Hogyan került kapcsolatba a mai internet elődjének tekintett ARPANET-projekttel?
-1968-ban az amerikai védelmi minisztérium nyilvános felhívásban keresett partnert egy csomagkapcsolt elven működő számítógép tervezésére. Ez nagyon más rendszer volt, mint az addigi vonalkapcsolt kommunikációs rendszerek, mint például a telefonhálózat. Bár a Kaliforniai Egyetem Los Angeles-i tagozata (UCLA), ahol ezidőtájt dolgoztam, akkor nem válaszolt erre a felhívásra, ennél az intézménynél is létre akartak hozni egyfajta hálózati mérő-rendszert, ami megmutatta volna, hogyan viselkedik egy ilyen csomagkapcsolt rendszer.
Volt egy professzor, Leonard Kleinrock, aki el is kezdte tanulmányozni ezt a rendszert. Ő vett fel fő programozónak, hogy írjak szoftvert, és analizáljam az eredményeket ebben a rendszerben. Más UCLA-s diákokkal együtt azt is ki kellett próbálnunk, hogy milyen szoftver kell a host számítógépekhez, hogy kommunikáljanak egymással egy ilyen hálózaton keresztül.
Azután befejeztem a PhD-met, és a Stanfordon kötöttem ki 1972 végén. Még az UCLA-n találkoztam valakivel, aki a csomagkapcsolt rendszer architektúrájáért felelt: úgy hívták, Robert Kahn. Neki több kísérlet elvégzésében segítettem, így egész sokat dolgoztunk együtt úgy 1970 körül. Miután Stanfordra mentem, Kahn a védelmi minisztériumhoz került attól a cégtől, amely egyébként a világháló elődjének tekintett ARPANET alapjait dolgozta ki.
A projektek között, amin dolgozott, volt egy, ami annak kiderítésére irányult, hogy a csomagkapcsolt adatátviteli módszer alkalmazható-e hordozható rádió-adóvevőkön. Az elképzelés ugyanis az volt, hogy talán a védelmi minisztérium használhat számítógépeket a harcirányítás során arra, hogy ezek segítségével gazdálkodjon az erőforrásokkal - akár még harctéri körülmények között is.
Ez azt jelentette volna, hogy például így kommunikálnak a tengeren lévő hajókkal úgy, hogy azokat is számítógépekkel szerelik fel, vagy akár a szárazföldi harcjárművekkel. Így aztán csomagkapcsolt rádiós és műholdas kommunikációs eszközeink voltak az eredeti ARPANET-ben, amelyekkel demonstráltuk, milyen megoldást nyújthat ez a stratégiai irányításban.
Létezett már akkoriban bármilyen hasonló hálózati megoldás?
- Nem nagyon, az egyetlen hasonló, amely létezett, igazából csak két hálózat, volt, amely növekedett. Az egyik a telefonhálózat, amely vonalkapcsolt megoldást használt, a címzési rendszere nagyon országfüggő volt. Én pedig nem akartam országhoz kötött rendszert használni, hiszen a technológia a védelmi minisztérium számára készült. A hadsereg pedig elsősorban nem azzal foglalkozik, hogy melyik országban van, hanem az érdekli, hogy mennyire lehet kapcsolódni a rendszerhez, és az egyes pontok hogyan kommunikálnak egymással, milyen a topológiája.
Így aztán Bob és én elkezdtünk dolgozni a megoldáson, hogyan építsünk egy sok hálózatot összefogó rendszert. Meg kellett terveznünk a címzési rendszert és a protokollokat, amelyek lehetővé teszik a számítógépek számára az egymásra való hivatkozást egy tetszőleges méretű hálózatban - hiszen azt nem tudtuk, végül mennyi lesz belőlük - és azt sem lehetett tudni, hogy a továbbítani kívánt információknak hány hálózaton kell még átmennie.
Körülbelül hat hónapig tartott nekünk 1973-ban, hogy felvázoljuk a kialakítás alapvető tervét. Írtunk egy tanulmányt, amelyet azonban bemutattunk egy nemzetközi, hálózatfejlesztési munkacsoportnak, nyilvános változata 1974 májusára készült el - ez az internetről szóló első közkézen forgó dokumentum.
Ez után elkezdtük a rendszer implementálását a Stanfordon, 1974 decemberére már megvolt az első, teljes specifikációnk. Az egész dolog egy mérnöki problámából indult ki azzal kapcsolatban, hogyan lehet a hadsereg által használt különböző berendezéseket összekötni.
Sokat vizsgálgattuk a rendszert, sok hibát találtunk benne, végül 1977-ben, vagy inkább 1978-ban jutottunk el odáig, hogy kialakítottuk a végleges protokollt. Ez egy sor más elemet is tartalmazott végül, de két fő részből áll: az Internet Protokollból (IP), amelyik kicsit olyan, mint egy rakás elektronikus levelezőlap, és a Transmission Control Protocol (TCP), amely ezeket sorba rakja, eldobja a másolatokat, nyilván tartja őket, megkeresi ami eltűnt, stb. Így aztán ezekből lett a TCP/IP protokoll. Így jött létre az egész dolog, egy egészen pragmatikus feladatmegoldó folyamat során. Úgy hoztuk létre, hogy számítógéppel irányított kommunikációt alakítottunk ki ahelyett, egy fix rendszert építettünk volna ki az adatok továbbítására, amely kezdetben igen képlékeny, folyamatosan alakítható volt.