Csak Észak-Amerikában félmillió darab kelt el a Crystal Key első részéből, ami igen szép siker manapság egy kalandjátéktól. Szerencsére már a folytatás is elkészült, mely terjesztéséhez hozzá is kezdett az Adventure Company. A Crystal Key II-ben sincs más dolgunk, mint megtalálni a kulcsot, mely segítségével békét hozhatunk a világra. Lehet, hogy ez a mondat úgy hangzott, hogy nincs is ennél egyszerűbb feladat, amiről szó sincs, hisz a fél univerzumot be fogjuk barangolni, míg megleljük kincsünket. Ezen univerzum egy pompás, előrenderelt képekből álló világot jelent, melyen galaktikus birodalmak, valamint idegen fajok osztozkodnak. Minden fajnak és birodalomnak megvan a maga története, melyek megismerése már eleve élvezetessé teszi a játékot. Kalandjaink során rengeteg NPC-vel beszélgetünk, és ajánlatos figyelnünk, hisz akár egy félmondat, vagy elejtett célzás is nagy segítséget jelenthet a fejtörők megoldásában.