Magyar katonákat lőttem halomra az olasz Alpokban

Az Electronic Arts és a DICE merészet lépett, amikor a legújabb Battlefield-játékuk alapjául az I. világháborút választották témának. A kurázsi viszont ki is merült ennyiben, és végeredményben kaptunk egy teljesen átlagos játékot: szórakoztató és tartalmas, de hatalmas újdonságokat hiába várunk. 

A Battlefield-sorozat már 2002 óta szórakoztatja az FPS-ek és az online lövöldözős játékok rajongóit, az elmúlt másfél évtizedben többször megjártuk a II. világháborút, Vietnamot, a távoli jövőt, harcolhattunk napjainkban, sőt még egy rendőrös/rablós mellékág is készült Battlefield Hardline címmel.

A frissesség már nagyon ráfért a tucatnál is több részt számláló szériára, és az Electronic Arts égisze alatt fejlesztő DICE meglépte azt, amire nem sokan számítottak: a Battlefield I-re keresztelt játékukat az I. világháborúba helyezték, egy olyan fegyveres konfliktusba, ami (érthető módon) nem túl népszerű az akcióorientált videojátékok körében.

A „témaválasztás” ugyan jól sült el, hiszen a játékos közösséget rendesen felcsigázta az eddig jobbára hanyagolt miliő, ugyanakkor a végeredmény nem több tisztességes iparosmunkánál. A Battlefield I egy szépen összerakott játék, ami helyenként ügyesen idézi meg az I. világháborút, de néhány érdekes újítást leszámítva nem nyújt sokkal többet az elődeinél.

Bemelegítés

A Battlefield-széria hagyományosan az online küzdelmekre helyezi a hangsúlyt, és nincs ez másképp most sem, de azért szokás szerint kapunk egy kampányt is, amiben öt (plusz egy) szereplő kalandjain keresztül ismerkedhetünk meg az I. világháború poklával.

A fejlesztők igyekeztek változatos képet festeni a „nagy háborúról”, emberi történeteket kapunk harci feladatokba csomagolva, ám a körítés és a narratíva egyáltalán

nem annyira megkapó, hogy feledtesse a többlépcsős küldetések oktatómód-ízét.

A legelemibb dolgokat a Harlem Hellfighters tagjait irányítva ismerjük meg az prológusban, aztán megtanulunk tankozni a németek ellen Franciaországban, a repülős gyorstalpaló után London felett vívunk légi csatát, kapunk ízelítőt az olasz hadszíntérből, lóhátra pattanhatunk Gallipoliban, majd Arábiai Lawrence vezetése alatt törhetünk borsot az Oszmán Birodalom orra alá.

A küldetések ugyan változatosak, sőt a tankos és Mezopotámiában játszódó rész még azt is megengedi, hogy a saját stílusunknak (lopakodva, járművezve, rambózva) megfelelően végezzük el a ránk bízott feladatokat, de a Battlefield I egyjátékos módja

lényegében ugyanolyan, mint az összes többi FPS az elmúlt két évtizedből.

Egyszemélyes hadseregként törünk előre, és néhány kivételt leszámítva egy pillanatig sem érződik, hogy itt nemzetek és hadseregek feszülnek egymásnak.

Jóból is megárt a sok

A több részre bontott kampányban nyoma sincs az olyan hátborzongató részeknek, mint a Medal of Honor: Allied Assult partraszállós pillanatai, és a hatodik történet utolsó feladatánál, amikor egy páncélozott vonatot kellett elpusztítani, már alig vártam, hogy vége legyen az egésznek – pedig nyolc óra sem kellett, hogy „végigszaladjak” minden karakter sztoriján.

Személyes történeteket kapunk, de még ezek sem tudják feledtetni az egyjátékos rész oktatómód-ízét Forrás: Electronic Arts

A fejlesztők ráadásul többször elvetik a sulykot, vannak küldetések, ahol meg sem próbálják átadni az I. világháború borzalmait. Ehelyett egy Michael Bayt megszégyenítő pályán kell Zeppelinek ellen vonulni egy duplafedelűvel, sőt attól sem riadtak vissza, hogy az olasz Arditi egység tagjaként páncélos terminátorként küldjenek be a Dolomitok sziklái közé.

A realitás amúgy sem erőssége a játéknak, de ennél a két küldetésnél teljesen elgurult az alkotók gyógyszere, és hiába látványos a végeredmény, a kivitelezés azért

csúnyán beleront a korábban viszonylag szépen felépített borongós, nyomorult hangulatba.

Az Avanti Savoia névre hallgató küldetéssorozat egyébként az egyetlen olyan rész a kampányban, ahol előkerülünk mi magyarok, vagyis a Monarchia, ám nem játszható nemzetként, hiszen itt épp az a feladatunk, hogy osztrák és magyar katonákat lőjünk halomra, miközben egyre mélyebbre hatolunk az Alpok csúcsai között. Később ugyan magunkra ölthetjük a Monarchia uniformisát, de az már a multiplayer, és ezzel el is érkeztünk a Battlefield I lényegi részéhez.

A játék egyes részeit még Michael Bay is megirigyelné, viszont ezt semmiképp nem dicséretnek szánjuk Forrás: Electronic Arts

Soha véget nem érő háború

A többszereplős játékmód ezúttal kilenc különböző térképpel és hat játékmóddal érkezett, és pontosan azt az élményt nyújtja, amit vártunk tőle: csapatalapú, hihetetlenül dinamikus küzdelmeket, amelyek a bevethető járműveknek és a rombolható környezetnek hála elképesztően látványosak is egyben.

