Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) közlése szerint a program három fő projektből áll. Az első projekt az IKON (Interaktív önKormányzat ONline) név alatt futó, kéthetente minden önkormányzatnak postai és elektronikus úton is elküldött oktatási/szemléletformáló anyag. A második projekt ezzel párhuzamosan egy "roadshow" jellegű prezentáció sorozat, harmadikként pedig kialakításra kerül három mintatérség, melyeken keresztül bemutatják, hogy az önkormányzatok milyen szolgáltatásokat képesek nyújtani.
A program, amely élvezi a Miniszterelnöki Hivatal, az IHM, valamint a Belügyminisztérium támogatását, az iTársadalom Egyesület és a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Államigazgatási Karának eGovernment Kutatócsoportjának együttműködéséből született.
A program időtartama alatt meghirdetésre kerül az "Intelligens Település Verseny", mellyel a szaktárca ösztönözni szeretné a településeket, az önkormányzatok dolgozóit, és a kistérségeket a programban való interaktív részvételre. verseny résztvevői az EU-kompatibilis, ügyfélbarát elektronikus ügyintézés létrehozása mellett nagy értékű fejlesztési támogatásokban is részesülhetnek.