IndyCar Series

Az amerikai versenyzési formákkal kapcsolatban a nagy vízen innen sajnos még manapság is rengeteg félreértés van, ami azért érthetetlen, mert igazán nem bonyolult.

INDIANAPOLIS 500 - "GREATEST SPECTACLE IN RACING"
A világ leghíresebb versenyének története a múlt század elején kezdődött, mikor is a helyi bíróságon 1909. február 9-én 250 ezer dollár alaptőkével bejegyezték az Indianapolis Motor Speedway Companyt. A céget négyen alapították (Carl Fisher, Arthur Newby, Frank Wheeler és Jim Allison - mindannyiuknak az autóiparban voltak érdekeltségeik) azzal a céllal, hogy létrehozzák a kor legnagyszerűbb versenypályáját. A tulajdonosok 2-5 mérföld közötti hosszúságú vonalvezetésben gondolkodtak (mivel Amerikában vagyunk, természetesen csak ovál forma jöhetett szóba), és a számtalan terv közül egy 2,5 mérföldes elképzelést választottak ki, ami egy, a sarkainál lekanyarított téglalapra hasonlított, és alapjaiban a mai napig megmaradt olyannak, amilyennek a tervezők 94 évvel ezelőtt megálmodták.

A pálya megnyitására június 5-én került sor (43500 néző látogatott ki egy hőlégballon bemutatóra), az első autós hétvégét augusztus 19-21-én tartották, de a három nap alatt bekövetkezett öt haláleset (2 versenyző, 1 szerelő és 2 néző) az elkövetkezendő évek tragédiáit vetítette előre. Idáig összesen 72 haláleset történt, ebből 6 az Indy 500-at megelőző években. 1991-ben egy részeg fiatal kocsival belógott a pályára és összetörte magát, 2000-ben pedig a Formula 1-es versenyen három néző a lakókocsijában szén-monoxidmérgezést szenvedett. Magán a versenyen 1996-ban volt az utolsó haláleset, amikor is Scott Brayton az edzésen a második kanyarban a falnak csapódott.

A borítás eleinte un. dirt volt, ami zúzott kő és kátrány keverékét jelentette, de hamarosan szilárd burkolatra cserélték, amihez nem kevesebb, mint 3,2 millió darab téglát használtak fel (innen ered a pálya beceneve is: "The Brickyard").
Néhány kisebb súlyú verseny után az első igazi 500 mérföldes versenyt 1911. május 30-án rendezték (ezt a napot nevezik Memorial Day-nek), Ray Harroun nyert kemény 74.602 mph-s átlaggal (ne számoljatok, ez 6 óra 42 perc versenyidőt jelent!). Lewis Strang indulhatott az első rajthelyről, mivel ő adta le leghamarabb a nevezését. Abban az időben a kétüléses autók voltak a megszokottak, a társként utazó szerelő ugyanis azonnal el tudta hárítani az apróbb problémákat, és a vezetőnek is tudott információkat adni az ellenfelek helyezkedésével kapcsolatban. Harroun viszont egyedül ment (a kisebb súly miatt gyorsabb volt - jól okoskodott az öreg), segítségként középre felszerelt egy tükröt, amiben látta a háta mögött történteket (feljegyzések szerint ez volt a világ első visszapillantója).

Az azonos erőviszonyok érdekében 1912-től szabályban rögzítették, hogy az autóban hány személynek kell helyet foglalnia (szinte évente változott, hogy egy vagy két fő a minimum), véglegesen 1938-tól engedélyezték az együléses versenygépeket. Időközben 1927. augusztus 15-én egy első világháborús ász pilóta, Eddie Rickenbacker vásárolta meg a pálya tulajdonjogát, majd a második világháború után - mintegy új lendületet adva a dolgoknak -, 1945. november 15-én a Hulman család vette meg a pályát 750 ezer dollárért, ami a mai napig a birtokukban van. Az eltelt évtizedek alatt több millió dollárt költöttek a pálya és környezetének fejlesztésére: a lelátókon kicserélték vagy létrehozták az ülőhelyeket (napjainkban 319 ezer néző a pálya befogadó képessége, a világon a legnagyobb sportlétesítmény), 1961-ben elkészült a fedett Paddock tribün, 1963-ban megnyílt a Speedway Motel, 76-ban a Hírességek Csarnoka (Karácsony kivételével minden nap nyitva van, ha valaki arra jár, feltétlenül nézze meg), 1985-ben pedig 96 új garázst húztak fel. A pálya borítása is haladt a korral.

1961-ban az akkorra már elavult téglákat felszedték és aszfaltot terítettek le (csak a célvonalnál hagytak meg 9 sort), amit 1976-ban, 1988-ben és 1995-ben is felújítottak, de apróbb javításokat évente végeznek. 1994-től a NASCAR is tart versenyt a pályán (Brickyard 400), 2000-ben pedig a Formula 1 ezen a helyszínen tért vissza az Egyesült Államokba (U.S. Grand Prix).

Sajnos olyan érdekességek részletezésére már nem maradt hely, minthogy pl. a híres mondat ("Gentlemen, Start Your Engines!") Wilbur Shaw nevéhez fűződik még a 40-es évek végéről, vagy a tejivás legendája, miszerint az 1933-ban első helyezett Louis Meyer célbaéréskor hideg innivalót kért, és csak egy tejesüveg volt a közelben; 1946-tól a győztest mindig várja egy üveg tej, amit kutya kötelessége meginnia, már csak a hagyomány miatt is.

Leg... leg... leg...
Legtöbb győzelem: 4 (A. J. Foyt Jr., Rick Mears és Al Unser)
Legidősebb győztes: Al Unser (1987-ben 47 évesen és 360 naposan)
Legfiatalabb győztes: Troy Ruttman (1952-ben 22 éves és 80 napos volt)
Leghátrábbról győztes: 28. Ray Harroun (1911) és Louis Meyer (1936)
Legtöbb rajt: 35 A.J. Foyt Jr. (1958-1992)
Legfiatalabb induló: A. J. Foyt IV, aki idén napra pontosan 19 évesen állt rajthoz (a versenyen egyébként 18. lett)
Legtöbb induló: 42 (1933)
Legtöbb nevező: 117 (1984)
Legtöbb pole: Rick Mears (6)
Leggyorsabb kör: Arie Luyendyk 1996-ban, 237.498 mph (382 km/h)
Első leggyorsabb kör: 84.250 mph Teddy Tetzlaff egy Fiattal (1912)
Legtöbb csere az élen: 29-szer (1960)
Legkisebb különbség a célban: 0.043 mp (Al Unser Jr. és Scott Goodyear, 1992)
Legnagyobb különbség: 13 perc 8.4 mp (!) 1913-ban Jules Goux és Spencer Wishart között
Legnépesebb család: Unser (Louis 1940-ben tesztversenyző, 3 testvér: Jerry, Bobby és Al, és azok fiai: Johnny, Robby és Al Junior - utóbbi idén is indult)
Hölgyek: 93 év alatt négy induló, legjobb rajthely: 6. (Lyn St. James, 1994, összesen 7 start), legjobb eredmény: 9. (Janet Guthrie, 1978, 3 indulás), Desire Wilson (1982-ben nem tudta magát kvalifikálni), és Sarah Fisher (aki ma is aktív, az IndyCar Seriesben versenyzik), eddig zsinórban négyszer indult, de csak egy 24. helyre futotta