A csapatmunka elengedhetetlen az igazán ütős játékélményhez. Egyedül is lehet játszani, de minek...? Forrás: Electronic Arts

Akárcsak az elődei, a Battlefield I is akkor a legélvezetesebb, ha a barátainkkal egy szakaszba verődve érkezünk a csatatérre, ugyanis az összedolgozás és a csapatmunka elengedhetetlen az eredményességhez. Persze lehet játszani „egyedül” is, bármilyen random társulathoz csatlakozva, mindenféle kommunikáció nélkül, még a folyamatos fejlődés is adott, hiszen szinte mindenért pontot kapunk, de

a nagybetűs élményt akkor élhetjük át, ha közösen izzadjuk ki a győzelmet.

A felállás egyébként a szokásos: egyrészt vannak a már jól bevált játékmódok (Conquest, Domination, Rush, Team Deathmatch), és a harcokban az évek során jól bevált szerepkörök (Assault, Medic, Support, Recon) egyikében vehetünk részt. Ami újdonság, az a War Pigeons és az Operations játékmód.

A többjátékos részben már az Osztrák–Magyar Monarchia uniformisában is harcba szállhatunk Forrás: Electronic Arts

Előbbiben galambokat kell megszerezni és adott ideig megtartani a sikerhez, míg az utóbbi elhozza a totális háborút, ahol egyszerre 40 vagy 64 játékos küzd meghatározott pontok birtoklásáért, majd az adott kör nyertes csapata eltolja a frontot a térkép egy másik szeletére, ahol újabb pontok birtoklásáért folytatódik a küzdelem.

Ezekben a csatákban minden benne van, amiért imádjuk a Battlefield-et: romba dőlő épületek, tankok, harckocsik és repülők, időjárási elemek (homokvihar, köd, eső), sőt előkerülnek a behemótok (léghajó, páncélozott vonat, romboló) is, amiket a vesztésre álló csapat hívhat be a harctérre, hogy megfordítsák a küzdelem menetét.

Néha egészen elképesztő csatákban vehetünk részt, a látványtól leesik az állunk Forrás: Electronic Arts

A ránk váró térképek hihetetlenül részletesek és változatosak, a járművekkel bejárható pályák pedig hatalmasak, és örvendetes újdonság, hogy az alap szerepkörök mellé megérkeztek a „járműves” változatok is (tanker, pilot, cavalry). Velük repülhetünk, rombolhatunk és lovagolhatunk, cserébe viszont a bevált kasztoknál gyengébb felszereléssel rendelkeznek, ha jármű vagy hátas nélkül maradnak.

Ennek a változtatásnak hála már csak azoknak érdemes beülni a tankok és repülőgépek volánja mögé, illetve a pacik nyergébe, akik tényleg használni akarják őket a harcban, és nem csak szállítóeszközként tekintenek a csatákat megfordítani képes lehetőségekre.

Jó ez, de meddig...?

A Battlefield-élmény megvan, akadnak értékelhető újdonságok, viszont van egy aprócska bökkenő, ami miatt a Battlefield I nem feltétlenül ér a Bad Company 2 és a Battlefield 3 nyomába. Hiába van folyamatos fejlődés, megnyitható és módosítható fegyverek, járművek, kiegészítők és skinek egész sora, nagyjából húsz-harminc órányi multizás után

könnyen lehet olyan érzésünk, hogy már tényleg mindenünk megvan, és mindent láttunk.

Persze a győzelem íze mindig nagy élmény, de az említett elődökkel szemben a Battlefield I viszonylag hamar kifogy azokból az extrákból, amikért érdemes küzdeni, és ha nincs mellettünk egy lelkes csapat, vagy nem akarunk még többet költeni a jövőben érkező fizetős kiegészítőkre, akkor lehet, hogy 40-50 óra játék után ott találjuk magunkat, hogy nem lesz több motivációnk, hogy elővegyük a játékot.

A játék nagyon messze van a realitástól, de vannak momentumai, amelyek képesek pár pillanatra visszaadni, hogy milyen lehetett valójában a „nagy háború” Forrás: Electronic Arts

Ebben persze közrejátszik az is, hogy hiába kaptunk új játékmódokat, és hiába változtak a játékban betölthető szerepek, lényegében csak egy fényesre csiszolt Battlefield-et kaptunk, I. világháborús díszletek között. Precízen összerakott, élvezetes multival megáldott program, de a hideg, jól kimért profizmus mellől hiányzik valami, amitől az ember igazán, hosszú hónapokra szerelembe esne.

A sors fintora, hogy a Battlefield I-gyel párhuzamosan kiadott Titanfall 2-ben pont megvan az az extra, ami a DICE munkájából hiányzik, viszont az őrületes hype és a szerencsétlen megjelenési dátum miatt az óriásrobotos lövölde háttérbe szorult, és sokan nem is sejtik, hogy Respawn Entertainment játéka az idei ősz egyik legkellemesebb meglepetése, főleg ami a multiplayerélményt illeti.

A Battlefield I 2016. október 21-én jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, tesztünk a PS4-es verzió alapján készült.