Dobozba zárt hangok

Vágólapra másolva!
Már rég túlnőtt a hangfalválaszték a kételemű, Sokol rádió jellegű kezdeti megoldásokon, széles skálán állnak a rendelkezésünkre a különböző PC-s hangrendszerek. Összeállításunk az újdonságok bemutatásával kínál segítséget a választáshoz.
Vágólapra másolva!

Amióta a hangkártya alaptartozékká vált a PC-s világban, adott a kérdés, hogy milyen eszközökkel szólaltassuk meg a hangját? Ma már a legolcsóbb kártya is sztereó hangot bocsát ki, így a két hangszóróból álló készletek jelentik a minimumot.

Ezen a területen számos gyártó képviselteti magát, hiszen gyártásuk rutinmunkává vált. Régebben a hangkártyán is elhelyeztek gyengébb teljesítményű - és ezzel arányos minőségű - erősítő áramköröket, így azok passzív hangszórókkal is használhatók voltak. Mára az erősítő áramkör - általában - a jobb oldali hangfalba költözött, ami lényegesen jobb hangminőséget eredményez, hiszen a számítógép nagy frekvenciás alkatrészei nem keltenek zavart az erősítésben.


Forrás: ORIGO


Genius K-16


Természetesen méreteiből adódóan és mélynyomó doboz hiányában korlátokba ütközünk a basszus tekintetében, magas hangerőnél is érezhető a torzítás. Némi mértéktartással azonban - ha nincs szükség az egész lakótelepet betöltő hangerőre - kellemes társ a Genius hangrendszere.

Mélyrepülés indul

Háromelemű készletek is évek óta kaphatók már elfogadható áron, ezek a hangfalak kis méreteiből adódó korlátokat kívánják feloldani a mélyhangok átköltöztetésével. Beépített elektronika szűri ki az alacsony frekvenciás hangokat, ezeket egy nagyobb méretű, csak erre szakosodott hangláda "nyomja". Így a hangfalak foglalkozhatnak a közép- és magas tartományokkal, ahol sokkal kevésbé torzítanak. A tisztább, erősebb basszusnak köszönhetően sokkal élménydúsabb velük a zenehallgatás vagy akár a játék. Mivel a mély hangok spektrumán az emberi fül irányérzékelése minimális, nem kell a doboz elhelyezésén aggódnunk, nyugodtan tehetjük a sarokba, lefordíthatjuk az alsó szomszéd felé, végül legtöbbször az asztal alatt kap helyet a brummogó.


Forrás: ORIGO


Philips A2.310




Sajátos formatervezési vonalat képvisel a TEAC PowerMax 600-as modellje. Lekerekített formái, ezüst színe és a szatellitek neonkék jelzőfénye igencsak futurisztikus külsőt kölcsönöznek számára. Tíz és fél centiméteres tányér dolgozik a mélynyomó egységben, a tornyokban alig feleakkora. Hasznos összteljesítménye 25 watt, ehhez képest hangerőben kissé elmaradt a várakozásainktól. Hangminősége jó, csak a teljesítmény maximumának közelében érzékelhető némi zavaró torzítás. Tervezői asztalra szánták - erre utalnak a rövid kábelek is -, különösen ezüstös színű PC-k mellett mutat jól. Ebben az összefüggésben kissé hiányoltuk a fülhallgató-csatlakozót, mégis összességében kedvező benyomást tett ránk az ezüstös masina.

Mélységben

Csupán két füllel áldott meg minket a Teremtő, mégis ehhez olyan precíziós irány- és visszhang-kiértékelő rendszer kapcsolódik, hogy elég pontosan el tudjuk dönteni, a hang forrása előttünk, vagy mögöttünk helyezkedik-e el. Ezért aztán nem állt meg a világ a két- és háromelemű hangsugárzóknál, megjelentek a négy-, öt-, hatdarabos készletek. Megfelelő irányban helyezve el az elemeket pozicionálhatók a hangok, így játék közben vagy DVD-lejátszáskor teljesebb lehet az élmény.

Általában mélynyomóval kiegészítve csomagolják a legegyszerűbb ilyen rendszereket is, jó példa erre a Philips A2.510-es modellje, amely egy lépéssel megy tovább, mint a fentebb említett A2.310-es. Hátsó hangszórópárral egészíti ki a készletet, amelyet főként DVD-lejátszáskor és akciójátékokban használhatunk ki, ha szoftvereink és hangkártyánk ezt támogatják. Teljesítménye összességében a hátsó szatellitpárral növekedett, egyebekben ugyanazt a minőséget nyújtja, mint a háromelemű változat.





Logitech Z-560






Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!