A társaságok közleménye szerint az új szerződés a hosszú távú előremutató különbözeti költségek módszerén (Long Run Incremental Cost - LRIC) alapul. A LRIC árait a Hírközlési Döntőbizottság (HDb) is jóváhagyta. Az eTel Magyarország a távközlés liberalizációs folyamatának kezdetén, 2002 januárjában nyújtotta be az összekapcsolásra vonatkozó első ajánlatát a Matávnak.
Az eTel volt Magyarországon az első nem-mobil távközlési szolgáltató, amely az új hírközlési törvény feltételei szerint kötött összekapcsolási szerződést egy másik telekommunikációs szolgáltatóval, a Pannon GSM-mel, majd a többi szolgáltató vállalattal is sorra megállapodott.
A Matávval az első megállapodást 2002 májusában kötötte az eTel, amely akkor a teljesen felosztott költségek módszerén (Fully Distributed Cost - FDC) alapult. A HDb május 19-én fogadta el a Matáv új, az Európai Unióban bevett szabályok (LRIC) szerint számított hálózat-összekapcsolási és bérelt vonali referenciaajánlatát, az úgynevezett MARIO-t. Az újonnan elfogadott összekapcsolási díjak 18-37 százalékkal kisebbek a korábbi díjakhoz képest.