Az i2010 névre keresztelt program célja, hogy átfogja, korszerűsítse és kibővítse az Európai Unióban rendelkezésre álló szabályok és eszközök körét az úgynevezett digitális gazdaság előmozdítása érdekében. A stratégia egyebek között a kutatások szaporításából, az érintett iparágak közötti partnerségi kapcsolatok kiterjesztéséből, a jogi keretek pontosításából, valamint a szélessávú és biztonságos internetkapcsolat segítéséből áll.
Viviane Reding, a témáért felelős EU-biztos a stratégiát bejelentve rámutatott, hogy ma a különféle technológiák - kábeltévék, internet, mobiltelefon - egyre inkább keverednek, ezért jobb szabályozásra és közös fejlődésük bátorítására van szükség. A bizottság piacorientált, rugalmas és időtálló szabályozást próbál megvalósítani.
A stratégia három kulcsprioritás köré épül: egyfelől az EU-n belüli egységes és nyílt versenyt biztosító információs technológiai és médiaszolgáltatási piac kiépítésére, másrészt az ágazatot érintő kutatások fellendítésére, harmadsorban a bevonó jellegű - a digitális technika, internet előnyeit rövid időn belül mindenki számára elérhetővé tevő - információs társadalom kiépítésére. Az első területen egyebek között az audiovizuális szabályozás korszerűsítését, a másodikon a kutatásokat szolgáló befektetések 80 százalékos emelését, a harmadikon egy bárki számára hozzáférhető internetes - soknyelvű és multimédiás - könyvtárrendszer létrehozását tervezik. Az ötéves program az EU versenyképességi világelsőségét célzó lisszaboni stratégia részét képezi, mutatott rá Reding.