Magyarország Tortája: tökéletes ízhatást ad az ellentétek fantasztikus párosítása

Budapest, 2024. augusztus 1. A Mákvirág torta, Magyarország tortájának egy szelete az államalapítás és az államalapító Szent István király ünnepének rendezvényeit beharangozó sajtótájékoztatón az Országház Vadásztermében 2024. augusztus 1-jén. MTI/Hegedüs Róbert
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
Vágólapra másolva!
Kifogástalan, magával ragadó ízeket alkottak idén is a legjobb cukrászok. Az idei Magyarország Tortája (vagyis tortái, kettőt is választanak) eszméletlenül finomak. A kornak megfelelően az alkotóelemeik elképesztően különbözőek, pont ettől olyan jók. Krémesek és roppanósak, savanyúak és sósak. Mi már ettünk belőlük, és ezt javasoljuk mindenkinek.
Vágólapra másolva!

Gyerekkorom süteményei és a maiak között talán a legnagyobb különbséget az jelenti, hogy utóbbiakban óriási hangsúlyt fektetnek a sokszínűségre. Igaz ez a textúrára és az ízvilágra is. Egy-egy finomságban egyszerre jelenik meg a krémes és a ropogós, a sós és a savanyú. Ami persze igazi ízbombát jelent. Nincs ez persze másként a minden évben megválasztott, legfinomabb sütemény esetében sem, Magyarország tortája is pont ilyen. Sőt, az elmúlt időszakban megszokhattuk, hogy az év tortájának, illetve tortáinak nagyon különleges kell lenniük.

Ország Tortája
Az ország tortája Fotó: MCI

Az ország tortája: így választják meg

Magyarország születésnapi tortáját minden évben az államalapítás ünnepén mutatják be. Illetve egészen pontosan az előtt kevéssel választják meg a győztest, majd augusztus 19-től kapható egyes cukrászdákban. Én magam a Várkert bazárban ettem, a tűzijáték előtt néhány órával.

Ország Tortája
Fotó: Purger Tamás / Budapest, 2024. augusztus 20. Mézeskalács szívek a Magyar Ízek Utcája. Az ország tortája a Várkert Bazárban is nagyon népszerű volt 2024. augusztus 20-án. 
MTI/Purger Tamás

Magát a megválasztott tortát sok helyen egész évben lehet kapni. És néhány helyen, néhányat az előző évek nyertes tortái közül. A versenyre minden évben neves cukrászok jelentkeznek. A kiválasztást pedig egy neves szakmai zsűri végzi. Kettőt választanak meg, egy cukrosat és egy cukormenteset. Utóbbi kategóriában a versenyzőknek fehér liszt, cukor, mesterséges adalékanyag és tartósítószer nélkül kell elkészíteniük tortájukat.

No de nézzük az idei finomságokat! Én magam a piros, zöld, elegáns „Zöld Málna”-t választottam. Ez a cukormentes győztes. 

Ország Tortája
Magyarország Tortája, a cukormentes győztes Fotó: Egy Csepp Figyelem Alapítvány

A tortát Novák Ádám és Csonka László, szegedi cukrászok készítették, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által jóváhagyott alapanyaglistát alapján.

A tortaszelet már megjelenésében is tekintélyt parancsoló. Gyönyörűek a színei. 

A torta piros, mint a málna, zöld, mint a pisztácia, elegáns, mint a rózsa. 

És pont, mint ahogy írják, habkönnyű, ugyanakkor a pisztácia miatt ropogós. Itt jön be az, amit fentebb írtam: az ellentétek gyönyörű találkozása: 

  1. a habkönnyű málnazselé, 
  2. a pisztácia roppanása, 
  3. a málna savanyú, fanyar íze, 
  4. és a pisztácia sóssága. Egyszerűen úgy tökéletes, ahogy van. 

Mindezt a rózsavíz teszi még különlegesebbé. 

Bevallom, a társaságomból ez utóbbit többen is kiemelték, én magam viszont nem éreztem. A fehércsokoládét – amiből szintén került bele – azonban igen. A tortát még szebbé teszik a tetejére szórt rózsaszirmok, amelyek gyakorlatilag megkoronázzák.

Nem kevésbé különleges a másik, Magyarország Tortája, a Mákvirág, amely Kovács Alfréd váci cukrász alkotása, aki szellemesen meg is jegyezte, hogy „a világ legmákosabb emberének érzi magát”.

Ország Tortája
Magyarország Tortája
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Mák, mákolaj, fekete ribizli és fekete szezám – ezek a sütemény alkotóelemei, és itt azt kell kiemelnem, hogy az elsőre furcsa összeállítás milyen harmonikus ízélményt tud nyújtani. Hogy pontosan megvan mindennek a helye, amikor az ember a villájával merőleges irányban teljesen átvágja a tortát, és azt a szájába teszi. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni: külön-külön is nagyon finomak az alapanyagok, de így együtt valóban tökéletes harmóniát ad.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!