Lezárt viszont Brüsszel egy másik eljárást Budapest ellen: az annak a szabálynak a vizsgálatára vonatkozott, amely szerint a tagállamok kijelölhetnek egy vagy több vállalkozást az egyetemes távközlési szolgáltatások biztosítására, és amely irányelv előírja, hogy ennek lehetőségéből nem szabad eleve kizárni egyetlen szolgáltatót sem. Ezt a vizsgálatot tavaly júliusban kezdte a bizottság, mert kétsége volt afelől, hogy Magyarország, Finnország és Franciaország megfelelően ültette-e át az elvet a nemzeti jogba. Brüsszel ezúttal csak a magyar eljárás befejezését jelentette be, ugyanakkor jelezte: továbbra is szigorúan nyomon követi e szabályok magyarországi végrehajtását.
Nem tudni, honnan hívják a 112-t
A segélyhívószámokkal kapcsolatban Viviane Reding távközlési biztos a döntést csütörtökön bejelentve hangoztatva, hogy a hívások helyének meghatározása életet menthet, ezért nagyon fontos, hogy minden tagállamban lehetőség legyen rá. "Az EU polgárai számára rendkívül fontos területen kezdeményeztünk eljárásokat: a 112-es segélyhívószámmal kapcsolatban a hívó fél helymeghatározására vonatkozó információk területén" - idézte őt a bizottsági közlemény. "Arra buzdítom a tagállamokat, hogy ne halogassák tovább a szükséges változtatások elvégzését, és ezek az eljárások, csakúgy, mint a már folyamatban lévő ügyek, mihamarabb lezárulhassanak."
Hasonló figyelmeztetést kapott Brüsszeltől Görögország, Írország, Olaszország, Ciprus, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Hollandia, Portugália és Szlovákia. A brüsszeli bizottság jelezte: ezekben az országokban nem áll elegendő információ a sürgősségi segélyszolgálatok rendelkezésére a hívó fél tartózkodási helyének megállapításához. Belgiumnak, Franciaországnak, Lengyelországnak és Szlovéniának a bizottság második figyelmeztetést (uniós zsargon szerint: indoklással ellátott véleményt) küldött ugyanezen probléma megoldatlansága miatt. Kilenc jogsértési eljárást viszont lezár a bizottság, mivel az érintett tagállamok azóta biztosították az EU távközlési jogszabályainak megfelelő végrehajtását.