November 12-13-án került megrendezésre a Kihívások és lehetőségek a szakképzés és az elektronikus távoktatás területén a csatlakozásra váró országok számára címet viselő konferencia. A kissé száraz felvezetés ellenére a téma - a kommunikációs technikák támogatta tanulás - rendkívüli izgalmakat rejt, hiszen joggal feltételezhető, hogy a hálózat életünk újabb fontos területén készít elő kisebbfajta forradalmat.
Az e-learning néven is emlegetett újmódi megközelítés szakértői egyetértenek abban, hogy maga a technika csupán eszközt biztosít a hagyományos tanulás és pedagógia amúgy is küszöbönálló változásaihoz. Az új szemlélet szerint ma már nem elegendő a tudás átadása - annak hatékony alkalmazásához képességfejlesztés és gyakorlati tapasztalat is szükséges. Mindez már csak azért is igaz, mert számos területen a tudás rendkívül gyorsan, az informatikában például akár fél évente elavul. Az alapinformációk konkrét helyzetekben való kreatív alkalmazásának képessége szintén a tanítás céljai közé került, s ennek megvalósításához új eszközökre van szükség. Az Európai Unió oktatással kapcsolatos irányelvei között ezért is kapott kiemelt helyet az élethosszig tartó tanulás ("life-long learning") koncepciója, illetve annak a célnak a megfogalmazása, hogy az oktatás egyre inkább kerüljön át az intézményi keretek közül a munkahelyi és az egyéni képzés színtereire.
Az alapkoncepció ...
Az e-learning, azaz a hálózaton közvetített oktatás ezt a koncepciót hivatott hatékony formákkal támogatni. A távtanulás a tanuló haladási iramában, illetve a tanulás helyszínében kötetlen volta miatt jobban alkalmazkodik korunk életstílusához, ugyanakkor a rendelkezésre álló interaktív lehetőségek (mint például a tanulócsoport online kommunikációja avagy a szimulációs technikák) új eszközöket adnak az oktatók kezébe. Ezek segítségével érhető el, hogy a hagyományos tanulás, amely lényegében a tudás memorizálásra épít, átadja helyét a megértésre fokuszáló pedagógiai módszereknek.
Abban azonban a rendezvény összes előadója egyetértett, hogy az emberi tényező minden technológiai újdonság ellenére is megkerülhetetlen. Továbbra is csak az fog tanulni, aki tanulni akar, s továbbra sem hagyható ki a rendszerből az oktatói segítség, visszajelzés eleme.
... és a tapasztalatok
A konferencia szembeszökő tanulsága volt, hogy míg az unióból érkezett előadók kiforrott elméletek talaján álló gyakorlati sikerekről számoltak be, addig a csatlakozásra váró országok szakértői elsősorban az e-learning elfogadtatására irányuló kísérleteiket, illetve az újdonság elterjedését gátló anyagi és szemléletbeli akadályokat mutatták be.