhasználódnak. Ez persze természetes jelenség, ugyanakkor sokan nem tudják, hogyan varázsolják őket újra olyanná, mint amilyenek fénykorukban voltak. Vegyük például a konyhai reszelőt, amely bár elkophat, mielőtt megválnánk tőle, inkább élezzük meg újra!
Vágólapra másolva!

Nálunk a konyhai reszelő szinte minden nap előkerül a főzés során. Tegnapelőtt sajtot reszeltem vele a melegszendvicshez, tegnap káposztát a párolt káposztához, ma pedig fokhagymát a pörkölthöz. Nem csoda hát, hogy egy idő után azt veszem észre: nem tündököl már régi fényében.

Nagyon könnyű megélezni a sajtreszelőt Forrás: Msn.com

Ilyenkor persze mehetünk rögtön a boltba, és vehetünk újat, de minek? Van egy sokkal költséghatékonyabb módszer is, aminek köszönhetően nem kell állandóan lecserélni a reszelőnket. Ráadásul nagyon könnyű dolgunk lesz.

Mindössze egy nagyobb darab csiszolópapírra van szükségünk ahhoz,

hogy újra élessé varázsoljuk a reszelőt. Dörzsöljük át először lefelé, majd felfelé, utána oldalra, végül körkörös mozdulatokkal. Ha végeztünk, akkor ideje letesztelni!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!