![]() |
![]() Steve Case Fotó: Fred Prouser |
A hordozható internetes készülékeket Linux operációs rendszer működteti, a weboldalak kezelését pedig a Gecko nevet viselő oldalmegjelenítő motor végzi, amely az AOL-Netscape és a Mozilla legújabb közös fejlesztése. A Gateway-jel kötött szövetség keretében három, az AOL hálózatát használó, internetezésre alkalmas eszköz készül el.
Az első, amely kifejezetten otthoni, konyhai használatra van tervezve, egy sík képernyőből és egy vezetéknélküli billentyűzetből áll, várhatóan még az idén forgalomba kerül. A képernyő tetszés szerint elhelyezhető a konyhában: rátapasztható a mikrohullámú sütő előlapjára, vagy akár tálcaként is szolgálhat egy csésze kávé mellett.
A következő eszköz 2001-ben lát napvilágot, vezetéknélküli kapcsolatot használva csatlakozik a házban bárhol elhelyezhető alapegységhez. A vékony internet-tábla digitális kamerát és érintőképernyőt tartalmaz, tulajdonosa kedvére hurcolhatja a lakásban.
A harmadik eszközről keveset tudni egyelőre, Steve Case azonban annyit elárult, hogy a tervezésénél az olcsóságot tartják elsőrendű szempontnak, valamint az eszközt fel kívánják ruházni a televíziók nyújtotta lehetőségekkel és szolgáltatásokkal.
(ZDNN)
Ajánló: